A magyar tévénézők is emlékezhetnek a 90-es évek Friderikusz show-jából a rovarokat evő vendégre, amitől valószínűleg legalábbis borzongott a többség. Ideje levetkőzni a nyugati társadalmakban uralkodó bogár-iszonyt, rovarfóbiát, vallja Daniella Martin, aki még azzal is megideologizálja tanácsát, hogy a rovarok beiktatása az étrendünkbe segíthet a világéhínség problémájának megoldásában. Több mint 1 millió fajta rovar létezik. Ezek közül alig néhány kerül kapcsolatba az emberrel. A bogarak segíthetnetek átalakítani a fenntarthatatlan (termőföldeket erodáló, vízkészleteket kifárasztó) élelmiszerláncot, amelyen keresztül az asztalunkra kerül az élelem.
Mint a Salon.com-nak adott interjújában kifejtette, a szusi példáján elindulva van remény rá, hogy a rovarevés a gasztronómia fősodrába kerüljön. Harminc évvel ezelőtt a szusi is különcségnek, rétegigénynek számított, ma egész iparág nőtt ki köré. (A 80-as évekbeli film, a The Breakfast Club egyik szereplője például parázik, amikor megtudja, hogy osztálytársa szusit hozott a suliba ebédre.)
De üzleti szempontból hogyan lehet elterjeszteni az új étkezési szokást?
- A San Fraciscói Don Bugito (Don Rovarocska) megpróbálkozott azzal, hogy olyan helyekre szállított rovar-alapú ételeket, ahol az emberek szeretnek új ízekkel, ismeretlen kulináris csemegékkel kísérletezni.
- A World Ento organikusan tenyésztett szárított hernyókat árusít.
- A Hotflix skorpiónyalókát kínál.
- A Utah állambeli Chapul pedig porhanyóssá őröli a rovarokban található fehérjét. Vagyis táplálékkiegészítőként lehet fogyasztani - amit Martin különösen hasznos ötletnek tart, mert így lehetséges kiiktatni azt a félelemtényezőt, amit a rovarok megrágása és lenyelése kelt az emberekben. A szakember azt jósolja, a fitneszipar és a vitaminipar fog először ráharapni a rovarokban rejlő tápanyagokra, őrölt formában.
Martin egyébként az azték és maja kultúrát tanulmányozó antropológus-hallgatóként ízlelt először rovart Mexikó déli részén. Amikor először került arra sor, hogy saját maga is főzzön rovarételt, a molylepke-lárvát próbálta ki. Serpenyőben megsütötte őket. Úgy emlékszik, nem volt furcsa az ízük.
Az elmúlt években felkapott dolog lett a paleo-étrend, vagyis az ősember gasztronómiai világának utánzása, de ennek megszállottjai elfelejtkeznek arról, hogy őseink is ettek rovarokat.
Elképzelhető hát, hogy rovarfarmok nyitnak itt-ott a világban? Aligha. Történelmi távlatokban nézve a rovarokat mindig gyűjtögetéssel szerezte be az ember, nem kellett külön tenyésztenie.
Ha globálisan emberek százmilliói teszik étrendjük részévé a rovarokat, azzal azért segíthetik az éhínség eltörlését, mert 1, ennyivel kevesebb húst/zöldséget/gyümölcsöt esznek, 2, a rovarok olyan élelemmel tenyészthetők, amelyek nem szerepelnek az emberi táplálékláncban (pl. vízi növények, dudvák, komposzt).
Martin úgy képzeli el, hogy olyan rovartenyésztő kis készletet lehetne forgalmazni, amit ha odaadnak egy harmadik világbeli családnak, azzal meg tudja termelni a maga számára a fehérje-, kalcium- és vas-szükségletét, és ezzel máris megoldódik a kóros tápanyaghiányuk.
A rovar-ínyenc interjúalany sajnálatosnak tartja, hogy a világjobbító szervezetek nem áldoznak pénzt az ízeltlábú élelmiszer-alternatíva kutatására. Annyit tudni, a Flying Food progarm Kenyában azzal kísérletezik, hogy megtanítsa az afrikai lakosságot a rovarok tenyésztésére, ugyanakkor még itt is nehéz megreformálni az emberek szokásait, mert a helyiek ahhoz vannak hozzászokva, hogy szimplán befogják egyes fajták példányait (ugyebár evés céljából), nem pedig tenyésztik azokat.
De ugyanezt a fejlett világban is megvalósíthatja mindenki: a fehérjeigényük kielégítését így függetlenítve az élelmiszeripartól. Nem mennek fehérjedús ételekért a boltba, hanem tartanak egy kis komposztot a veteményeskertben – és már jöhet is a rovarfehérje a tányérra.
Rovarchips, bogársaláta
Martint gyakran kérdezik, hogy mennyi rovart kell megenni ahhoz, hogy egy steak vagy egy csirkemellfilé fehérjetartalmának megfelelő mennyiség kerüljön a szervezetbe. Nincsenek kész válaszai az ilyen összehasonlításokra. Sőt némileg sértődött felelettel szolgált, mondván a garnélarákkal kapcsolatban sem kérdeznek ilyesmit, ahogy a gyorséttermi csirkefalatokat sem vetik össze a hamburgerrel ilyen szempontból.
A csirkehús dupla annyi fehérjét tartalmaz, mint a marhahús, de ha másfajta húsokat vagy tofut eszik az ember, nagyjából ugyanannyi proteinhez jut általuk. Becslése szerint a húsadag nagyságának megfelelő rovarsaláta nem maradna el a fehérje-adagot illetően. E szerint egy szelet hús egyenlő kb. 100 darab bogárral. De jóval több kalciumot és vasat kapnánk a rovarokból, mint a hasonló mennyiségű "hagyományos" húsból.
Azzal azért ő is tisztában van, hogy a hátsó kertben leszálló bogarak talán éppen egy gyár mellől érkeztek vagy nagy gazdaságok frissen permetezett ültetvényeiről és tele vannak mérgező kemikáliákkal. Ezért ahelyett, hogy saját magunk gyűjtenénk be a mindennapi betevő rovarfalatunkat, érdemes megcélozni a legközelebbi rovaréttermet és bogárbárt.
Nemcsak a bárányok hallgatnak
A rovarkonyha nem termel annyi mellékterméket, mintha "rendes" húsokból dolgozunk, amelyekből mindenféle belsőséget és csontot kivágunk. eldobunk, a tollakról és a szőrről nem is beszélve.
A rovar egy az egyben megehető. Ropogós és egészséges, véli Martin. Ám aki allergiás a rákfélékre, kagylókra, azok nem ehetnek rovart sem, mert a kettő "viszonylag közeli rokonságban" áll.
Ami pedig az állatvédők esetleges fenntartásait illeti, a szárnyasokhoz, sertésekhez, marhákhoz képest sokkal rövidebb élettartamúak a rovarok és kis helyen is tenyészthetők, nem olyan embertelen körülmények között, mint a nagyüzemi marhatenyésztés, ahol összezsúfolva, a saját ürülékükben tocsogva fejlődnek a szarvasmarhák.
A vágóhídi mészárláshoz képest is fájdalommentesebb a rovarhalál. Martin nem tesz mást, mint rájuk csukja a hűtőajtót. „Mivel eleve hidegvérűek, egyszerűen elalszanak" a frigóban, állítja.
Ön enne rovart? Akár rendszeresen is?
