A külpiacokra betörni még a nagyobb vállalatoknak is komoly kihívás, az exportban tapasztalatlan kkv-knak azonban szinte lehetetlen feladat külső segítség nélkül. Több olyan szervezet is van azonban a hazai kkv-k rendelkezésére áll: a HITA – azaz a Nemzeti Külgazdasági Hivatal illetve az EXIM,amely finanszírozási termékeket nyújt a kkv-k számára.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal, (HITA) elsősorban információkkal, külpiaci kapcsolatokkal és marketingakciókkal, megjelenések támogatásával segíti a kkv-kat. A Hivatal jelenleg egyik legfontosabb feladata a keleti nyitás politikájának támogatása, amely az Unión kívüli piacok megnyitását célozza a hazai kkv-k számára. „Ennek a stratégiának a célja az exportpiacainktól való függésünk csökkentése, illetve a hazai kkv-k lehetőségeinek kiterjesztésével a közvetett és a közvetlen munkahelyteremtés” – hangsúlyozta Faragó Péter a HITA elnökhelyettese a Piac & Profit és a BKIK által rendezett konferencián. A szakpolitikus szerint a keleti nyitás első eredményei már láthatóak: a tavalyi évben az Unión kívüli országokba irányuló exportunk hét százalékkal nőt, míg az 8 uniós tagállamba mintegy 4,8 százalékkal. A legnagyobb export célországaink a keleti nyitásban: Törökország, Ukrajna, Kína, Oroszország, itt szinte mindenhol sikerült 10 százalék feletti exportnövekedést elérni, de Marokkóba, vagy Türkmenisztánba a 20 százalékot is meghaladta az export éves volumenbővülése. (Most épp újabb üzletek köttettek Kínával.)
A keleti nyitásban a HITA részben államközi szinten vesz részt: üzletemberi delegációkkal, gazdasági bizottságokon keresztül, illetve együttműködési megállapodások megkötésével. Ezenkívül pályázatok kiírásával, és képzések szervezésével segíti a hazai kkv-kat. „Cégre szabott, ágazatra szabott tanácsadási tevékenységet végzünk, de foglalkozunk partnerkezeléssel, pályázat és tenderfigyeléssel is” – mondta Faragó Péter.
Az EXIM ezért az exportfolyamat minden szakaszára kialakított finanszírozási terméket.Az EHP kiterjesztése jegyében megkísérlik minél több cég számára elérhetővé tenni hiteltermékeiket a jövőben, ezért hamarosan új termék jelenik meg majd a piacon, amelyet elsősorban kis- és mikrovállalkozások számára terveznek meghirdetni. A tervezett mikrohitel konstrukcióban várhatóan 10 ezer euró lesz az összeghatár, a termék még az idén kidolgozásra kerül. Óriási segítség lehet a kkv-knak a tervezett faktoring termék, amely utófinanszírozási lehetőséget teremt a kisvállalkozások számára.
A már elérhető termékek is számos helyzetre kínálnak megoldást.
Beruházási és befektetési konstrukciók:
- a magyarországi exportot segítő befektetések finanszírozása,
- az exportra való termeléshez szükséges beruházás finanszírozása
Ez a termék bármilyen folyó költséget, bért, adminisztrációs költségeket lefed amelyek az exportteljesítés előtt keletkezik.
Árbevétel-reailzálás – utófinanszírozás
Lehetőség, hogy a vevő akár később, vagy részletekben fizessen, illetve mentesíti az exportőrt a vevő fizetési kockázata alól.
Biztosítási termékek
Az exportügyletekhez közvetlenül kapcsolódó biztosítások: itt közvetlenül az exportőr biztosított, bármilyen káresemény, vagy vevői kockázat kivédésére, kezelésére.
Finanszírozáshoz kapcsolódó biztosítások: itt a hitelintézetek számára nyújt az EXIM biztosítékot, ami megkönnyíti a kkv-k hitelhez jutását és csökkenti a kockázatokat.
Finanszírozási feltételek
A legfontosabb feltétel maga a kamat, amelyben az EXIM rendkívül kedvező feltételekkel tud hitelt nyújtani a kkv-k számára. Az EXIM konstrukciójában a kamat előre rögzített és a teljes futamidőn belül változatlan, így a költségek könnyen tervezhetők. Nátrán Roland felhívta a figyelmet arra, hogy az EXIM csak devizában nyújt hitelt, így azok a kkv-k, amelyek a forintban felmerülő költségeiket, vagy a hazai devizában realizálódó későbbi bevételeiket inkább a jegybank Növekedési Hitelprogramján keresztül kíséreljenek meg forráshoz jutni. Az EXIM elsősorban kereskedelmi bankokon keresztül is finanszíroz vállalkozásokat, 0,1 százalékos kamattal nyújtott forrással. Ezt a bankok legfeljebb 4 százalékos kamattal adhatják tovább, de jellemzően 2,5 százalék a kamat.
Két termékcsoport esetén nem finanszírozhat az EXIM: ilyen a hadászati export azaz hadianyagok, fegyverek termelése árusítása és a feldolgozatlan mezőgazdasági termékek köre, mint az élőállat, gabona stb.