Megújuló energiaforrások: van, ahol hatalmas a magyar lemaradás

Nagyjából a harmadát, mintegy 34 százalékot adtak ki 2019-ben az uniós áramelőállításban a megújulók – ez főleg víz- és szélenergiából származott. Magyarország a lista végén kullog.

Honnan kerít pénzt a kormány a 14. havi nyugdíjra?
Mit okoznak a kedvezményes hitelek?
Lesz ítélet az MNB-botrányban a választásokig?

Online Klasszis Klub élőben Simor Andrással!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi jegybankelnököt!

2025. november 12. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Érdemes megnézni emellett azonban az eképpen előállított energia más felhasználási formáit is – így például a fűtést és hűtést is.

Az a grafikonon is rögtön látszik, hogy a különbség jóval kisebb, hiszen Magyarország megelőzi Lengyelországot, ráadásul mindösszesen 4 százalékkal van lemaradva az élen álló Csehországgal szemben. Az mindenképpen érdekes, hogy az Eurostat számai alapján úgy tűnik, hogy a fűtés-hűtés terén csökkent itthon a megújuló energiaforrások aránya, hiszen néhány évvel ezelőtt az összes ilyen célra felhasznált energia közel negyedét adták a megújulók.

A zöld közlekedés

Ha visszagondolunk az elmúlt időszakban kiírt pályázatokra, egyértelműnek a közlekedés zöldítésére irányuló kormányzati törekvés – például lehetett pályázni zöld biciklire, buszokra, elektromos autók vásárlását is támogatták, de még a taxisoknak is jutott egy külön pályázat.

A 2010 és 2019 közti hazai adatokat megnézve úgy tűnik, hogy a számokon is megjelenik ez a törekvés, hiszen az elmúlt 10 évben folyamatosan nőtt a megújulók aránya a közlekedésben. 2020 után ez az arány a pályázatok sokaságából kiindulva még inkább nőhet majd. A Visegrádi Négyek más országaihoz képest itt Magyarország egyáltalán nincsen lemaradva, a hazai zöld közlekedés fej-fej mellett halad Szlovákiával.
A magyar áram
Ugyan első látásra kiugróan rossznak tűnhet a hazai megújuló energiaforrások felhasználása, az áramelőállításra vonatkozó statisztika esetében fontos megemlíteni, hogy az ország áramellátása jelentős mértékben a Paksi Atomerőműre támaszkodik, a jelenleg is zajló Paks II beruházás pedig arra utal, hogy a kormány az ellátást nem tervezi a közeljövőben más energiaforrások felé hangsúlyozni. Az majd az évek során fog eldőlni, hogy nem érte-e volna meg jobban a megújuló energiaforrásokra fókuszálni az áramellátás területén is.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo