Egy friss közvéleménykutatás szerint az ellenzéki szavazókat elsősorban az Orbán-rendszer kritikája motiválja

Az adatok alapján megállapítható, hogy a választók számára a legfőbb mozgatórugót a jelenlegi politikai rendszerhez fűződő viszonyuk, a pártok közpolitikai elképzelései, valamint a párt és vezetőinek viselkedése, stílusa jelentik. A megkérdezettek több mint fele (mindhárom esetben 55 százalék) nyilatkozott úgy, hogy ezek a szempontok „nagyon fontos szerepet” játszanak a döntésében. Szorosan követi ezeket a párt által képviselt ideológia és világnézet (53 százalék). A fentiekhez képest relatív kevesen tartották „nagyon fontosnak” a párt miniszterelnökének személyét (47 százalék) valamint a taktikai megfontolásokat (31 százalék) a választás során.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A politikai táborok összehasonlításában éles választóvonal mutatkozik meg: míg a kormánypárti szavazók körében az ideológia (64 százalék), a párt programja (60 százalék) és a miniszterelnök-jelölt személye (58 százalék) a leginkább meghatározó, addig a Tisza Párt szimpatizánsait elsősorban a jelenlegi politikai rendszerről alkotott (negatív) véleményük (77 százalék) és a Tisza párt programja (70 százalék) motiválja. Korosztályok tekintetében érdekesség, hogy a miniszterelnök-jelölt személye a legidősebb, 60 év feletti korcsoportban kiugróan fontos (59 százalék), míg a 16-29 éves fiataloknak csupán 34 százaléka tartja ezt kiemelten lényegesnek. Településtípusok szerint is jelentős az eltérés: a falvakban élők 53 százaléka, a budapestieknek viszont csupán 45 százaléka tekinti nagyon fontosnak a listavezető személyét. A jövedelmi helyzet szintén differenciál: a magas jövedelműek körében a párt programja kiemelkedően fontos (66 százalék), míg az alacsony jövedelműeknél ez az arány csak 50 százalékot ér el.

A kutatás második része különböző, a sikeres kormányzással kapcsolatos széles körben osztott elvárásokról kérdezte a válaszadókat. A Fidesz-KDNP esetében a teljes népesség 44 százaléka ért egyet azzal, hogy a kormánypárt alkalmas az ország vezetésére, míg 43 százalékuk vitatja ezt. Ezzel szemben a Tisza Párt megítélése ezen a téren kedvezőbb: a válaszadók 52 százaléka tartja alkalmasnak az ellenzéki erőt a kormányzásra, és csupán 29 százalékuk gondolja az ellenkezőjét. A stabil kormányzás képességét illetően is hasonló mintázat rajzolódik ki. A Fidesz-KDNP által nyújtott stabil kormányzásba a társadalom 42 százaléka bízik, míg a Tisza Párt esetében ez az arány 50 százalék. A demográfiai bontások itt is beszédesek: a Fidesz kormányzóképességét leginkább az alacsonyabb végzettségűek (53 százalék) és a falvakban élők (49 százalék) ismerik el, míg a Tisza Párt alkalmasságát a diplomások (64 százalék) és a budapestiek (59 százalék) értékelik a legmagasabbra. A jövedelmi olló is tetten érhető az értékelésekben: a magas jövedelműek csupán 34 százaléka tartja alkalmasnak a Fideszt a vezetésre, szemben az alacsony jövedelműek 51 százalékával.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo