Nincs okunk nem tartani a Mihail Hodorkovszkij szindrómától. Nem azért, mert elzárják az olajcsapot Oroszországban, hanem azért, mert a pár éve tartó gazdasági fellendülés, konszolidáció kerülhet veszélybe, s ha nem is ismétlődik meg az 1998-as pénzügyi krach, de mégis jócskán túllépheti az ország földrajzi, sőt gazdasági határait a belső megrázkódtatás.

A Jukosz-Szibnyefty olajbirodalom évi 100 millió hordó olajat termel ki és értékesít, s ezzel a mennyiséggel, no meg a bőséges tartalékával a világ harmadik legnagyobb olajtársasága. Arról ma még keveset tud a nemzetközi közvélemény, hogy a cég élén álló Hodorovszkijt, Oroszország leggazdagabb emberét most találták bűnösnek, vagy most jött jól előszedni vélt vagy valós vétkeit, hogy a magyarországiakhoz hasonlóan megkoreografált stílusban, teátrális körülmények között bekasznizzák. Mindenesetre agitatív erejű és politikai üzenetként ható hírműsorok készülhettek már eddig is az összes orosz tévécsatorna számára a szibériai bilincsbeverésről: a képsorokat még az is érti, aki legfeljebb három X-szel tud csak voksolni a tavasszal esedékes oroszországi elnökválasztáson.

A szavazatok versenye még odébb van persze, a letartóztatás és a Jukosz nevű olajbirodalom hatalmának megroppantása azonban a ma történése: jelen van a moszkvai tőzsdén, elmozdulhatnak a világpiaci olajárak, s a Hodorkovszkij szindrómától hatni képes a világ üzleti életében sokféleképpen tevékenykedő oligarchák magatartására. A Cipruson, a Seyshelle-szigeteken, a Holland Antillákon bejegyzett orosz vállalatok sokasága kereskedik a világgal. Az orosz cégek gyakorlatilag a legutóbbi időkig komoly erővel küzdöttek az ellen, hogy az országban jelentékeny exportképes feldolgozóipar alakuljon ki; hogy a gáz és az olajexport monokultúrája megszűnjön. A külföldi működőtőke oroszországi térnyerését a belföldi tőke, mivel ez állt érdekében, ugyancsak sokszor gátolta. A kérdés – egyelőre megválaszolatlan persze – nem is lehet más ezek alapján, mint az, hogy a nagyhatalmú Hodorkovszkij kiiktatásával Putyin elnök üzenni akart-e a gazdaság fejlődését fékezőknek? A feleletet talán csak közvetett módon kaphatja meg a világ. Például úgy, hogy megváltozni látja a ma ismert arányokat, azt, hogy az orosz export közel 60 százalékát még mindig az energiahordozók, 20 százalékát a fémek teszik ki. Megfigyelők azzal is érvelnek, hogy az orosz uralkodó elitnek alapvető érdeke fűződik a természeti kincsek kiviteléből nyert hatalmas mérlegtöbbletek fenntartásához. Ez a forrása a tőkék – főleg illegális – külföldre menekítésének és a hatalmas külföldi adósságszolgálat teljesítésének. A tőkemenekítés mértéke még 2002-ben is – a hivatalossá tett adatok szerint – túllépte a 10 milliárd dollárt.

Hodorovszkij vélhetően nem csak a saját maga számára kénytelen belátni, hogy a mérhetetlenül nagy gazdasági hatalomnál is van nagyobb hatalom, a politikáé. Az államigazgatásé az az eszköz, amely lehetővé teszi, hogy Moszkva a megfeddni kívánt jukoszosok részvényeit – az 53 százalékát - magához vonta, ha tetszik: hozzálátott a visszaállamosításhoz. Az orosz elnök köreiből mindenesetre inkább csak olyan utalások kerültek napvilágra, hogy a Jukosz-Szibnyefty épségben marad, hiszen csak az adócsalással vádolt Mihail Hodorkovszkijra és társaira csaptak le. Most. Illetve pár hónappal korábban, amikor is egy másik potens Jukosz-tulajdonos csuklóját ékesítették rendőrségi karpereccel. Mindez azonban újabb kérdést vet fel, azt, hogy a békén hagyandó Jukosz-Szibnyeftyről a sittre vágott tulajdonosok helyett ki tárgyal részesedést szerezni akaró amerikai olajcégekkel? Ha – és ez Szibériában nem is olyan nehéz – jegelik a részvények külföldi kézre adását, akkor milyen tulajdonosi szerkezet lesz a jellemző az orosz olajiparra? Az mindenesetre tény, hogy a British Petroleum már javában tulajdonol olajipari érdekeltséget, a tyumeni olajmező, s az egyik szibériai lelőhely csaknem Jukosz léptékű vállalatát.

Azt ma nehéz több ezer kilométernyi távolságból pontosan megmondani, hogy milyen mértékben időzített belpolitikai ügynek vagyunk a szemtanúi, amikor a sokszoros milliárdos letartóztatását látjuk a tévé képernyője előtt ülve. Azt sem tudjuk, mennyit ér, mi a helyi értéke a Jukosz-vezérkar Hodorkovszkijt pártfogásába vevő kiállásának, a meghatározó tulajdonos tisztaságát bizonygató deklarációjának. Azt aztán végképp nem lehet Budapestről eldönteni, hogy a jelcini korszak gazdasági hatalomba segített és mindmáig hálás nagytőkések végnapjai következtek-e el, s ennek folyományaként hirtelen megnő a nyugat-európai labdarúgó csapatokat helyszínen tulajdonló orosz milliárdosok száma. Látszólag a világ is némiképp tanácstalan, szerencsére egyelőre a piacok nem reagálnak komolyabban a moszkvai történésekre. Azt azonban már most találgatják, hogy csak az orosz befektetők sínylik-e meg a Jukosz-botrányt, vagy a külföldiek is kimenekítik befektetéseiket? Mindenesetre az orosz pénzügyminiszter nem győzi nyugtatgatni az érintetteket, minden marad a régiben most is, no meg a jövő tavaszi elnökválasztást követően is.

Mivel számoljunk mi itt Budapesten? Talán azzal nem kell foglalkoznunk, hogy „odaát” elzárják a csapokat és nem érkezik olaj Oroszországból. Erre persze csak közvetett érveink lehetnek, így például az, hogy az olajvezeték egy másik magántársaság kezében van. Igaz, a Barátság-Adria nevet viselő csőhálózatban A Jukosz is érdekelt. Mindenesetre ahhoz elemi érdekük fűződik a kőolajexportáló orosz cégeknek, hogy szállítsanak, eladjanak – amíg megy a szénhidrogén a csövekben, addig keresnek, legyenek privát társaságok, vagy állami vállalatok.