Ez az étrend lefogyaszt és a bolygót is megmenti

Nem kell sem vegetáriánusnak, sem vegánnak lenni, hogy megkíméljük bolygónkat az állattenyésztés növekvő környezeti terhelésétől, de kétségtelenül vissza kell fognunk húsfogyasztásunkat. Tudósok előálltak az ideális étrenddel.

Nemzetközi tudóscsoport „planetáris egészség” címszóval látta el azt az étrendet, mellyel céljuk az emberiség táplálkozásából eredő ökolábnyom csökkentése és egyúttal étrendünk egészségesebbé tétele. A The Lancet tudományos szakfolyóiratban publikált javaslatban napi szintre lebontják, hogy mennyi húst, tejterméket, zöldséget, gyümölcsöt, cukrot, zsírt és miegymást kell fogyasztanunk, hogy a bolygónknak és testünknek is jót tegyünk.

A lényeg, hogy a jelenlegi felére kell visszafognunk a vörös hús és a cukor fogyasztását, s növelnünk kell a gyümölcsök, a zöldségek és a magok bevitelét a szervezetbe. Ha ezt kollektíven betartja az emberiség, akkor évente 10,9–11,6 millió idő előtti elhalálozásnak vehetnénk elejét, amelyek a túlsúlyhoz és ennek szövődméyneihez köthetőek. Ez a felnőtt lakosság évi haláleseteinek 19–23,6 százaléka globális szinten.

Kép: Pixabay

10 milliárd ember élelmezése

Köztudott, hogy az emberiség lélekszáma nő, s ezzel együtt a táplálékigény is, vagyis egyre nagyobb terhet ró étkezésünk a Föld ökológiai erőforrásaira, ahogy India és Kína középosztálya is egyre szélesebb körben áll át a húsintenzív étrendre. Jelenleg 7,7-7,8 milliárd ember él a Földön, és közel 3 milliárd ember „félretáplált”. Ez nem feltétlenül csak éhezést jelent, beleértendő az elégtelen hozzáférés a napi létszükségletnek számító vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz, de a túltápláltság is! Az éhezők száma jelenleg mintegy egymilliárd, s kétmilliárd ember táplálkozik helytelenül.

Az Ön termékébe mennyi emberi szenvedést építettek bele?
„A vonalkódok mögött” címet viseli az Oxfam új kampánya, mellyel a szupermarketekre igyekszik nyomást gyakorolni, hogy vonják ki polcaikról azokat a termékeket, melyeket a munkások és mezőgazdák kizsákmányolásával állítottak elő.
2050-re bolygónk lakossága várhatóan eléri a 10 milliárdot, s jelenlegi táplálkozási szokásaink fenntarthatatlanok ilyen létszám esetén. Olyan mértékben nem növelhető az állattenyésztés és a húsipar 10 milliárd ember ellátására, ahogy azt mai étkezésünk igényelné.

Politikai rásegítés

A tanulmány öt stratégiát vázol fel a praktikus megvalósítás elősegítésére, idetartozik az agrárium áttérése változatosabb élelmiszernövény-termesztésre; anyagi előnyök nyújtása az embereknek, hogy érdekükben álljon egészségesen táplálkozniuk; fenntartható termesztési módszerek meghonosítása; szigorúbb kormányzati előírások az óceánok és a termőföldek védelmére; az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása.

Dr. Richard Horton, a The Lancet folyóirat főszerkesztője úgy látja, „a táplálkozás nem részesül abban a fajta figyelemben a politikától, amit az AIDS, a TBC vagy a malária már megkaptak”.

Kép: Pixabay

 

Egyéni (t)ennivalók

De mit tegyünk mi, fogyasztók? A javasolt étrendet napi 2500 kalória bevitelére kalkulálták, ami kicsit több, mint amennyit a jól táplált emberek manapság fogyasztanak.

  • Marhahúsból, bárányhúsból, sertéshúsból származó fehérje: 14 gramm (30 kcal/nap)
  • Szárnyasokból, tojásból, tengeri ételekből és növényekből származó fehérje: 195 gramm (696 kcal/nap)
  • Zöldség: 300 gramm (78 kcal/nap)
  • Keményítőtartalmú zöldségek: 50 gramm (39 kcal/nap)
  • Teljes kiőrlésű gabona: 232 gramm (811 kcal/nap)
  • Tejtermékek: 250 gramm (153 kcal/nap)
  • Gyümölcsök: 200 gramm (126 kcal/nap)
  • Hozzáadott cukrok: 31 gramm (120 kcal/nap)
  • Hozzáadott zsírok: 51,8 gramm (450 kcal/nap)
Vörös hús status quo: állami támogatás

A tanulmány szerzői is elismerik, hogy nem könnyű az ember mindennapi életében megvalósítani a javasolt étrendet, ismerve a jelenlegi szokásokat. Persze nagyok a regionális különbségek a vöröshús-fogyasztásban, így abban is, hogy milyen nehezen vagy könnyen szokhatnak le róluk az emberek.

Kép: Pixabay

Észak-Amerikában majdnem 6,5-ször több vörös húst fogyasztanak, mint ami a tudósok által javasolt mennyiség, míg Dél-Ázsiában másfélszer több keményítőtartalmú zöldséget esznek, mint amennyi a fenti étrendben szerepel.

Modi Mwatsama a CNN-nek azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi agrárgazdálkodási állapotokat ismerve a javasolt étrend nem alkalmazható a világ minden táján, mert egyes országok nem termesztenek eléggé reziliens, a szélsőséges időjárást is kibíró növényeket, míg más országokban az egészségtelen élelmiszerek alapanyagainak előállítását támogatja az állam.

Ahogy a gazdaság egészéről egyre gyakrabban hangzik el, hogy a fosszilis energiahordozókat helyzetbe hozó ártámogatásokat le kellene építeni, és áthelyezni a környezetbarát technológiákra (így megvalósulhatna az energiarendszerek és a gazdaság dekarbonizációja), úgy az agráriumban is fontos a vörös hús állami támogatásának leépítése és beszüntetése. Az állattenyésztés rendkívül szennyező, mert a jószágok ürülékéből óriási mennyiségű metán kerül a légkörbe, ami legalább huszonkétszer erősebb üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid. Ezért lehet a laboratóriumi műhús zöldebb alternatíva.

Ha nem ennénk húst, az összes éhező jóllakhatna
A legfrissebb adatok szerint 51 országban 124 millió ember súlyosan éhezik – hívta fel a figyelmet a FAO. Egy friss kutatás szerint ők mind jóllakhatnának, ha átállnánk a vegetáriánus étrendre és még bőven maradna is felesleg.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo