Nem hajlandóak az oroszok a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé állni

Oroszország nem ismeri el a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak.

Érvelésében a politikus rámutatott, hogy a Római Statútumhoz 123 állam csatlakozott, közülük 25 NATO-ország, vagy azok szövetségesei, "akik finanszírozzák az ukrajnai háborút és felfegyverzik a kijevi rezsimet azért, hogy nemzetközi bűncselekményeket kövessen el". A szenátor szerint ugyanezek az országok "privatizálták" az bíróság titkárságát, azt saját állampolgáraikkal töltötték fel.

A Nemzetközi Büntetőbíróság NATO-módra való igazságszolgáltatás. Ugyanakkor az Egyesült Államok nem tartozik az Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága alá - hangsúlyozta a politikus.

Koszacsov szelektívnek minősítette a testület igazágszolgáltatási gyakorlatát. Ő is kifogásolta, hogy a bíróság sohasem adott jogi értékelést a ukrán állam által 2014 óta elkövetett "bűncselekményekről", annak ellenére, hogy a Római Statútum 6-9. cikkei alkalmazhatók a tömeggyilkosságokra, a hadviselés eszközeinek és módszereinek megsértésére, a hadifoglyok kínzására, biológiai kísérletekre és más bűncselekményekre is.

Emlékeztetett rá, hogy a bíróság egész korábbi gyakorlata az afrikai országokra összpontosított, a Kongóban, Ugandában, a Közép-afrikai Köztársaságban, Szudánban, Kenyában, Líbiában, Maliban, Elefántcsontparton történt esetekben gyakorolt joghatóságot.

"Több mint egymilliárd dollárt költöttek minderre. 2016-ban az Afrikai Unió számos országa követte Oroszország példáját, és mondta fel a Római Statútumot. Az Nemzetközi Büntetőbíróság a neokolonializmus eszköze a Nyugat kezében" - nyilatkozott Konsztantyin Koszacsov. (MTI)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo