Éleződik a verseny a vállalatok kegyeiért

Az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult villamosenergia- és földgázfogyasztóknál évente 20-30 százalék között volt a kereskedőváltás aránya 2010. február és 2013. április között, a vállalatokért folyik a legnagyobb a kereskedők közti verseny.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Jelentős megtakarítás érhető el a kereskedő-váltással - Kép: SXC

A MEKH a tavasszal indított vizsgálata részeredményeként tette közzé honlapján a kereskedőváltási mutatókat. A hivatal szakemberei fogyasztói kategóriánként vizsgálták a kereskedőváltást. A közlemény szerint az adatok azt mutatják, hogy összességében az elmúlt időszakban kedvezően alakultak a váltások.

A villamosenergia-piacon a nem lakossági felhasználók (azaz a költségvetési, önkormányzati intézmények és vállalatok) esetében 2011-ben 7,9 százalék, 2012-ben 13,3 százalék, a lakossági felhasználók körében 2011-ben 0,3 százalék, 2012-ben 1,6 százalék volt a szolgáltatót váltók aránya. A földgázpiacon a nem lakossági felhasználók esetében 2011-ben 9,7 százalék, 2012-ben 3,6 százalék, míg a lakossági felhasználók között 2011-ben 10,4 százalék, 2012-ben 1,5 százalék volt a szolgáltatót váltók aránya. A 2011. évi magas földgázpiaci kereskedőváltások az EMFESZ csődje miatt következtek be - mutatott rá a MEKH.

Csak azokat a fogyasztókat nézve, amelyek nem jogosultak egyetemes szolgáltatásra, (ezek jellemzően az üzleti szektorból kerülnek ki) mindkét energiapiacon évente nagyon magas, 20-30 százalék közötti volt a kereskedőváltás - közölte a hivatal. (Ez is mutatja, milyen gyorsan tanulnak meg spórolni a magyar vállalkozók.)

A villamosenergia- és a földgázszektorban a tényleges piacnyitás 2008-ban, illetve 2009-ben valósult meg. Ekkor jött létre az egyetemes szolgáltatói kategória, amely esetében szigorú fogyasztóvédelmi szabályok mellett hatósági árakon vételezhetnek energiát a felhasználók. Ugyanakkor az energiapiaci liberalizáció azt is lehetővé teszi, hogy az egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztók kilépjenek a szabadpiacra, és szabadon válasszanak kereskedőt. Az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult fogyasztók a piacnyitás óta már csak a versenypiacon szerződhetnek a kereskedőkkel.

Tippek a cég energiaszámlájának csökkentésére
Az energiaárak az inflációt meghaladó mértékben drágultak az elmúlt években, évtizedben. Ráadásul a kormány rezsicsökkentő intézkedéseinek jelentős részét is a szabadpiacon vásárló vállalkozók fizethetik meg a rendszerhasználati díjak emelkedésével. A többletkiadás azonban kikerülhető. Összegyűjtöttük, hogyan csökkentheti céges energiaszámláit anélkül, hogy kapacitásai sérülnének, vagy a dolgozók komfortérzete csökkenne.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo