„A legfontosabb különbség a kockázati tőke bevonásánál, hogy a cég a kapott forrásért cserébe tulajdonrészt enged át a befektetőnek, aki annak értékesítéséből fogja 5-7 éven belül a nyereségét realizálni. Itt nem hitelági finanszírozásról van szó, tehát a vállalatnak nem a hitelt és annak kamatait kell visszafizetnie, hanem a befektető kivásárlásakor a hozammal növelt tőkét. További kockázat, hogy az üzleti tervtől eltérő eredmények esetén a vállalat irányítását részben át kell adni, és a működési folyamatba külsős befektetőket is be kell engedni. Ez azonban még mindig egy jobb kompromisszum, mint a hitelek nemfizetése esetén a vagyontárgyak értékesítése vagy a vállalkozás felszámolása” – monda el Török József, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. üzletfejlesztési igazgatója. (2010-ben 500 milliárd forinttal hízlalták az alapokat a befektetők.)
A JEREMIE-program hazai tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy nagyon sok cég esetében éppen az jelenti a legfőbb korlátozó tényezőt, hogy a tulajdonosok nem akarnak lemondani a tulajdonuk egy részéről, és jobbnak látják, ha saját erőből fejlesztik tovább a cégüket. További probléma, hogy Magyarországon nagyon sok cég még nem tudott olyan fejlődési szakaszba elérni, ahol a kockázati tőkések már szívesen befektetnének, még akkor is igaz ez, ha egy kiváló ötletről van szó.
A hagyományos kockázati tőke befektetők általában olyan kkv-kat keresnek, amelyek megfelelő növekedési potenciállal rendelkeznek, innovatívak a saját iparágukban és változásra nyitott tulajdonos(ok) és menedzsment áll mögöttük. A nemrégiben felállt Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.-nek, mint állami alapkezelőnek köszönhetően viszont olyan, hagyományos iparágakban működő cégek is részesülhetnek a kockázati tőkéből, amelyek egy piaci alapú tőkebefektetőnél esetleg nem kerülnének kiválasztásra, például az alacsonyabb megtérülési ráta miatt. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. pont ezeket a vállalkozásokat keresi, mert a termelő iparágakban 10-15 százaléktól nagyobb növekedés nem várható és így kívül esnek a kockázati tőke jelenlegi célpiacán.
A tőkebefektetők komoly kockázatot vállalnak, amikor egy induló vállalkozásba, vagy egy ígéretes növekedés előtt álló cégbe szállnak be több tíz vagy százmillió forinttal, ennek megfelelően komoly kiválasztási folyamat előzi meg a befektetést. Jellemzően több mint fél évnek kell eltelnie addig, amíg a befektetésre ténylegesen sor kerülne. Rendkívül fontos éppen ezért annak a felmérése, hogy pontosan milyen összegű tőkebevonásra van szükség, és hogy azért cserébe milyen mértékű tulajdoni részesedés illetve többletjogok kerülnek át a kockázati tőkebefektetőhöz. (Az előnyök mellett sok a buktató a cégek számára is. Itt olvahat arról, hogy ezeket hogy lehet elkerülni.)
A befektetők a szerződés megkötésekor már azzal is tisztában vannak, hogy milyen időtávon kívánnak a cégben maradni, a működését és terjeszkedését segíteni, és mikor jön el az a pillanat, amikor ki akarnak szállni. A befektetett összeg megtérülése az egyik legfontosabb tényező, sok esetben azért nem születhet megállapodás a két fél között, mert az innovatív iparágakra jellemző évi 20-30 százalékos megtérülés nem látható, vagy éppen a befektetés biztosítása céljából kikötött speciális jogok nem nyerik el a céltársaság tetszését.
„A társaságoknak alaposan fel kell készülniük a tárgyalásokra, tisztában kell lenniük, hogy mekkora összegre van szükségük és, hogy ezért cserébe, milyen tulajdonosi jogokat hajlandóak átadni, valamint legyen elképzelésük arról, hogy a befektető mikor szálljon ki a vállalatból. Kockázati tőkebefektető esetén számolnunk kell azzal, hogy az üzleti tervtől jelentős eltérés esetén gyengülni fog a cégünk feletti kontroll, ugyanakkor a finanszírozási gondok megoldásán túl akár olyan hatékony vállalatirányitási módszerre tehetünk szert, amely nélkül nem erősödhet meg a társaság.” – tette hozzá Török József.
