Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Trump hétvégi fenyegetőzései elindították a kőolaj árát felfelé

Trump hétvégi fenyegetőzései elindították a kőolaj árát felfelé 

A kőolaj ára emelkedik, Trump szankciókkal és katonai akciókkal fenyeget több olajtermelő országot.
Az ipari termelői árak emelkedése elsősorban a forint gyengülése miatt történik

Az ipari termelői árak emelkedése elsősorban a forint gyengülése miatt történik 

Az ipari termelői árak 2025. februárban az egy évvel korábbihoz képest átlagosan 8,2 százalékkal emelkedtek, míg az előző haviaktól 0,4 százalékkal elmaradtak.
Nettó majdnem félmillió forintot keresünk havonta

Nettó majdnem félmillió forintot keresünk havonta 

A bruttó átlagkereset 668 100 forint volt, 10,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Közvetlen járattal is repülhetünk immár Máltára heti kétszer Debrecenből

Közvetlen járattal is repülhetünk immár Máltára heti kétszer Debrecenből 

Win to win. A magyarok is jól járnak, meg a BMW gyár német dolgozói is.
Trump most Putyint is befenyegette

Trump most Putyint is befenyegette 

Ukrajnai háború – Donald Trump kőolaj kereskedelmet érintő másodlagos vámot helyezett kilátásba Oroszország ellen.
Mekkora bajban lesz Európa, ha távoznak az amerikai katonák?

Mekkora bajban lesz Európa, ha távoznak az amerikai katonák? 

Egyik oldalon sincs végiggondolva semmi.
Megmakacsolták magukat a németek, marad a zöldátállás

Megmakacsolták magukat a németek, marad a zöldátállás 

Eldőlt: korrekció nélkül folytatódik a radikális német zöldátállás.
Hatalmasat nőtt az ukrán hadiipar

Hatalmasat nőtt az ukrán hadiipar 

Már minden második lőszer a frontvonalon Ukrajnában készül.
Rekord kínálat a Budapest Airport nyári menetrendjében, 200 járat 136 úti célra

Rekord kínálat a Budapest Airport nyári menetrendjében, 200 járat 136 úti célra 

A repülőtér története legnagyobb járatkínálatával köszönti a nyári szezont.

Új európai politikát javasol az olasz miniszterelnök 

Olasz miniszterelnök: úrrá kell lenni a transzatlanti feszültségeken.

Teljes kudarc a kormány családbarát politikája, több gyermeket is vállalnának a magyar nők 

Az ország depressziós, kilátástalan hangulata miatt nem vállalnak több gyermeket a magyar nők.

A termőföldek drágulása tavaly több mint kétszerese volt az átlagos inflációnak 

A legnagyobb forgalma az 1 és 5 hektár közötti szántóterületeknek volt.

Inflációs zűrzavar a csoki, tojás, sonka körül, avagy nyakunkon a húsvét 

A húsvét a legnagyobb forgalmat generáló ünnep az élelmiszer-kiskereskedelemben.

Maradt még 2 milliárd forint a vállalati e-autó támogatási programban, az érdeklődők siessenek 

Meghosszabbítja az Energiaügyi Minisztérium az elektromos autókra kiírt pályázatát.

Az oroszok és az ukránok egymást vádolják a katasztrófáért 

Az ukrán vezérkar cáfolta, hogy csapást mérnének oroszországi energetikai létesítményekre.

A győzelemhez király lépések vezetnek  

A MagyarBrands kiváló márkákat díjazó Program 2024-ben is értékelt, gálaünnepségén több mint 60 kiemelkedő magyar brand vehette át a MagyarBrands díjat.

Meglepetés, csökkentek az építőipari munkadíjak 

Fordulat az építőiparban: csökkenő munkadíjak, stagnáló szakemberhiány.

Nagy siker és még elérhető a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” pályázat 

Megkezdődött a voucherek kiadása a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” pályázat keretében.

Nem marad következmények nélkül a fehéroroszországi választások elcsalása 

Az EU bővítette a Fehéroroszországgal szemben hozott szankciókat.

Eltűnt a fény az alagút végén 

Romlott a gazdasági hangulatindex az EU-ban és az euróövezetben márciusban, Magyarországon javult.

Nagyot esett a munkaképes magyarok száma 

Stabil foglalkoztatottság, nagyot csökkenő munkaképes korú népesség mellett.

Folytatódik a csörte a Wizz Air és a GVH között 

A GVH vizsgálja a Wizz Air vállalásainak teljesítését.

Csúcsra lökte az aranyárát Trump 

Amíg Trump vámozik, érdemes aranyat venni.

Egy magánszemély trollkodott a magyar tőzsdén 

Nagy hasznot és tőkegaranciát ígért a troll.

Rászálltak a kínai éttermekre és boltokra – lett is eredménye  

120 helyet vizsgáltak, ebből 15 étteremet bezártak.

Elment a magyarok kedve a házasságkötéstől? 

Februárban közel 15 százalékkal kevesebb pár kötött házasságot, mint egy évvel korábban. 

Több mint egy év alatt találnak munkát az állástalanok  

4,5 százalékon a munkanélküliségi ráta. 

Súlyos százezekbe kerül a mulasztás: érkeznek az új bírságtételek 

Április 1-től új korszak kezdődik a hulladékgazdálkodás terén.

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?  

Több mint 200 ezren kalkuláltak a mostani lakásbiztosítási kampányban eddig, és a tavalyi tapasztalatok szerint a kötések fele az utolsó tíz napban történt.

Állampapírból lakásba: elindultak a milliárdok? 

Az év elején elkezdődött a jelentős állampapírpiaci kamatok kifizetése, amitől az ingatlanpiac is sokat várt.

Újabb nehéz évre készülnek az építőipari vállalatok  

Az ágazat számára a fizetőképes kereslet alakulása és az új vállalkozások dinamizmusa lesz meghatározó az elkövetkező időszakban.

Átírták a számokat: nagyobb lesz az idei infláció a vártnál  

4,5-5,1 százalék között lesz a fogyasztói árak növekedése.

Trump nem nyugszik: újabb vámot vetett ki 

Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki minden külföldön gyártott importált gépjárműre április 2-tól.

Megkongatták a vészharangot: az év végére kitör a nyugdíjas krízis  

A nyugdíjasok szakmai kerekasztal létrehozását sürgetik.

Szép számmal jöttek a külföldiek Magyarországra  

Februárban a vendégek száma 14, a vendégéjszakáké 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Változik a napelemesek kedvezményes elszámolási jogosultsága 

A zárolás idejével meghosszabbodik az érintett napelemesek kedvezményes elszámolási jogosultsága.

Romlottak a cégek foglalkoztatási szándékai  

A cégek foglalkoztatási szándékai enyhén romlottak az előző felméréshez képest.

Csodafegyver vagy lábon lövés az árrésstop?  

Az árrésstop rövid és hosszú távú gazdasági hatásait vizsgálta a GKI.

A kocsmák után a falusi boltok hóna alá nyúl a kormány  

Teljesen ráfordultak a kistelepülésekre. 

Női vállalkozások helyzete Magyarországon: hatalmas a nemek közti szakadék  

A női vállalkozások aránya tendenciózusan elmarad a férfiak által irányított cégekétől.

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti  

Az OTP Bank egyes vezetőinek nevével visszaélve, magántelefonszámaik lemásolásával hívnak ügyfeleket telefonos csalók, hogy pénzt szerezzenek tőlük. 

Már a magyar cégeket is mesterséges intelligenciával támadják 

Idehaza is a vállalati visszaélések mindennapos eszközévé vált az MI.

Ekkora nyugdíjkorrekció jöhet novemberben 

Az év eleji adatok alapján már látszik, hogy az infláció réme visszatért közénk.

Sok nyugdíjas várhatta ezt a napot, mégis csalódniuk kell  

Mától vehetik igénybe a nyugdíjasok a vidéki otthonfelújítási támogatást.

A dolgozók harmada fél éven belül felmond 

Fizikai munkaerő-kölcsönzés esetén az első hat hónapban akár 35 százalékos a kilépők aránya.

50 cég Magyarországon, ahol érdemes dolgozni 2025-ben 

Megjelent Magyarország 50 legkiemelkedőbben teljesítő vállalatának rangsora.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás

Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás 

2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo