A Kelet-angliai Egyetem (UEA) kutatói kapták fel fejüket az új üzleti trendre, melyet tanulmányban elemeztek. A multinacionális vállalatok főleg Indonéziába, Kambodzsába, Vietnamba és Thaiföldre telepítik át gyártásukat, mert itt olcsóbban tudnak termelni. Az sem elhanyagolható tényező, hogy ezekben az országokban kisebb a nemzetgazdaság emissziója, vagyis a kormány nincs rákényszerítve, hogy erősen szabályozza a szennyező cégeket. (Indonézia talán kivétel, mert ott a pálmaolaj-termelés miatt őserdőket irtanak ki, ami óriási kibocsátással jár, a fákban megkötött szén-dioxid visszajut a légkörbe.)
A kisebb területű fejlődő országok fontos szerepet játszanak a párizsi klímaegyezmény céljainak megvalósulásában, hogy a globális felmelegedést 2 Celsius-foknál jóval alacsonyabban – lehetőleg 1,5 Celsius-foknál – tartsuk az ipari forradalom előtti klímához képest.
De azzal, hogy mind több világvállalat vonul gyártatni az említett ázsiai országokba, veszélybe kerülnek az országok – párizsi klímaegyezmény égisze alatt tett – emissziócsökkentési vállalásai.
A tanulmány szerint 2004 és 2011 között jócskán megugrott a déli fejlődő országok közötti áruforgalom (az úgynevezett „dél–dél” kereskedelem), ami akár az életszínvonal emelkedésével is magyarázható lenne, de a növekedés gyorsasága és mértéke miatt inkább az ipari tevékenység fellendülése lehet az elsődleges kiváltó ok. Főleg az energiaintenzív ágazatok szereplői vándorolnak a fejletlenebb iparú ázsiai országokba, úgymint:
- acélgyártás
- elektronikus eszközök előállítása
- nyersanyagfeldolgozás.
Kép: Freedigitalphotos
Made in China? Inkább Kínán kívül
A világhírű gyártók távozása lehet az egyik ok, ami miatt bizonyos terméktípusoknál lassult a kínai gyártású árucikkek exportja, sőt az is előfordul, hogy Kína valamiben már behozatalra szorul. Ebbe bele kell számítani azokat a kínai gyártókat, amelyek már nemcsak a nyugati brandek beszállítói, hanem saját terméket is gyártanak (például mobiltelefont), ezek szintén elkezdték diverzifikálni termelésüket, és új országokban terjeszkednek.
A Bangladesben és Vietnamban termelt termékekbe beépített légszennyezés jelentősen nőtt az elmúlt években, írta a Reuters hírügynökség.
Arról nem igazán esik szó az angliai egyetem jelentéséről szóló cikkben, hogy ezekben az országokban pontosan miben is lazábbak a környezetvédelmi előírások, de a The New York Times nemrég idézett egy beszédes adatot, ami arra utal, hogy Ázsiában megengedettebb a légszennyezés: az amerikai Lawrence Berkeley National Laboratory adatai szerint a kínai acéliparban átlagosan 23 százalékkal több szén-dioxid-kibocsátás jut egy tonna acél előállítására, mint az amerikai és német versenytársaknál.
Ennek oka az, hogy a kínai gyáraknak nagyobb részben szolgáltatják széntüzelésű erőművek az áramot, mint az USA-ban és Németországban.
Nem fogyaszthat mindenki úgy, mint az amerikaiak
„Ha mind a hétmilliárd ember úgy fogyasztana, mint az amerikaiak, nyolc bolygóra lenne szükségünk” – mondta Dabo Guan, a jelentés egyik társszerzője.
Már így is egyre előrébb tolódik az év folyamán az ökológiai túllövés napja, amin túl már a Föld biológiai kapacitásait meghaladó fogyasztást végzünk, vagyis fenntarthatatlanul, visszafordíthatalan kárt okozva éljük fel az ökoszisztémák erőforrásait. Idén az ökológiai túllövés napja augusztus 1- re esett.
Ezek olyan szokások, amelyeket a nyugati fogyasztóktól ellesve és elirigyelve kínai és indiai polgárok százmilliói akarnak lemásolni. Ha mindnek sikerül, annak karbonvonzata meghiúsítaná a hatékony klímavédelmet és a kibocsátáscsökkentést.
Tegyük hozzá: a népességszaporulat gyorsasága is ludas a fogyasztás növekedésében. Már 7,6 milliárdnál több főt számolunk a Földön, a hétmilliárdos lélekszámot 2011-ben érte el az emberiség. Az elmúlt évtizedeken exponenciálisan egyre gyorsabban ugráltunk túl az újabb és újabb milliárdokon.
