A kötelező magán-nyugdíjpénztári ág tavaly megkezdett felszámolását idén befejezik. (Az állami ellátásban egyelőre nem látszik a stratégia.) 2011-ben több mint 100 ezer pénztártag a kormányzati nyomás ellenére a maradás mellett döntött, több mint 250 milliárd forint vagyont hagyva a szektor szereplőinél. Őket most ismét válaszút elé állították: március 31-éig kell eldönteniük, maradnak-e, vagy mégis visszatérnek az állami pillérhez, feltéve ezzel a pontot a kormány i-jére. (Van kihasználatlan lehetőség a nyugdíjban. Az itthon ritkán emlegetett foglalkoztatói nyugdíj a svéd modell hangsúlyos eleme, az EU számos országában az állami nyugdíjrendszert legerőteljesebben kiegészítő pillér.)
Tagi szempontból nézve most némileg korrektebb a helyzet, mint tavaly, bár a visszalépés feltételeit meghatározó kormányrendelet még csak ígéret. Ami jelen pillanatban biztos: ez évtől a magán-nyugdíjpénztári tagok is keresetük 10 százalékát nyugdíjjárulékként kötelezően a Nyugdíjbiztosítási Alapba és nem a pénztárukba fizetik be, vagyis a kasszáknak ebből a forrásból nem lesz bevételük. Mivel a pénztártagok továbbra is szereznek szolgálati időt a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben, és jövedelmük a tb-nyugellátások megállapítása során figyelembe vehető, jogosultak lesznek állami nyugdíjra, akárcsak a visszalépők. Ennél a pontnál azonban még vannak kérdések.
Nem egyértelmű, hogy teljes, 75, esetleg 76 százalékos nyugdíjat kapnak majd, és az is kérdéses, milyen időszakra. Elvileg a 2011. december 31-ikét megelőző évekre az állami pillérből származó nyugdíjuk hozzávetőleg 76 százalékára lesznek jogosultak: jár az államhoz addig befizetett járulék után 75 százalék, és a 14 hónapos tagdíjátirányítás miatt hozzávetőleg plusz 1 százalék. Az sem egyértelmű, hogy a maradók a 2012. január elsejét követő szolgálati évekre 75 vagy 100 százalékos nyugdíjat kapnak-e majd. A visszalépők számára sem minden tiszta. Egy évvel ezelőtt a tagi kifizetés minden formája adómentes volt, ma kétséges, hogy milyen feltételekkel dönthetnek a reálhozamok és a tagdíj-kiegészítés sorsáról. A pillanatnyi reálhozam tükrében dönteni azonban csalóka. 2011. május 31-én szerencsés pillanatban kellett „forintosítani" a megtakarításokat. Azóta viszont estek a hozamok, nőtt az infláció, és kérdés, hogy 2012. május 31-én miként fog állni a befektetések csillagzata.
■ Jogilag lehetőség van arra, hogy a pénztártagok adomány formájában támogassák a kasszákat. Erre a befizetésre nem vonatkozik a működésre fordítható 0,9 százalékos szabály.
■ Megváltoztatják a törvényt, amely előírja a pénztárak költségszerkezetét, és kevesebb tagdíjból változatlan formában működik tovább a szektor.
■ Megváltoztatják a törvényt, amely a pénztárak működését szabályozza, és lehetővé válik a kötelező és önkéntes kasszák fúziója.
■ Egy pénztár lesz, amely átveszi, és a jövőben kezeli a pénztárakban maradók vagyonát. Ebben az esetben lényegesen kisebb tagdíj is elég.
■ A pénztártagok döntésétől függetlenül megszűnnek a pénztárak, és a vagyon az államhoz kerül.
- Mindenkinek azt kell átgondolnia, hogy amikor majd eléri a nyugdíjkorhatárt, az ország gazdasági potenciálja milyen szintű nyugdíjat fog lehetővé tenni számára. A nyugdíjpénztárban addig felhalmozott megtakarítása jelentheti az időskori jövedelme fix hányadát, ami nem kizárt, hogy az elképzeléseknek megfelelően eléri majd a nyugdíj 25 százalékát - mondja Lehoczky László, az MKB Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.
Kérdés, hogy a pénztártagoknak van-e valós döntési alternatívájuk. Az eddig talpon maradt 15 pénztár működése ez évtől ugyanis nem garantált, annak ellenére sem, hogy 2012-től a magán-nyugdíjpénztári tagok önkéntes alapon fizethetnek saját, adózott jövedelmükből tagdíjat, amelynek legkisebb mértékét a pénztárak alapszabálya határozza majd meg.
- Az állam által előírt díjak és a befizetésekből működésre fordítható költséghányad viszont változatlan. Annak ellenére, hogy ma már nem beszélhetünk kötelező tagságról, a pénztáraknak továbbra is meg van kötve a kezük, és a tagdíjból legfeljebb 0,9 százalékos működési költséget vonhatnak le. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének fizetendő vagyonarányos felügyeleti díj mértéke és számítása is változatlan: a mintegy 250 milliárd forintos magánpénztári vagyonra vetítve éves szinten 62,5 millió, továbbá pénztáranként 2 millió forint. Vagyis a 15 pénztár után 92,5 millió forint felügyeleti díjat kell megfizetni. A tagdíj további 0,35 százalékát pedig a Garancia Alap részére kell elkülöníteni. A Stabilitás számításai szerint 100 ezer tagot és 15 pénztárat feltételezve tagonként átlagosan minimum évi 168 ezer forintos - havi 14 ezer forintos - önkéntes tagdíjbefizetésre lenne szükség csak ahhoz, hogy nulla működési költség mellett az állam által előírt díjakat ki tudják fizetni a pénztárak - ismerteti a számításokat Borza Gábor, a szövetség elnöke.
Tegyük fel - bár ez nem valószínű -, hogy az embereknek lenne ennyi havonta félretehető pénzük. A megtakarításra szánt forintokért azonban éles verseny folyik. Igaz, a Stabilitás szerint ezért az összegért a pénztártagok nagyon alacsony költségű vagyonkezeléshez jutnak - hiszen a 14 ezer forintból 13 ezer 874 forint a tagok eddig felhalmozott egyéni nyugdíjcélú megtakarításait gyarapítaná -, ám minél kevesebben döntenek a maradás mellett, annál többe kerül a maradás. Ráadásul ezt a hosszú távú öngondoskodási formát - szemben az önkéntes kasszákkal vagy a tbsz- és nyesz-megtakarításokkal - sem adókedvezménnyel, sem más formában nem támogatja az állam. Ha a pénztárak költségszerkezete megegyezne az önkéntes kasszákéval, havi 5-10 ezer forintos befizetés is elég lenne - mutat rá Borza Gábor.
Lehoczky László szerint működőképes megoldás lehetne, ha a maradó magán-nyugdíjpénztári tagok átléphetnének az önkéntes ágba úgy, hogy áthozott megtakarításaik egy alszámlára kerülnének, továbbra is megtartva az eddigi felhasználási kötöttséget. Az önkéntes számláról tíz év türelmi idő után a hozam felvehető kamat- és jövedelemadó-teher nélkül - a tőke után már eho-t és szja-t kell fizetni -, az áthozott magány-nyugdíjpénztári összeg viszont a jövőben is csak nyugdíjcélra fordítható. A pénztártag pedig eldönthetné, hogy melyik számláját gyarapítja.
A kasszákra vonatkozó eltérő működési szabályzat azonban jelenleg nem teszi lehetővé az összeolvadást, és nem úgy tűnik, hogy a jogszabályalkotók ez irányban kívánnák módosítani az előírásokat. Az Origo hírportálon kiszivárgott „A nyugdíjrendszer átalakításának lehetséges irányai" címet viselő, a nemzetgazdasági tárca által készített munkaanyag például hangsúlyozza az önkéntes nyugdíjpénztárak fontosságát, de olyan átalakítást szorgalmaz, amely kiszorítaná a bankokat és a biztosítókat a nyugdíjpénztárakból.
Egyes szakértők szerint reálisan egy pénztár tud fennmaradni, amely átvenné a teljes tagságot, megtartaná a jelenlegi befektetéseket a következő 3-5 évben, majd ez után kialakítaná a saját vagyonkezelési struktúráját. Ehhez viszont a 15 pénztár teljes egyetértésére lenne szükség és arra, hogy a tagok bizalmat szavazzanak az önszerveződő formában létrejövő új intézménynek.
Ha nem sikerül mindenki számára elfogadható működési modellt találni, a második pillér végérvényesen eltűnik. Március végéig lehet gondolkodni a tagoknak és a pénztáraknak. Kérdés, mi lesz azután. Ha visszamegy a pénz a költségvetésbe, egy időre enyhül a nyugdíjrendszer problémája, és tovább késnek a paradigmatikus változások. Ha mindenki kitart, hiányozni fog 250 milliárd a büdzséből, és esetleg újabb „nyugdíjvédelmi intézkedésre" lesz szükség, jobb esetben sürgetővé válik a reform. Kérdés, hogy az kinek lenne jó.
