Fókuszban az agráripari exportlehetőségek

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) idei évi belföldi szakmai rendezvény naptárában kiemelt eseményként szerepel a 35. Agromash EXPO, amelyen 20 ország összesen 300 kiállítója vesz részt. Az MNKH közreműködésének köszönhetően az agráripari szakvásárra rangos nemzetközi üzleti delegációk is érkeznek, hogy feltérképezzék a magyar agráripari képességeket, együttműködési lehetőségeket.

Oláh Zsanett az MNKH vezérigazgatója

Az idei év egyik legjelentősebb agráripari szakkiállításán csaknem 20 ország 300 kiállítója vesz részt. A szervezők, a korábbi évek tapasztalatait számításba véve, több mint 50.000 szakmai érdeklődőre számítanak. Érthető tehát, hogy az MNKH és stratégiai partnere a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ), közös szakmai programmal jelennek meg az Agromash EXPO-n.

Az MNKH első alkalommal szervezett hazai agráripari szakkiállításra nemzetközi üzleti delegációt. A jelentős nemzetközi érdeklődésre való tekintettel, összesen 12 ország 50 cégének több mint 70 szakértője érkezett Budapestre abból a célból, hogy feltérképezzék a magyar agráripari képességeket és technológiai exportlehetőségeket.

,,Az egyre növekvő népesség élelmezése az elkövetkezendő évszázadok legfőbb kihívása, melynek megoldásához elengedhetetlen a legkorszerűbb agrárgépészeti, agrárinformatikai, valamint agrártechnológiai újítások széleskörű alkalmazása. Az MNKH célkitűzése, hogy a keleti és déli nyitás keretében elérhetővé vált telítetlen piacokra, Dél-és Közép Amerikától a Balkán térségig, eljuttassa a magyar agráripari képességeket” – hangsúlyozta Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója a nemzetközi üzleti delegáció tagjainak tartott köszöntőjében.

Az MNKH és a MEGOSZ meghívására Szerbiából, Koszovóból, Azerbajdzsánból, Ukrajnából, Vietnámból, Brazíliából, Etiópiából, Kolumbiából, Irakból, Mexikóból és Törökországból érkezett üzleti delegáció, mely országok mindegyikében jelentős hiánytechnológiai iparágnak tekinthető az agrárium.

„A MEGOSZ és a Magyar Nemzeti Kereskedőház példanélküli együttműködésének köszönhetően az Agromash EXPO egy kiváló lehetőséget kínál partnercégeink számára, hogy potenciális nemzetközi üzletfelekkel építsenek személyes kapcsolatot Budapesten” – tette hozzá Lőrincz László, a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének elnöke.

Az MNKH és a MEGOSZ közös szakmai programjának fókuszában elsősorban a mezőgazdasági gépek, vetőmagok, feldolgozó technológiák, valamint kertészeti szaporítóanyagok külföldi partnerekkel történő megismertetése áll.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo