fejlettebb társadalmakban a kommunikáció általában interaktív dolog, nem pusztán információátadás, inkább információcsere, bár kétségtelen, létezik egyoldalú kommunikáció is. De ezt inkább tájékoztatásnak hívják, rosszabb esetben kinyilatkoztatásnak, durvább körülmények között akár diktatórikus döntésnek. Félreértés ne essék: a politikában, még az említett fejlettebb társadalmakban is, olykor szükség van ezekre. De senki nem becézi, különösen nem álcázza kommunikációnak. A kommunikációhoz két fél kell, a két fél között kapcsolat, s ha a felek egyenrangúak, akkor a kapcsolatnak is egyenrangúnak kell lennie. Márpedig amikor csak látszat az, hogy a másiknak lehetősége van a válaszra, de valójában nincs, akkor szó sincs azonos pozícióról.
Az elmúlt bő másfél évtizedben hozzászokhattunk ahhoz, hogy bődületes politikai baklövéseket, cinikus döntéseket lehet megmagyarázni azzal a mondattal: "Rossz volt a kommunikáció." Vagy még szebben, mondhatni társadalomtudományosabban: "Rosszul kommunikáltuk a dolgot." Egyre nehezebben elviselhető ez a kibúvó. Most, amikor a társadalomnak: egyénnek, családnak, vállalkozásnak sok mindent el kell szenvednie, hogy az ország helyzete stabilabbá váljék - és itt most megint csak nem érdekes, hogy korábban viszont sok mindent élvezett, ami miatt a helyzet instabillá vált -, a szorongást, a kétségeket, de akár a tiltakozásokat sem lehet azzal indokolni, hogy rossz volt a kommunikáció a megszorító intézkedésekkel kapcsolatban. Nem rossz volt. Nem volt.
Mondják, a társadalmi tudat nehezen felejti a tizenhat évvel ezelőtt véget ért negyvenet, a gondolkodásra még mindig hatnak az elmúlt rendszerben rögzült reflexek. Azokéra is, akik még nem is éltek vagy még nem tudatosan éltek akkoriban, hiszen a közeg, amiben fölnőttek, őrájuk is hatott. Biztosan így van. De ez nem csak "az emberekre" igaz. A politikusokra is. Ők is emberek.
A taxisblokád közvetlen kiváltója 1990-ben az volt, hogy az akkori kormány még az előző nap is tagadta a másnapi benzináremelést. Ezt egy olyan társadalom, amelynek tagjai alig egy évvel korábban jól informáltnak és beavatottnak érezték magukat, ha egy nappal korábban értesültek a cukor drágulásáról, nem viselhette el. Demokráciában nem. A kormány reflexe a régi rendszeré volt, a népé már nem. A nép akkor így jelezte igényét a kommunikációra, ami emlékezetes módon, a kikényszerített tárgyalásokkal meg is történt.
