Regionális szintű modellekkel kéne készülni a magyar vállalkozásoknak

Egyre kevesebb az olyan cég, amely azonnal, minden szempontból megfelel a befektetési alapoknak. Bár látszik az elmúlt évek fejlődése, még van teendő, hogy a kkv-k igazán befektető vonzóvá váljanak. Ami igazán fontos az a transzparens működés és, hogy jól látszódjanak a kilépési pontok.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: PP/Bartos Gyula

Komoly kihívásokat hoz az idei év a tőkealapok és a finanszírozási tanácsadók számára egyaránt. A Jeremie I-es alapból piaci becslések szerint még mintegy 20 milliárd forintnyi forrás kihelyezhető hazánkban, miközben heteken belül már elérhetőek a Jeremie II program növekedési és seed forrásai is, és a napokban megjelent az újabb, immáron harmadik körös Jeremie kockázatitőke-program. Egyre kevesebb az »azonnal jó« cég, amely minden szempontból tetszetős egy alap számára. A sikeres tőkebevonáshoz a projektgazdának fel kell készülnie, felmérve erősségeit, és fejlesztendő területeit, be kell tudni mutatni a projekt nemzetközi kilátásait is” – összegez Horgos Lénárd, az M27 ABSOLVO ügyvezető partnere.

Segítség befektetőkereséshez
Hol vannak a befektetők? Mit tegyünk, hogy tetsszünk nekik? Milyen paraméterek vonzzák a befektetőket? Milyen befektetési fajták, formák alakultak ki az üzleti világban? Mikor érdemes befektető után nézni? A Piac & Profit konferenciaközpontja folytatja a Kkv Akadémia programsorozatát, amelyben hasznos tudással látjuk el a jelentkezőket.
Az alapos felkészülés része az is, hogy a projektek már az üzleti terv készítésekor mutassák meg, hol lehetnek a kilépési pontok (azaz exitlehetőségek), így nagyobb esélyük lesz a befektetés elnyerésére. „Érezhető az elmúlt évek edukációjának hatása a kkv-szektorban, de még van teendő” – mondja Horgos Lénárd. A szakember úgy látja, a cégek kezdenek rájönni, hogy mennyire fontos az alapos tervezés, felkészülés. „Napjaink felgyorsult üzleti környezetében mindenki hatékony, gyors folyamatot vár el, ezért a valós piaci trendeken, igényeken nyugvó üzleti terv mellett akár külön akciótervekkel és transzparens működéssel érdemes finanszírozásért fordulni a tőkelapokhoz.”
A befektetőszerzés hat pontja
Mikor, mennyi finanszírozás érhető el kockázatitőke-alap közreműködésével? Milyen feltételek mellett? A válasz minden cégnél egyedi, van azonban néhány mérlegelési szempont, amellyel érdemes számolni. A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) blogján megjelent írás segít az eligazodásban.
Egyre nagyobb a hangsúly az exiten

A piaci tapasztalatok összességében pozitívak a Jeremie I rendszerével kapcsolatban, lendületet adott a hazai és régiós tőkekihelyezés tekintetében. Ugyanakkor a tőkealapok számára nyomasztó helyzetet hozhat az idei év. Egyrészről több Jeremie I-es befektetés esetén tűnhetnek bizonytalannak a kilépési lehetőségek és időpontok. Másrészről a megnyíló Jeremie II-es források mellett jelentős kihelyezhető tőke áll még rendelkezésre a Jeremie I-ből is. A Jeremie III programmal pedig ismét közel 17 milliárd forintnyi tőke lesz elérhető a fejlődő vállalkozások részére. Ez a helyzet jó lehetőséget kínál a finanszírozást kereső projektek számára. Akár az is előfordulhat, hogy versenyezni fognak a Jeremie I és Jeremie II alapjai a projektekért az év hátralévő részében.

Kulcskérdés a globalitás

A Jeremie I tapasztalatai világosan megmutatták, hogy a globális piaci kilátásokkal, valós nemzetközi esélyekkel rendelkező vállalkozások számára kínál jó lehetőséget ez a típusú finanszírozás. „Az exitlehetőségeknek is minimum regionálisaknak kell lenniük, kicsi a magyar piac, hogy itt találják meg számításaikat az exitre játszó alapok.  Ellenkező esetben egy klasszikus pénzügyi befektető számára nem vonzó az adott projekt: ha nem látja, hol lehet kiszállni, inkább be sem száll” – véli Horgos Lénárd. A Jeremie II magvetők által kínált 40-50 millió forintos tőkebefektetés a szakértők szerint megfelelő kezdő lökést adhat az induló cégeknek, ám nagy valószínűséggel következő körös forrásra, befektetésre is szükség lesz.  A tőkealapok több üzletkötésre számítanak már az idei évben, elsősorban az ICT és a biotechnológiai szektorokban.

Mitől válik egy cég jó befektetési célponttá?
A befektetési szempontból vonzó cégek kritériumai iparágtól függetlenül többé-kevésbé azonosak. Vagy valamilyen egyedi termékkel, szolgáltatással vannak jelen a piacon, vagy innovatív üzleti modellt, megoldást alkalmaznak akár az értékesítés, marketing, termelés vagy más vállalati folyamatok területén. Nem minden esetben az a fontos, hogy a cégnek piacvezetői pozíciója, kizárólagossági jogai vagy a hatalmas forgalma és eredménye van-e, hanem sokkal inkább az, hogy a többi piaci szereplő közül a céltársaságot az általa értékesített termékek, alkalmazott eljárások és folyamatok megkülönböztetik, és ezáltal bizonyos szintű versenyelőnyt biztosítsanak számára.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo