Mehet a magyar disznó Vietnámba is

Indulhat a magyar sertésexport Vietnámba, ahol a magyar élelmiszerexport bővítési lehetőségeiről tárgyalt Kardeván Endre államtitkár. A sertésexport megindításáról még a múlt héten tárgyalt Szijjártó Péter, aki több megállapodást is tető alá hozott, így számos beruházásban is magyar cégek vehetnek részt a távol-keleti országban.

A Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára Diep Kinh Tan vietnámi agrárminiszter-helyettessel a több évtizedes múltra visszatekintő halászatfejlesztési, valamint a baromfi-, sertés- és nyúltenyésztéssel kapcsolatos együttműködés megerősítéséről egyeztetett. A két szakember az élelmiszer-biztonság és az állategészségügy területén történő együttműködés elmélyítése érdekében nyilatkozatot írt alá. A dokumentum előrelépést jelent a magyar élelmiszer-export bővítésében, a sertéshús-export megindításában. A szándéknyilatkozat mellet a sertéshús és a baromfihús exportjához szükséges állategészségügyi exportbizonyítványokról is tárgyaltak a felek. A magyar élelmiszerexport az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat: a KSH október közepi adatai szerint az élelmiszerexport 7,8 százalékkal folytatta a tavaly június óta töretlen növekedését, amely az előző három hónapot követően először lassult egyszámjegyűre.

Még az elmúlt héten több megállapodást is kötött a Vietnámban tárgyaló Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, ezek alapján magyar vállalat kezdheti meg az ázsiai ország népesség-nyilvántartási rendszerének felépítését, egy másik magyar cég egy tartományi víztisztítási rendszert alakíthat ki, továbbá megindulhat a magyar sertéshús exportja is Vietnámba.

A magyar kormány a keleti nyitás politikájának keretében az eddigieknél jóval nagyobb hangsúlyt kíván helyezni az ázsiai országokkal való kapcsolatra, ezen belül is "Vietnámot mi az eddigi gazdasági teljesítménye miatt stratégiai partnernek tekintjük" - mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy Vietnámban most zajlik a gazdasági és társadalmi rendszer modernizációja, "ezért a magyar tapasztalatokra a nagy rendszerek átalakítása terén kifejezetten nagy igény van".

2,6 milliárd a sertésstratégiára
Magyarországon az unió átlagánál kisebb az állattenyésztés aránya a mezőgazdaságban, a szaktárca ennek az aránynak a növelését kívánja elérni, például a már kidolgozott sertésstratégia megvalósításával.

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) által a takarmányozás témájáról rendezett fórumon elhangzott, hogy az unióban az állattenyésztés aránya a mezőgazdasági termelésben 43 százalék körüli, míg Magyarországon a 2006-11-es évek átlagát tekintve 37 százalék volt. Tavaly az állattenyésztés a mezőgazdasági termelés 32 százalékát adta.

„Ez már-már kritikus szint, amin változtatni kíván a szaktárca, ezért dolgozták ki többek között a sertésstratégiát, amelynek megvalósításával meg akarják duplázni az állatok számát – mondta – mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára. A program elindításához mintegy 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre.
Két megállapodást is aláírtak - ismertette -, amely nyomán magyar cégek komoly piaci lehetőségekhez jutnak a délkelet-ázsiai országban. Az egyik alapján egy magyar vállalat kezdi meg a Vietnámban jelenleg nem létező népesség-nyilvántartási rendszer felépítését, amely egy "óriási informatikai-technikai beruházás", a másik értelmében pedig az egyik tartomány víztisztítási rendszerének kialakítását végzi majd egy magyar cég.

Emellett magyarok építenek fel egy onkológiai kórházat, és megállapodtak abban is, hogy bővítik az atomenergetikai együttműködést, amely nyomán jelenleg vietnámi atomenergiai szakembereket képeznek Magyarországon, a jövőben pedig - mivel Vietnám most tervezi két atomerőmű felépítését - magyar cégek különböző, atomerőművekhez kapcsolódó berendezéseket szállíthatnak az ázsiai országba, és technológiákat is átadhatnak - tájékoztatott Szijjártó Péter.

Az államtitkár elmondta: aláírtak egy olyan megállapodást is, amelynek eredményeképpen tizenkét magyarországi élelmiszer-feldolgozó cég rákerült azoknak a külföldi vállalatoknak a listájára, amelyektől sertéshúst és feldolgozott sertéshústermékeket importálnak a vietnámiak, vagyis megindulhat a magyar sertéshús és sertéshústermékek exportja Vietnámba.

Végül abban maradtak, hogy stratégiai együttműködést kötnek az egészségipar területén is, így a vietnámi egészségügyi rendszer felépítése mind finanszírozási oldalról, mind informatikailag és technológiailag magyar minta alapján történhet. A magyar fél egy egészségügyi oktatóközpont létrehozását tervezi Vietnámban, és megnyílhat a kapu a gyógyszerforgalmazás, valamint az orvos- és nővérképzés területén való együttműködés előtt is.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo