Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Meddig elég a magyar munkavállalók pénzügyi tartaléka?

Meddig elég a magyar munkavállalók pénzügyi tartaléka? 

A magyar háztartások mindössze felének van annyi megtakarítása, amennyivel legalább két hónapot át lehet vészelni, illetve azok, akik a koronavírus-járvány hatására munkanélküliek lettek, átlagosan három hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek. Ugyanakkor a leginkább kedvező helyzetben lévő csoportokban is legfeljebb öt hónapra elegendő megtakarítása van az érintetteknek, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító Zrt. és a Medián közös elemzéséből.
6 éve nem volt ilyen - újra az egekben a cégalapítások

6 éve nem volt ilyen - újra az egekben a cégalapítások 

Júliusban közel 3000 cégalapítás került közzétételre Magyarországon, ilyen magas értéket legutoljára 2014-ben láthattunk.
Mire számíthatnak a koronavírus után a bajba került adózók?

Mire számíthatnak a koronavírus után a bajba került adózók? 

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet még június 17-én megszűnt, és ez a dátum a végrehajtási eljárások szempontjából is fontos volt, hiszen ezek innentől kezdve még 15 napig, július 3-ig szüneteltek. Mire kell számítani most a bajba jutottaknak?
Rég drágultak ennyire gyorsan az élelmiszerek Magyarországon

Rég drágultak ennyire gyorsan az élelmiszerek Magyarországon 

Két és fél éve nem látott tempóban emelkednek az élelmiszerárak egy friss felmérés szerint. A három vizsgált hazai hipermarket mindegyikében legalább 10 százalékkal emelkedett a Privátbankár Árkosár ellenértéke; a vizsgált termékek felénél két, az alma több mint kétszeresére drágult egy év alatt.
Elmarad a gépek lázadása? Egyre inkább bíznak a magyarok a mesterséges intelligenciában

Elmarad a gépek lázadása? Egyre inkább bíznak a magyarok a mesterséges intelligenciában 

A magyarok között egyre kevésbé jellemző (39 százalék) a filmekben (pl. Terminator) látott apokaliptikus események okozta félelem és egyre inkább bíznak az AI-ban. Megoszlanak a vélemények a technológia szabályozásának szükségességét illetően, ugyanakkor a magyarok egyetértenek abban, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésének hatására a gyerekeiknek már más társadalmi szerepekben kell majd helytállniuk (65 százalék) – derült ki a Median által a Kaspersky megbízásából készült Magyarországon végzett, a mesterséges intelligencia (AI) hatásait vizsgáló kutatásból.
Átformálta a szokásainkat a koronavírus - van visszatérés?

Átformálta a szokásainkat a koronavírus - van visszatérés? 

Hosszú távon minden második ember fogyasztási szokásait átalakítja az egészségügyi vészhelyzet világszerte – derül ki az EY több mint 14 ezer fős nemzetközi kutatásából. A krízist követően a vevők egy meghatározó része visszatérne a megszokott életviteléhez, azonban ők se bíznak abban, hogy ez maradéktalanul megvalósulhat. Az átformálódó igények miatt a cégeknek újra kell gondolniuk szolgáltatásaikat.
Visszaélnek Csányi Sándor nevével – figyelmeztet az OTP

Visszaélnek Csányi Sándor nevével – figyelmeztet az OTP 

Az internetes csalás viszonylag gyengén kivitelezett, könnyen észrevehető az átverés.
Nő a fertőzöttek száma: ezek a hétfői adatok Magyarországról

Nő a fertőzöttek száma: ezek a hétfői adatok Magyarországról 

Megint emelkedett az új koronavírussal azonosított magyarok száma.
Felnyomhatja a környéki ingatlanárakat a kis faluban készülő óriásberuházás

Felnyomhatja a környéki ingatlanárakat a kis faluban készülő óriásberuházás 

Hamarosan átírhatják az árcédulákat Magyarország észak-nyugati csücskében, a Hegyeshalom és Bezenye közé tervezett gigaberuházás hatására. Főleg az ipari telkek ára nőhet, de a 20-30 kilométeres körzetben lévő jó minőségű lakásoké is. Áremelkedés máris érezhető mindkét csoportnál. Spekulációs rohamról még nincs szó, de az egymilliárd eurós építkezés nyomán bizonyosan felértékelődik több szegmens is az ingatlanpiacon és a vonzáskörzet szolgáltató ipara is profitálhat a nagyobb keresletből.
Felkészülés az új ügyfélhitelesítésre - mire kell majd figyelni?

Felkészülés az új ügyfélhitelesítésre - mire kell majd figyelni? 

2021. január 1-én Európa legtöbb országában, így Magyarországon is életbe lép az e-kereskedelmi csalások visszaszorítását célzó erős-ügyfélhitelesítés (Strong Customer Authentication, SCA) rendelet. A változás nemcsak a bankokkal szemben támaszt elvárásokat, hanem az elektronikus fizetések, valamint az online vásárlások felhasználói élményét is nagyban befolyásolhatja - derül ki a Visa közleményéből

Nem igazán tud magához térni a magyarországi autógyártás 

Csütörtökön tette közzé a KSH az ipari termelésre vonatkozó adatokat, amely szerint 2020 júniusában ennek volumene 7,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 12,2 százalékkal csökkent. Mint írták, jelentős visszaesés volt a legnagyobb súlyú járműgyártásban.

Koronavírus: negyvennél is több új fertőzött Magyarországon 

43 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4696 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Fővárosi garzon vagy többszintes üdülő – mire elég 20 millió forint? 

A főváros és a vidéki települések ingatlanárai között továbbra is jelentős különbségek vannak, hiszen míg a budapesti átlagárat nézve egy 32 négyzetméteres lakást lehet vásárolni 20 millió forintból, addig a megyeszékhelyeken akár háromszor ekkora alapterületű otthont is találni. Az OTP Ingatlanpont legújabb sorozatának első részében megvizsgálta, milyen lehetőségekkel számolhat valaki, ha 20 millió forintért szeretne magának ingatlant.

Nesze neked, Budapest! Mit hozott a fővárosi turizmusban a járvány? 

Míg korábban pezsgő turisztikai központ volt a magyar főváros, addig idén erről egyáltalán nem beszélhetünk. Sőt olyan súlyos a helyzet, hogy a budapesti turizmus gyakorlatilag egy nyelvi oximoron lett. Még a szezonnak legjobb kilátásokkal nekifutó Balatonnál is óriási problémák vannak.

A koronavírus utáni kilábalás egyik kulcsa az adózásban keresendő 

A világ számos országában gyors és határozott intézkedésekkel reagáltak a COVID-19 okozta helyzetre. Ezeket az intézkedéseket szükséges volt meghozni a vírus terjedésének akadályozása érdekében, azonban mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egészségügyi válságból globális gazdasági recesszió alakuljon ki.

Itt a friss adat: megugrott az aktív koronavírusosak száma 

24 új fertőzöttet jelentettek pénteken, két idős krónikus beteg elhunyt.

Hamarosan kiderülhet, kapnak-e pluszpénzt a nyugdíjasok 

Néhány hét múlva kiderül, lesz-e és mennyi nyugdíjkiegészítés.

Ezt mondta Gulyás Gergely a kormány bértámogatási programjáról 

Augusztus végéig jelentkezhetnek a cégek az állami bértámogatási programra.

Drágultak az élelmiszerek, de a hús ára mégis csökkent 

A növényi olajok és a tejtermékek nyomták meg a FAO élelmiszerár-indexét, míg a hús és rizs ára csökkent.

Új miniszteri biztos neveztek ki - ez lesz a dolga 

Mától miniszteri biztos segíti az államkincstár megújulását, így akarnak minél több állampapírt eladni a magyaroknak.

A céges belső lopások árulkodó jelei – a 7 leggyakoribb, leleplező viselkedési forma (I. rész) 

- De mégis, honnan ismerhettem volna fel, hogy ilyen durván meglopják a céget? – kérdezte Gábor, egy kozmetikai cikkeket gyártó cég tulajdonosa, miután fény derült egy több tízmilliós kárt okozó, roppant kínos belső visszaélésre. Visszakérdeztem: - Nem tűnt fel, hogy … - és itt felsoroltam néhányat azokból a jól észrevehető munkahelyi viselkedési formákból, amelyekről ebben a cikkben kicsit bővebben is szó lesz. - Aszta! – csapott a homlokára, bár nem pontosan ezt a kifejezést használta – most, hogy mondod, dehogynem! Csak nem gondoltam, hogy a lopást leplezi vele! Pedig így utólag mennyire nyilvánvaló …

Új országot tettek a sárga-listára - rosszul járnak a kint tartózkodó magyarok 

Az országos tisztifőorvos határozata alapján Spanyolországot a zöldből átsorolták a sárga zónába a járványügyi skálán.

Koronavírus Magyarországon: ezek a csütörtöki adatok 

Az elhunytak száma ezzel elérte a 600-at.

Ne legyen járványgóc: pandémiás modell a vállalatok újraindulásához 

A májusban megjelent kormányrendeletek hatására újraindult az élet az irodákban, ügyfélszolgálatokon, üzemekben. Ez azonban számos új feladatot is jelent a cégeknek, annak érdekében, hogy alacsony szinten tartsák a fertőzöttség munkahelyi kialakulásának esélyét. Persze teljes bizonyossággal nem lehet elhárítani a veszélyt. Ezt a munkavédelmi törvény sem várja el tőlük, de azt igen, hogy minimalizálják a munkavállalók megbetegedésének kockázatát. Dr. Balázs Annával, a CMC Déli Klinika vezérigazgatójával beszélgettünk arról, hogy járványügyi szempontból hogyan indulhatnak újra a munkahelyek.

A koronavírus adta meg az utolsó döfést a becsődölt utazási irodának 

Már 2019-ben is félmilliárd forintos veszteség jött össze a májusban becsődölt Robinson Tours utazási irodánál, így a koronavírus-járvány csak megfejelte az amúgy is kulmináló anyagi problémákat.

Áfacsökkentést kér a bajba jutott ágazat – ki járna jól? 

A fesztiválok elmaradása miatt, a zenészek megsegítése érdekében a Magyar Fesztivál Szövetség a koncertek belépőjegyeire kedvezményes, öt százalékos áfa bevezetését kéri.

Hogy változott az álláskeresők száma Magyarországon? 

A június közepi mélypontot követően augusztus első napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat megy végbe a munkaerőpiacon – mondta Bodó Sándor.

A koronavírus a fiatalok pénztárcájára is hatással volt 

A fiatalok 18 százaléka többet költött a járványhelyzetben, 36 százalékuknál viszont csökkentek a kiadások - áll a K&H ifjúsági indexében, amely szerint jelentős eltérések láthatóak a 19-29 évesek költéseiben, például míg a nők 25 százaléka nagyobb kiadásokkal szembesült, a férfiaknak csak a 12 százaléka költött többet a járvány miatt.

Hogyan támogatnák meg a turizmust? Új részletek 

A koronavírus turizmusban mért káros hatásainak enyhítésére induló Széchenyi Turisztikai Kártya Programról érkeztek részletek a legfrissebb Magyar Közlönyben.

Nagy értékű állami tulajdonú ingatlanok kerülnek kalapács alá 

Megszabadulna az állam az EMMI volt irodaházától, amely még most is azbesztes, valamint a budai Vár egyik újabb értékes ingatlanának is új tulajdonosa lehet. Néhány milliárd kell hozzá.

A járvány után: már átlendültünk a mélyponton 

Az elmúlt hónapok erős pesszimizmusa után a júliusi Beszerzési Menedzserindex minimális élénkülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság által számolt index azt jelzi, hogy a mélyponton átlendültünk, de az érték alulmúlja az elmúlt évi számot és a korábbi három év átlagát is.

Szállodák a koronavírus árnyékában: a remény hal meg utoljára 

Szállodánként jelentősen eltérő, hogy a több mint két hónapos leállás összességében mekkora kárt, elmaradt bevételt jelent. Az általunk megkeresett létesítmények egytől egyig éltek a gazdasági mentőcsomag valamelyik elemével.

Adóelkerülés elleni küzdelem - mire fog jutni az OECD? 

Az OECD célként tűzte maga elé, hogy új, sokszor BEPS 2.0-nak nevezett programjának keretein belül további lépéseket tegyen a globális adórendszer méltányos és igazságos átalakításáért két új, pillérként emlegetett adózási koncepció kidolgozásával. A program első pillére a digitális üzleti modellek jövedelmének megadóztatását tenné lehetővé, de ahogy arról már több alkalommal beszámoltunk, ennek a konszenzusos kialakítása egyre inkább elérhetetlennek tűnik. Ez nagyban köszönhető a tervezet legaktívabb bírálójának, az Egyesült Államoknak is. Hivatkozással a digitális adó diszkriminatív jellegére az USA korábban ellenezte, majd opcionálissá kívánta tenni a kialakítás alatt álló új adórendszert.

Erre legalább jó volt a járvány 

A hatékony online munkaszervezés során kedvező tapasztalatokat gyűjtő magyar vállalkozások sokkal nyitottabbá váltak a további digitális fejlesztések iránt is - derült ki a felhő alapú szolgáltatások közvetítésével foglalkozó Kvazar.cloud friss villámkutatásából. Az országosan több mint 500 viszonteladó partnert kiszolgáló cég által gyűjtött visszajelzések alapján a Microsoft Teams platformján elérhető funkciók hosszú távon is beépültek az üzletmenetbe. A kutatásban résztvevő cégek kiemelték, hogy az online eszközöknek köszönhetően könnyebben tudják tartani a kapcsolatot a kollégák, nőtt a munkaszervezés hatékonysága és átláthatóbbá vált a feladatok kezelése is.

Új társadalombiztosítási törvény: ezek a legégetőbb változások 

A júliustól életbe lépett, új társadalombiztosítási törvényben kodifikált változások jelentős mértékben könnyítenek az élőmunka közterhein, többek között érintik a családosokat, a nyugdíjasokat és a kiküldetésben élőket is. A MAZARS összefoglalójában azokról a fontos változásokról olvashat, amikre érdemes odafigyelni.

Európa válaszút előtt: mit mondanak a vállalatvezetők? 

Az Accenture legújabb jelentése szerint a világ cégvezetőinek kétharmada arra számít, hogy az európai piac viszonylag gyorsan talpra áll a COVID-19 járvány okozta gazdasági válságból. Azonban a mostani bizonytalan helyzetben fennáll a veszélye annak, hogy a vállalatvezetők túl sokáig fókuszálnak a védekezésre. Nem csak rövid távon eszközölnek megtakarításokat a készpénzállományban, hanem a hosszú távú növekedéshez szükséges beruházásokat is alulfinanszírozzák. A kutatás-fejlesztés nem szünetel ugyan, de a vezetők nem erőltetik a nagyszabású, áttörést jelentő innovációkat, és továbbra is nagymértékben támaszkodnak a kormányzati támogatásokra.

Válságálló családi vállalkozások - mi a titkuk? 

Bár sokszor hasonlítják gazdasági szempontból a jelenlegi koronavírusjárvány-helyzetet a 2008-as válsághoz, a családi vállalatoknál az látható, hogy az akkori, illetve a jelenlegi krízis lényegesen más helyzetben érte a cégeket. Mennyire voltak felkészülve a mostani pandémia és a 12 évvel ezelőtti kihívásokra? Mit érdemes egy vállalkozásnak szem előtt tartania stratégiája megalkotásakor, hogy egy következő válsághelyzetben is sikeresen tudjon működni? A K&H családi vállalatok szakértői ezekre a kérdésekre keresték a választ, a legutóbbi recesszió tapasztalatainak felidézése alapján pedig három fő „összetevőjét” határozták meg a válságálló cégnek.  

E-kereskedelem: ezek a szektorok bővülhetnek még 

Az e-kereskedelmi szektor a koronavírus-járvány kereskedelemre gyakorolt hatásai miatt rakétaszerű növekedésre kapcsolt, éves szinten akár 25 százalékkal növekedhet a hazai online piac. Nemcsak a járvánnyal közvetlenül összefüggő piacok, mint az FMCG, vagy a műszaki cikkek online piaca erősödhet, de egyes prognózisok szerint a pharma, az építőipar, és a B2B szektor jelentős digitalizációjára is számítani lehet. Számos vállalkozás most indít webáruházat, vagy fejleszti webshopját: az ideális e-kereskedelmi szoftver kiválasztását a LogiNet most megjelent ingyenes e-bookja segíti.

Koronavírus az országban: újabb fertőzöttek, meghalt egy beteg 

21 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4526 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Szabadság járvány alatt: mit tehet és mit nem a munkavállaló és a munkáltató? 

Az elkövetkező hetekben számos munkavállaló megy szabadságra, és lesznek közöttük, akik ezt az időt külföldön fogják eltölteni. 2020. július 15-től a kormány olyan járványügyi intézkedéseket rendelt el, amelyek a most szabadságra menő munkavállalókat is érinteni fogják, ennek megfelelően közvetett módon kihatnak a munkáltató működésére is.

Mennyire válságálló a magyar autópiac? 

2020 első félévében 25,3 százalékkal kevesebb új autót adtak el Magyarországon, mint az előző év hasonló időszakában. Ez az adat a kelet-közép-európai régióban a legkedvezőbb, a környező országokban a visszaesés jellemzően 30 százalék felett alakult.

Új repülőjárat indul Budapestről 

Egy lengyel városba indít járatot a LOT.

Ön is érzi? Közelíti a 400 ezer forintot az átlagkereset Magyarországon 

Persze bruttóban. Jelentett a Központi Statisztikai Hivatal, így alakul a borítékban lapuló összeg.

Hazai cégvezetők mondták el, mit várnak a következő 6 hónapban 

Míg áprilisban százból csupán négy cég vezetője várt javulást a következő fél évben, addig most már minden második vállalat optimistán tekint a jövőbe. Jelenleg minden ötödik cég távmunkában dolgozik továbbra is, minden másodiknál pedig hosszú távon megmarad a home office lehetősége – derül ki a Profession.hu friss, 750 hazánkban működő cég helyzetét vizsgáló felmérésének adataiból.

Exportösztönző program indul kkv-knak 

A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. megkötötte az egymilliárd forint keretösszegű, kkv-k külpiacra lépését támogató programra vonatkozó támogatási szerződést. A támogatási szerződés aláírásával a program fontos mérföldkőhöz ért, lezárult a projekt előkészítésének egy kiemelten fontos szakasza, így a program pályázati felhívása is hamarosan megjelenik a hazai kkv-k számára.

Totálkár után: az autóipar jövője 

A magyar járműgyártás az utóbbi években komoly sikertörténet volt. A járvány miatt viszont előbb a gyártósorok álltak le, majd a vevők is eltűntek, így az értékesítés is lenullázódott. Rövid távon ez óriási problémákat okoz, a helyzet viszont talán nem olyan tragikus, mint amilyennek tűnik.

Miként alakítja át a vállalati kommunikációt a járvány? 

A kommunikáció nem csak a járvány alatt kiemelkedően fontos, de a járvány lecsengése után is kulcsfontosságú marad. Ben Petter, a Grayling 11 közép-kelet-európai irodáját felügyelő igazgatója összefoglalta a 2007–2008 utáni évek pénzügyi válságból szerzett tapasztalatai alapján, milyen változásokra számíthatunk a vállalati kommunikációt illetően Közép- és Kelet-Európában.

Milliárdokra pályázhatnak az egészségipari gyártó vállalatok 

Szeptemberben 35 milliárd forint értékben pályázati felhívást tesz közzé a szaktárca a hazai egészségipari gyártók fejlesztése érdekében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo