Orbán Viktor alapvetően azzal verte meg belpolitikai ellenfeleit az elmúlt évtizedekben, hogy kiváló stratégiai döntéseket tudott hozni, amihez sebészi pontossággal volt képes felmérni a valóságot. Most ez a képessége vallott kudarcot, aminek következményeként olyan egyedül maradt Magyarország Európában, mint a rendszerváltás óta soha. A koppenhágai informális EU-csúcson egyedül a magyar kormányfő nem támogatta Ukrajna csatlakozását. A miniszterelnök jobb híján csak ismételgetni tudta korábbi gondolatát, miszerint mindez azért van, mert Európa háborúpárti. Újdonságként egy újabb alibi focit talált ki, javasolni fogja, hogy induljon Magyarországon aláírásgyűjtés az Európai Unió „háborús tervei” ellen. Az eredményt már most borítékolni lehet, a szokásos két millió aláírás, ki tudja hányadszor, ismét meglesz.
Európa persze nem háborúpárti, úgy kellett a kontinensnek az ukrajnai konfliktus, mint az ember hátára egy púp, de Orbán rossz diagnózisa és az ahhoz való ragaszkodás renegát szerepbe kényszeríti Magyarországot.
Mindazonáltal Orbán alapvetései eredetileg nem voltak teljesen elrugaszkodottak a valóságtól. Végül is sikerülhetett volna Putyin Hitlertől tanult Blitzkrieg-je (ejtsd: Blíckríg), azaz villámháborúja, hiszen annyira jól átverte a világot, hogy teljesen váratlanul ért mindenkit a 2022-es orosz invázió. Aztán kommandót küldött Zelenszkij ukrán elnök likvidálására, és az is sikerülhetett volna. Majd pedig a folyamatos támadások hatása legyőzhette volna az ukránok harci kedvét és elapaszthatta volna a nyugati támogatásokat. Egyik sem jött be. Most már más a helyzet és ez az, amit Orbán Viktor nem hajlandó tudomásul venni. A Nyugat immár annyi pénzt tett Ukrajna védelmébe, hogy azt nem fogja veszni hagyni. A legvalószínűbb forgatókönyv egy patthelyzet kialakulása, vagyis attól, hogy az ukránok nem nyerhetnek, még nem feltétlenül veszítenek.