Később fizetnék ki a gázszámlát Oroszországnak a törökök

A gázszámla részbeni halasztását kérik.

Botas török olaj- és gázipari vállalat arra kéri Oroszországot, hogy engedélyezze a gázszámlája részbeni fizetési halasztást 2024-ig, mivel Törökország igyekszik megvédeni a gazdaságát a magas energiaáraktól - írta a Bloomberg, amelyet a TASZSZ orosz hírügynökség idézett.

A Gazprom orosz gázipari monopolcég egyik illetékese a Bloombergnek elmondta, hogy a török fél még nem nyújtott be hivatalos halasztási kérelmet. Erre azután kerülhet sor, hogy a Botas megkapja az orosz cég megfelelő ajánlatát.

Idén eddig a török líra több mint 28 százalékkal értékelődött le az amerikai dollárhoz képest, amihez hozzájárult az ország energiaimporttól való erős függősége.

Augusztus elején Törökország és Oroszország megállapodott abban, hogy az energiaforrásokért részben rubelben fizet Ankara. Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor szeptember tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török államfővel a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) szamarkandi csúcstalálkozóján, azt mondta, hogy Törökország az oda irányuló orosz gázszállítás 25 százalékát rubelben egyenlíti ki.d

(MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo