Kereskedőház cikkek


Fókuszban az agráripari exportlehetőségek

Fókuszban az agráripari exportlehetőségek 

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) idei évi belföldi szakmai rendezvény naptárában kiemelt eseményként szerepel a 35. Agromash EXPO, amelyen 20 ország összesen 300 kiállítója vesz részt. Az MNKH közreműködésének köszönhetően az agráripari szakvásárra rangos nemzetközi üzleti delegációk is érkeznek, hogy feltérképezzék a magyar agráripari képességeket, együttműködési lehetőségeket.
Heteken belül Ománban és Katarban is „kerház” nyílik

Heteken belül Ománban és Katarban is „kerház” nyílik 

Bahrein után heteken belül két kereskedőházi partnerirodát is nyit – Ománban, illetve Katarban – a magyar állammal karöltve az Insomnia Middle East Kft. – tudta meg a Piac & Profit.
Magyarok fejlesztik a mongol fővárost

Magyarok fejlesztik a mongol fővárost 

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) tevékenységének köszönhetően egyre szorosabbá válnak a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok Mongólia és Magyarország között. A Kereskedőház és a mongol főváros, Ulánbátor önkormányzatának Fejlesztési Ügynöksége 25 millió euró értékű együttműködési megállapodást írt alá, melynek keretében magyar cégek részt vállalhatnak jelentős városfejlesztési projektekben.
Nagy magyarok húznák a kis cégeket külföldre

Nagy magyarok húznák a kis cégeket külföldre 

Három pillérre épített, új programmal adna újabb lendületet a kkv-k exporttevékenységének a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH). Az Export Expressz névre keresztelt programban egyrészt „zászlóshajó” cégek segítésével ismertetné meg a magyar márkákat, erősebben nyit a startupok felé és a külföldön élő sikeres magyarok támogatására is számít.
Putyin jót tett a kkv-knak?

Putyin jót tett a kkv-knak? 

Magyarország négy kereskedőházat hoz létre Oroszországban, Jekatyerinburgban, Kazanyban, Rosztovban és Szentpéterváron - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Botswanában és Dél-Afrikában is várják a magyar kkv-kat

Botswanában és Dél-Afrikában is várják a magyar kkv-kat 

Gaborone-ban, Botswanában és Pretoriában, a Dél-afrikai Köztársaságban nyitotta meg legújabb képviseleteit a Magyar Nemzeti Kereskedőház, így összesen már négy afrikai piac nyílt meg a magyar exportőrök előtt. Botswanában az üzletkezdési feltételek a legkedvezőbbek a kontinensen, a Dél-afrikai Köztársaság pedig számos potenciális együttműködési lehetőséget rejt.
Már Marokkóban is várják a magyar kkv-kat

Már Marokkóban is várják a magyar kkv-kat 

Szerdán este Rabatban, Marokkóban nyílt meg a legújabb Magyar Nemzeti Kereskedőház, amivel huszonkettőre nőtt a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. külképviseleteinek száma. Marokkó Magyarország ötödik legfontosabb kereskedelmi partnere Afrikában, a húzóágazatot pedig a gépek és szállítóeszközök jelentik.
A Nyugat-Balkánon folytatódik a keleti nyitás

A Nyugat-Balkánon folytatódik a keleti nyitás 

Újabb nyugat-balkáni országban, ezúttal Montenegróban kezdte meg működését a legújabb relációs kereskedőház. A Magyar Nemzeti Kereskedőház célja, hogy növelje nyugat-balkáni exportpozícióját és megerősítse a két ország közti kereskedelmi kapcsolatokat, elősegítse a kölcsönös gazdasági növekedést.
A Kaukázusban nyílt meg a legújabb kereskedőház

A Kaukázusban nyílt meg a legújabb kereskedőház 

Szeptember 25-én Örményországban kezdte meg működését a legújabb relációs kereskedőház, amelyik immár a tizenötödik a külképviseletek sorában. A megnyitót rendkívül nagy érdeklődés fogadta, a magyar résztvevők mellett mintegy 40 örmény cég és a helyi média számos képviselője megjelent.
Magyar kereskedőház nyílt Rio de Janeiróban

Magyar kereskedőház nyílt Rio de Janeiróban 

Magyar kereskedőház nyílt Rio de Janeiróban, Brazíliában, ez a tizennegyedik magyar kereskedelmi külképviselet a világon. Brazília a világ ötödik legnagyobb országa és a hetedik legerősebb gazdasága.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Így hoz milliókat és tonnákkal kevesebb CO₂-t az okos épületmenedzsment

Így hoz milliókat és tonnákkal kevesebb CO₂-t az okos épületmenedzsment 

A Schneider Electric jövőformáló vállalatként eszközök, alkalmazások és szolgáltatások széles skálájával segíti ügyfeleit és partnereit.

Pénzszerzés

Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra 

A magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét.

Jogi kisokos

Elege lett a bankoknak a kormánysarcokból

Elege lett a bankoknak a kormánysarcokból 

A szakemberek utálják a kormány piaci beavatkozásait, kamatstop, árrésstop.

Cégblog

Több tízezer forintot érő bejelentést tett az Auchan a nyugdíjasoknak

Több tízezer forintot érő bejelentést tett az Auchan a nyugdíjasoknak  

November végéig akár a nyugdíjas élelmiszer-utalványok összértékét jóváírják a vásárlóknak. 

Klímablog

Fontos pályázat rajtol: így szerezhet cégének akár 1 milliárd forintot energiatárolásra

Fontos pályázat rajtol: így szerezhet cégének akár 1 milliárd forintot energiatárolásra 

Hamarosan elindul a pályázat a vállalkozásoknak a Jedlik Ányos Energetikai Programon belül.

Gazdaság

A vállalkozások és az állam megrendelései még mindig nagyon hiányoznak az építőiparnak

A vállalkozások és az állam megrendelései még mindig nagyon hiányoznak az építőiparnak 

Az egy évvel korábbinál 4,9, az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo