Pusztító év van mögöttünk

Rekordmennyiségű kárbejelentés érkezett az éghajlatváltozás miatt. A Generálinál csupán a tavaly február 4-én országszerte pusztító szélvihar kártérítési összege mintegy 350 millió forint volt.

Épületeket és rekordokat döntögető számok

A Generali Biztosítóhoz már 2023 első – általában nyugodtabbnak mondható – három hónapjában kiemelkedően sok elemi kárbejelentés érkezett: januárban 3800, márciusban pedig több, mint 4200. A február 4-én országszerte pusztító szélvihart követően például, kevesebb, mint 48 óra alatt közel 2500-an keresték meg a biztosító társaságot: ezek értéke a vállalat becslése szerint mintegy 350 millió forint volt.

A nyári hónapok meteorológiai jelenségei is radikálisan megváltoztak az elmúlt években. A változatlanul meleg napokat felváltotta a kiszámíthatatlan, forró, de mindeközben viharos nyár, melynek következtében a Generali tavaly augusztusban kapta a legtöbb szélsőséges időjárási jelenség okozta kárbejelentést, szám szerint több mint 15 ezret.

A vállalat 2023. december közepén készült adataiból az is kiderült, hogy az előző évekhez képest tavaly is az országszerte pusztító viharok következtében érkezett a legtöbb bejelentés – több, mint 37 ezer, amelynek átlagos kártérítési összege 100 ezer forint fölött alakult. Azonban a jégverés (több, mint 1800 db bejelentés), a villámcsapás és annak másodlagos hatásai  (közel 5800 bejelentés), valamint a felhőszakadás (több, mint 3000 db bejelentés) is jelentős károkat okozott országszerte. Árvizekből sem volt hiány a tavalyi évben, a Generali Biztosítóhoz közel 45 bejelentés érkezett ennek kapcsán.

Véleményvezér

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája?

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája? 

Még egy lépcsőt lejjebb lépett a magyar belpolitika.
Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül

Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül 

Kevés a hatósági állatorvos.
Kormányváltó hangulat

Kormányváltó hangulat 

Oda a Fidesz népszerűsége.
Sok nagy okos már világháborút lát

Sok nagy okos már világháborút lát 

Az orosz ballisztikus rakéta bevetése egy teszt volt.
Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat

Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat 

A büntetés mértéke nevetséges.
Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten

Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten 

A jövedelemhez képest Bécsben a legolcsóbb a lakhatás egész Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo