Az MDF - konzervatív - álláspontja a következő:

Egyesek, köztük nagy ismertségnek örvendő közgazdászok is szorgalmazták a jegybanki kamat akár drasztikus csökkentését, voltak, akik egyenesen 6%-os kamat kialakítását követelték úgymond a „gazdaság érdekében".

Miért nem lehetett és lehet ma sem ezt - még - megtenni?

Először is leszögezendő, hogy általában a monetáris politika és eszköztár nem élhet önálló életet, az nem légüres térben mozog, hanem számos makrogazdasági tény függvényében, azokra ésszerűen reagálva alakítható ki.

Már amennyiben nem kalandor, márpedig ne legyen az.

Már most megvizsgálva a konkrét magyar helyzetet, közismert tény hogy Magyarország 2002-től az úgynevezett „100 napos programtól" számítva olyan fiskális útra lépett, éspedig - sajnos - nem csak ideiglenesen, hanem hosszú éveken át, ami hatalmas államadósság kialakulásához vezetett. Ez volt az úgynevezett „jóléti rendszerváltás".

A magyar költségvetés a 2002-t követő jó 6 éven keresztül folytatta a stimulálás gazdaságpolitikáját ezáltal tartalékai e tekintetben kimerültek.

Mik is voltak ezek a tartalékok? A válasz egyszerű: a hitelből élés. Ez azért és addig működött, amíg a finanszírozók kül- és belföldiek egyaránt rendelkeztek azzal a likvidítás többlettel, ami ehhez szükséges volt. Motiválta őket az elérhető magas reálhozam (kamat), ami természetesen nagymértékben hozzájárult a már jelzett gigantikus államadósság-hegy  kialakulásához.

Aztán bekövetkezett a Lehman-csőd és általában a másodlagos jelzálogpiaci hitelválság. Eltűnt a likvidítás a nemzetközi piacokról,  Magyarország hitelezői is hátraléptek, inkább kettőt mint egyet. Túl magasnak ítélték az eladósodott Magyarország kockázatát, ami miatt októberben nem lehetett értékesíteni a magyar állampapírokat.

A rosszhírűség mindig könnyen és hamar kialakul és Magyarország ezt szívós eladósodásával „kiérdemelte". Ezzel szemben a  befektetői bizalmatlanság eloszlatása jóval hosszabb időt vesz igénybe, különösen akkor, amikor világviszonylatban válság van.

Olyan illikvid helyzetben - azaz a kevés pénz időszakában - mint amilyet manapság a világ megél, nem nagyon várható el reálisan a szabad tőketulajdonosok részéről, hogy kockázati felár nélkül adjanak kölcsönt olyan nagy kockázatú adósoknak, mint amilyen Magyarország. Voltaképpen már az is jó hír, hogy akadnak befektetők, akik többletkockázatot vállalva veszik állampapírjainkat, ennek megfelelő kamatfelárakkal.

Szerencsére az utóbbi időben fokozatosan csökkenő hozamokkal (kamatokkal), ahogy - a fent leírt módon - lassan növekszik a bizalom és a nemzetközi likvidítás.

Ezt alapvetően az tette lehetővé - magyar oldalról -, hogy a korábbi nyakló nélküli költségvetési pocsékolás csapjai részben el lettek zárva. A mérték és mód szükséges, de nem biztos hogy elégséges.

Az így a legutóbbi, de csak a legutóbbi időben lassacskán csökkenő kamatfelárakat követve csökkentette - helyesen - az MNB a jegybanki kamatot. Az út továbbra is nyitva áll a kamatcsökkentés előtt, de csak óvatosan, fokozatosan olyan ütemben, ahogy kockázati felárunk is csökken. És mindez csak követő - fázis késéses - módon lehetséges.

Az MNB-nek ugyanis helyesen, a róla szóló törvény értelmében is az ár- és árfolyam stabilitás fenntartása előírt kötelezettsége. Ha elébe vágna a piaci evolutív úton bekövetkező kamatolvadásnak, azaz stimulálna, akkor azzal keringőre felhívást intézne a spekulációnak. A spekulánsok, de nem csak ők triviális módon a kamatarbitrázs eszközéhez nyúlnának, aminek egy nagy volatilítású forint árfolyam ingadozás lenne a következménye. Ezzel az MNB megszegné az árfolyam stabilitásra vonatkozó törvényi kötelezettségét.

De a formális jogszabályszegésen túl hatalmas turbulenciákat generálna a vadul változó árfolyam ingadozással. Ez pedig a gazdaság szereplői döntő többségének nyilvánvalóan hatalmas károkat okozhatna. Ez konzervatív szempontból nézve teljességgel elfogadhatatlan lenne, de aligha kívánatos általában is.

A gazdaságban a kiszámíthatóság fontos és az MNB eddigi - konzervatív - monetáris politikájával ennek a követelménynek eleget tesz.

A primer eszközök a kormány kezében vannak, amennyiben korrigálja a „jóléti rendszerváltás" okozta hiány- és adósság irányokat.

Akkor majd (tovább) nő a befektetői bizalom, csökkenhetnek az állampapír hozamok és akkor az MNB minden bizonnyal tovább csökkentheti a kamatokat.

Elősegítve a stabilitást - amire vitathatatlanul nagy szükségünk van. Az alacsony(abb) kamatok ugyanis ráolvasással, pusztán kívánságra nem alakulhatnak ki.

Vavra László
Gazdasági (pénz-és tőkepiaci) kabinet