Így oldanák meg az informatikushiányt

A gyorstalpaló informatikus képzők mellett úgy néz ki, az állami oktatási rendszer is hajlik rá, hogy változtasson a drámai szakemberhiány megoldása érdekében.

Hogy ma Magyarországon mennyire komoly gond az informatikushiány, az szinte már közhely. (Annyira, hogy korántsem csak az informatikai cégek számára komoly gond.) Major Gábor, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) főtitkára szerint évi 5-10.000-es kibocsátás kéne ahhoz, hogy utolérjük magunkat, hogy átfogó módon javuljon a hazai munkaerőpiac szerkezete. A szakember több olyan estről tud, hogy cégek munkaerőhiány miatt voltak kénytelenek visszamondani megbízásokat, illetve volt olyan nagy informatikai vállalat, ami azért nem jött Magyarországra, mert nem hitt benne, hogy lesz számára elegendő munkaerő. Ezen kell változtatni.

Az informatikushiány már az oktatásban jól látszik, kevesen érdeklődnek a természettudományos szakok iránt. Ez általános társadalmi jelenség, a jóléti társadalmakban mindig többen érdeklődnek a humán területek iránt, valamit mégis tenni kéne. Major Gábor szerint fontos lenne ezért már a középiskolában elkezdeni a szemléletformálást, hogy az „informatikusról Bill Gates és Mark Zuckerberg jusson a fiatalok eszébe, ne egy papucsos, pizzát zabáló rendszergazda”. Ez magától is történik, de még inkább előtérbe kéne helyezni a sikersztorikat minden szinten a szakember szerint.

Kép:Pexels

A felsőoktatásban még csak a probléma felismerésénél tartunk, hogy amit ott oktatnak, az nem versenyképes – tette hozzá. Az informatika estében a mély elméleti tudás inkább elveszi a kedvét a hallgatóknak, ennek nagy része ráadásul általában elavul, mire végeznének. Jelenleg az informatikai szakokon 50%-os a lemorzsolódás, ami drámai a szakember szerint. A jó hallgatókat viszont másod-harmadévben felszívja a munkaerőpiac, sok esetben soha nem diplomáznak le.

A problémát kormányzati szinten is felismerték, egyeztetés folyik, ami miatt az IVSZ vezetője nagyon optimista. A terv, hogy jövő év szeptemberétől lesz üzemmérnöki képzés három egyetemen. Ez a mostani BSC szintnél jóval gyakorlatiasabb lesz, de a kettő között lesz átjárás. Az üzemmérnöki képzés védőháló azoknak, akiknek a BA szinten túl sok az elmélet, de innen is lesz átjárás felfelé. Az informatikai szakképzés teljes mértékben hiányzik, de a problémafelismerés már itt is megtörtént, a stratégia szerint a szakgimnáziumokban meg fog jeleni néhány egyszerűbb szakma, amihez nem kell mély háttér (például tesztelés stb.) – mondta az IVSZ főtitkára.

Mind ezek mellett kiemelten fontos a felnőttképzés szerepe ezen a területen. Egyre többen sikeresen képzenek informatikusokat piaci alapon. Azonban mivel ezek nem akkreditált képzések, így nem áfamentesek, nem jár velük hallgatói jogviszony, így drága az utazási költség és nincs diákhitel. Így ezek a képzések jelenleg „a habot szedik le a piacról” – fogalmazott Major Gábor. Azokat, akik képzettek, jó képességűek, budapestiek. Azon kell dolgozni, hogy ez a fajta lehetőség is sokkal többek számára elérhető legyen.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo