Az ivóvízellátás világszerte egyre nagyobb problémát jelent. A világ édesvízkészletei ugyanis az összes víz csak alig 4 százalékát teszik ki – és ennek jelentős része is az Antarktiszi jégmezőkben van „tárolva”. Eközben a világ népessége egyre szaporodik – hamarosan meghaladja a hétmilliárdot az egyre nagyobb embertömeg pedig egyre szomjasabb. A jelenlegi tendenciák alapján 2030-ra a Föld lakosságának fele vízhiánnyal küzdhet, és 40 százalékkal több vízre lesz igény, mint amennyi rendelkezésre áll – mondta Ban Ki Mun ENSZ főtitkár az októberben Budapesten rendezett Víz Világtalálkozón. Mint a Piac&Profit korábban megírta, a világ számos területén már most súlyos gondot jelent az édesvízkészletek csökkenése, társadalmi feszültségeket kelt, és népvándorláshoz vezet, ami szűkebb régiónkra is kihathat. A vízkérdés nem ismer határokat. Jelenleg mintegy 2,5 milliárd ember nem jut egészséges ivóvízhez, Magyarországon is több százezer ember ivóvize szennyezett.
„Határozottan negatív tendenciák tapasztalhatóak a világban az ivóvíz kérdésében” – mondta a Piac & Profitnak Benkő Dániel, a WWF éghajlatváltozási projektvezetője. A szakember szerint a klímaváltozás következtében az eddig megszokott vízkivételi lehetőségek megváltoznak, vagy teljesen eltűnnek, ami alapjaiban fogja befolyásolni életünket. „Jó példa erre, hogy ezen a télen alig-alig esett a hó Magyarországon, miközben a mezőgazdaságunk hagyományosan rá van utalva a talaj vízkészletét feltöltő téli csapadékra. Egy-egy év kiesés még nem jelen problémát, de szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a mindinkább átalakuló éghajlat miatt a csapadékeloszlás egyre egyenetlenebbé válik, így pedig csökkennek majd a termésátlagok” – emelte ki Benkő. (A víz a legértékesebb erőforrásunk, fel kell hagynunk a pazarlással!)
Mindeközben óriási mennyiségű vizet pazarolunk el. Az átlagos európai vízlábnyoma 1680 köbméter, a közvetlen lakossági felhasználás 68 köbméter és ennek negyede semmi másra nem szolgál csak a vécécsészék öblítésére. Hasonlóan pazarló élelmiszertermelésünk: egyetlen kilogramm marhahús előállítása 16 ezer liter vízbe kerül, szemben egy kilogramm liszttel, amely „csak” ezer liter vízbe kerül. Ennek ellenére mégis az Európai Unió (és benne Magyarország) mégis bőkezűbben támogatja az állattenyésztést, mint a növényi mezőgazdasági termékeket.
Az ott eredő folyók ugyanis a nyári-száraz időszakokban a gleccserek olvadásából nyerik a vízutánpótlásukat. Ezek a gleccserek visszahúzódóban vannak: ez pedig a folyók időszakos kiszáradásával fenyeget” – mondta a WWF szakértője. A Himálájában tapasztalható gleccserolvadás hárommilliárd ember vízellátását, jelentős országok, mint India, avgy Kína iparát sodorja veszélybe, az Alpokban tapasztalható gleccserolvadás pedig a Dunán keresztül közvetlenül minket érint. Ha a Duna vízhozama – még ha csak időszakosan is - csökken, akkor komoly gond elé néz a magyar mezőgazdaság, de egy sokkal közvetlenebb veszély is jelentkezik. „A Paksi Atomerőmű bővítésével évtizedeken keresztül működő atomerőművet hozunk létre. Ha a Dunában nem lesz elég víz, akkor ezt nem lesz mivel hűteni, duzzasztóművet kell építeni a folyón, ami iszonyatos költségekkel jár majd” – hangsúlyozta a szakember.
árpedig a klímaváltozás miatt fel kell készülnünk arra, hogy a jövőben a Kárpát-medencében nem egyenletesen fog hullani a csapadék, komoly szárazságokra, aszályos időszakokra, ugyanakkor árvizekre és belvizekre egyaránt fel kell készülnünk.
Ugyan hazánkat vízben gazdagnak tartják, ám az igazság az, hogy a Kárpát-medence évről –évre nagy mennyiségű vizet veszít. „Magyarországra évente 111,5 köbkilométer folyóvíz érkezik, 54,5 köbkilométer csapadék esik, viszont a párolgási veszteség, a kifolyó vizek és a fogyasztás miatt minden évben a medence fél köbkilométer vizet veszít” – mondta el Hetesi Zsolt fizikus a Piac & Profit által szervezett Fenntarthatósági Csúcson. Hetesi szerint a hiányzó vizet csak a tavaszi árvizekből lehetne visszatartani, azonban a jelenlegi ár- és belvízvédelem az, ami arra törekszik, hogy minél hamarabb az ország határain kívülre vezesse a vizet. Az árvízi tározók kiépítése és az árterek kiszélesítése azonban késik, mivel az ártereken jelenleg hagyományos gazdálkodás folyik, ami ugyan gazdaságtalan, azonban a támogatási rendszer révén mégis megéri a gazdálkodóknak fenntartani a jelenlegi rendszert.
