A Shell 2015. szeptember 28-án váratlanul bejelentette, hogy levonul az Északi-sarkvidékről, mert egy kulcsfontosságú alaszkai olaj- és gázkitermelő területen nem talált megfelelő mennyiségű nyersanyagot. „Az olajcég döntése hatalmas győzelem annak a több mint 7 és félmillió embernek, akik a Shell északi-sarkvidéki olajfúrási tervei ellen indított Greenpeace-kampányhoz eddig csatlakoztak, és aláírásukkal a sarkvidék érzékeny élővilágának védelmében emelték fel szavukat. Magyarországról több mint 75 ezren írták alá a petíciót” – közölte a Greenpeace.
A vállalat döntése óriási lehetőséget jelent az Egyesült Államok elnökének arra, hogy mindörökre olaj- és gázkitermeléstől védett övezetté nyilvánítsa az Északi-sarkvidéket – mondta a döntés kapcsán Kumi Naidoo, a Greenpeace vezetője. „Ki kell használnunk ezt az alkalmat arra, hogy a sarkvidéket állandó védelem alá vonjuk, és a fosszilis energiahordozók kitermelése helyett átálljunk a megújuló energiahordozók használatára. Ha tényleg tenni akarunk a klímaváltozás ellen, fel kell hagynunk az olajkitermeléssel az olvadó sarkvidéken” – mondta Kumi Naidoo.
Csakhogy nem a környezetvédők hatották meg az olajóriás vezetőinek szívét, hanem az, hogy a kutatás költségei csillagászati magasságokba emelkedtek – és kevés haszonnal kecsegtettek. A Shell közleménye szerint egyedül az eddigi mintegy hét éves kutatás során mintegy hárommilliárd dollárt költöttek el. Közben az Alaszka partjaitól 250 kilométerre végzett fúrások során – gyakran két kilométeres mélységben – találtak földgázra és kőolajra utaló nyomokat, azonban messze nem annyit, amennyi a nyereséges kitermelést indokolta volna. Így a vállalat inkább lenyeli a veszteséget – és a szerződéses kötelezettségeiből fakadó még 1,1 milliárd dolláros kiadásokat. A Shell kiszállásával szűkül a mezőny, de a versenyfutás az Arktisz kincseiért tovább folytatódik.
