Édeskevés lenne a DK visszalépése a Tisza Pártnak

Amikor közelednek az országgyűlési választások a kormányváltásra vágyó szavazók között gyakran az válik az egyik legforróbb, legtöbb vitát és konfliktust kiváltó témává, hogy a kisebb ellenzéki pártok induljanak-e választásokon, vagy lépjenek vissza, azért, hogy a „kormányváltó” szavazatok a legerősebb ellenzéki pártot erősítsék. Az IDEA Intézet a jövőben a kisebb ellenzéki pártok támogatói bázisait is megvizsgálja ebből a szempontból. A sorozat első részeként a DK táborát vették szemügyre. Az eredmények arra utalnak, hogy a párt visszalépése esetén szeptemberben a DK-szavazóknak csak nagyjából egyötöde szavazott volna a Tisza Pártra, viszont legalább ennyien távol maradtak volna a szavazófülkéktől.

Pont bejutnának 

Az IDEA Intézet adatai szerint 2025. szeptemberében a DK támogatói bázisa a teljes népesség 4 százalékát tette ki (~300 ezer fő), ami a biztos szavazó, pártot is választani tudók körében 5 százalékot jelentett, az ősz legelején tehát éppen elérte volna a parlamenti frakció alapításához meghatározott küszöbötértéket.

A DK-t támogató válaszadóinkat arra kérték, mérlegeljék, mit tennének abban az esetben, ha „pártjuk” nem indulna el a 2026-os országgyűlési választáson. A válaszok arra utalnak, hogy ha nyár végén, ősz elején a DK esetleges visszalépése mellett került volna sor a választásokra, a párt bázisának csak relatíve kis része, nagyjából ötöde adta volna a szavazatát a Tisza Pártra (18 százalék). Legalább ugyanennyi, sőt, még egy kicsit több DK-szavazó viszont abban volt biztos, hogy ilyen esetben inkább nem is venne részt a választáson (22 százalék).

A DK-tábor jóval több mint egyharmada (41 százalék) valamelyik másik pártra adta volna le a szavazatát – de nem a TISZA Pártra. Vannak, akik Jakab Péter pártjára (18 százalék), vagy az MKKP-ra (13 százalék) szavaztak volna egy DK nélkül lebonyolított, szeptemberi választáson, de, az MSZP-t (7 százalék) is viszonylag sok DK-szavazó megjelölte alternatívaként, illetve még más, kisebb pártokhoz is érkeztek volna DK-szavazók.

A DK szavazótáborának elemzése szeptemberben tehát inkább azt a nézetet erősítheti, hogy a párt esetleges választási visszalépése a Tisza Párt támogatottságát legfeljebb csak kisebb mértékben növelte volna közvetlenül. A DK szimpatizánsainak többsége ugyanis ilyen helyzetben más ellenzéki pártokat támogatott volna, vagy el sem ment volna szavazni.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo