A csökkenő gyerekvállalási kedv miatt közhely kulturális, erkölcsi tényezőket hibáztatni. Már nem tisztelik az emberek úgy a család intézményét, mint korábban, a nők önzők és karrieristák lettek, ezért nem akarnak szülni, nem vagyunk elég hazafiasak, ezért nem teszünk a várható nemzethalál ellen – ilyen és hasonló magyarázatokat politikusoktól, civil megmondóemberektől, médiaszemélyiségektől is hallhatunk. Az ilyen válaszok sokak számára megnyugtatók, hiszen ezek alapján könnyen meg is lehet nevezni a bűnbakot (a liberalizmust, a nőket vagy a fiatalabb generációt).
A gazdasági fejlődéssel jár
A bűnbakkeresésnél azonban talán érdemesebb a nagyobb képet nézni. A csökkenő gyerekszám nemcsak Európa problémája: a Távol-Kelet legfejlettebb államai legalább akkora bajban vannak, mint mi. Sőt, a termékenység folyamatosan csökken a Közel-Kelet több országában is, Iránban például a ’70-es évek óta 8-ról 2 alá csökkent a páronkénti átlagos gyermekszám, és ez a tendencia jellemző a térség számos már országára is.
Közel-keleti országok termékenységi rátájának alakulása
Ugyanezt látjuk a Dél-Amerikai országokban, ahol a ’60-as években még családonként 5-6 gyermek volt a jellemző, de ma már alig van ország 2-nél magasabb reprodukciós rátával.Dél-amerikai országok termékenységi rátájának alakulása
Úgy tűnik, hogy a gyermekszám csökkenése mögött nem annyira kulturális, hanem nagyon konkrét materiális okok állnak. A felsorolt országokban az a közös, hogy mindegyikben az elmúlt 4-5 évtizedben hasonló gazdasági átalakuláson ment keresztül. Szegény agrártársadalmakból fejlettebb, ipari társadalmakká váltak. Erkölcsöktől, politikai ideológiáktól függetlenül a gazdasági fejlődés mindenhol magával hoz egy új demográfiai modellt, ahol a termékenységi ráta viszonylag alacsony, a népességszám stagnál vagy csökken. Ahogy Karan Singh, a volt indiai népesedésügyi miniszter (Indiában, a világ egyik leggyorsabban gazdagodó országában szintén hatalmasat esett az átlagos gyerekszám az elmúlt évtizedekben) fogalmazott, „a fejlődés a legjobb fogamzásgátlás.”Fejlődő országok GDP-növekedésének és termékenységi arányszámának öszehasonlítása
Hogy pontosan miért, azt nehéz megválaszolni. Az okok között szerepelhet az oktatás felértékelődése és a kiskorúak kiesése a termelésből: egy agrártársadalomban egy 10 éves gyerek már munkaerő lehet. A fejlett világban legkorábban a középiskola elvégzése után merül fel, hogy a gyerek is jövedelmet termeljen a családnak, hiszen a munkát itt már nagyrészt a tudásra alapuló szakmák jelentik. A gyerekek felnevelése nemcsak költségesebb, de ki is tolódik az a kor, amikor a fiatalok még anyagi terhet jelentenek a családnak, és saját jövedelem híján az új generáció is később vállal gyereket. Fontos faktor lehet a jövő nagyobb fokú tervezhetősége. A fejlett társadalmakban, ha tovább várunk a gyerekvállalással, illetve kevesebb gyereket vállalunk, azzal valóban nagyobb jólétet lehet biztosítani az új generáció számára: félre tudunk tenni, a munkahelyünkön idővel magasabb fizetésre számíthatunk, így később nagyobb lakásba költözhetünk, jobb iskolába irathatjuk a gyerekeket stb. Ezzel szemben egy olyan társadalomban, ahol az emberek többsége az életét ugyanabban a faluban éli le, takarékoskodásra, előrelépésre nincs lehetőség, de komoly anyagi terhet a gyerekvállalás sem jelent, ott nincs ok a késői gyerekvállalásra, családtervezésre.A gyermekszám az elmúlt évtizedekben szinte csak a legszegényebb, technológiailag leginkább elmaradott társadalmaiban nőtt, vagy maradt tartósan magas: fekete-Afrikában és Dél-Ázsia egyes országaiban.
Háromféle oszág
Azonban a szegénység mértéke nem egyenesen arányos a gyermekvállalási kedvvel: ha a fejlett országok csoportját nézzük, az arány épp, hogy fordított. Egy bizonyos jóléti szint felett a termékenység már ismét emelkedni kezd. A skandináv államokban a közelmúltban termékenységi ráta csökkenését sikerült megállítani, és növekedésbe fordítani, Franciaországban pedig pár éve már 2 gyermek felé nőtt a reprodukciós ráta. Ezekben az országokban a szülők bőkezű támogatása, magas színvonalú és hozzáférhető egészségügy, családbarát munkahelyek és fejlett iskolarendszer jellemző. Röviden: alaposan kiépült, stabil jóléti államok. (A sztereotípiával ellentétben ez nemcsak a bevándorlásnak köszönhető, a fejlett jóléti államokban a bennszülött népesség termékenységi rátája önmagában is magasabb, mint az európai átlag, a dél- és kelet-európaiaké).
A demográfiai mutatókat tekintve tehát nem kettő, hanem inkább háromféle országról beszélhetünk: az elsőbe tartoznak a világ legelmaradottabb államai, ahol ma is a magas gyerekszám jellemző (ezek közül ahol érezhető a fejlődés, ott a gyermekszám is csökken, erre jó példa India). A második kategóriába tartoznak a hibás jóléti társadalmak. Ezekben az országokban, bár a fejlett államok közé tartoznak, a legalacsonyabb a gyermekvállalási kedv. Ide tartozik Magyarország és a legtöbb kelet-európai és dél-európai állam, az EU kevésbé jómódú fele. Szintén ide sorolhatók olyan távol-keleti államok, mint Japán vagy Dél-Korea, amelyek, bár magasan fejlettek, a viszonylag alacsony jóléti juttatások és a kemény munkahelyi kultúra miatt a gyerekszám továbbra is alacsony. A harmadik csoportba tartoznak a legfejlettebb jóléti államok: Skandinávia, Írország, Nagy-Britannia és Franciaország. Nagyon leegyszerűsítve a tapasztalatok azt mutatják, hogy ahogy egy társadalom gazdagsága növekszik, azzal arányosan csökken a gyermekvállalási kedv is.
A fejlett országokat illetően a nők munkaerőpiaci szerepvállalására is erős indikátora a nagyobb gyerekvállalási kedvnek. Magyarországon a témában folyó diskurzus nagyjából kimerül abban, hogy „a nők karrier helyett inkább maradjanak otthon szülni. Valójában az európai országok közül általában ott a magasabb a gyerekszám, ahol több a munkavállalók között nagyobb a nők aránya (akik egy jelentős része részmunkaidős állásban dolgozik anyaként). Ahol a legmagasabb az otthon maradó nők aránya, Európa legterméketlenebb államait találjuk, többek között Görögországot (1,3-as termékenységi ráta), Olaszországot (1,37), Spanyolországot (1,3) és Magyarországot (1,4) is.
Ha mindez valóban így van, akkor a magyar kormány által remélt demográfiai fordulatot kétféle úton lehetne elérni: a harmadik világ és a fejlett jóléti társadalmak útján. Az első út maga lenne az őrület: ehhez Magyarország jóléti szintjét jóval a mostani alá tartósan a közép-afrikai országok szintjére kellene lesüllyeszteni. Sajnos a második út sem lenne sokkal könnyebb: ehhez rövidesen olyan jóléti államot kellene felépítenünk, mint Franciaország vagy Norvégia.
