Orbán Viktor téves diagnózisa zsákutcába vitte az országot

Orbán Viktor az ukrajnai háború kitörését követően két alapelvet fogalmazott meg. Az egyik, hogy az ukránok nem nyerhetnek, a másik, megoldást csak egy amerikai-orosz egyezség hozhat. A két alapelv megbukott, az ukránok három és fél év után is harcképesek, amerikai-orosz egyezség meg nincs.

Orbán Viktor másik nagy tévedése, hogy a putyini logika is teljes kudarcot vallott. Az orosz elnök azt hirdeti, a háború legfontosabb oka az volt, hogy távol tartsák maguktól a NATO-t, amihez csatlakozni akart Ukrajna. Ehhez képest a NATO közelebb került hozzájuk, mint valaha, miután az invázió hatására Finnország és Svédország rapid módon belépett a nyugati katonai tömbbe. A finn-orosz határ hossza pedig 1300 kilométer! Soha ilyen nagyságú szomszédságra még nem volt példa az oroszok és a NATO között. Ráadásul Moszkva elbukta még Szíriát is, miután legjobb csapatait ki kellett vonnia onnan ahhoz, hogy Ukrajnában meg tudja fordítani a háború menetét. Érdemes emlékezni arra, hogy 2022 augusztus végén hatalmas ellenoffenzívát indítottak az ukránok, amikoris 8 ezer négyzetkilométert foglaltak vissza, köztük a nagy ipari várost Herszont. Erre reagált Moszkva úgy, hogy áthozta harcedzett csapatait és vezetőit Szíriából. Két évvel később 2024. december 8-án megbukott az oroszok által fenntartott Aszad-rezsim Szíriában és ezzel Moszkva elveszítette a földközi-tengeri haditámaszpontját is. Ráadásul fekete-tengeri flottája is megsemmisült az ukrajnai harcok során.

Az amerikai-orosz tárgyalások kudarca közismert. Az augusztus 15-i Trump-Putyin találkozó eredménye egy nagy semmi lett. Magyar szempontból ez csak annyiban érdekes, miszerint az Orbán által hipnotizált fideszesek azt várták, hogy másnap kitör a béke. Szijjártó Péter külügyminiszter, mint egy kakukkmadár ismételgette, hogy még soha ilyen közel nem volt a béke. Kapitális melléfogás, olyannyira, hogy a legújabb fejlemény, Ukrajna olyan amerikai rakétákat kaphat, amelyek elérik Moszkvát. J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke kijelentette, Washington fontolóra veszi Ukrajna kérését, amely Tomahawk rakéták beszerzésére irányul. Ezek hatótávolsága 2500 kilométer, amivel könnyedén támadhatják közvetlenül Moszkvát az ukránok.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo