Persze, lehet azt mondani, hogy miért nem tiltakoztak Torgyán alatt? Volt, aki tiltakozott – Karsai képviselő most éppen a kormánypártokat erősíti a parlament padsoraiban –, ám ő most nem tiltakozik. Ha végignézzük az elmúlt másfél évtized agrármegmozdulásait, föltűnő, hogy azok szervezői mindig is az éppen aktuális hatalommal nem rokonszenvezők voltak. Ám ez semmiképpen nem azt jelenti, hogy nem volt igazuk; mint ahogyan azt sem, hogy igazuk volt. S azt végképp nem jelenti, hogy csak a mindenkori ellenzék kiált farkast, s az ágazatban minden rendben van.

Mert lehet arra is hivatkozni, hogy nem új keletű mindaz a gond, ami miatt a gazdák most nem a földekre, hanem az utakra vonulnak. Ebben viszont minden kormánynak megvan a maga felelőssége; s a megoldást tekintve lényegtelen, hogy melyik milyen arányban vette ki a részét abból, hogy most olyan a helyzet a mezőgazdaságban, amilyen. Régóta görgeti maga előtt a magyar gazdaság az agrárium gondjait, az épp aktuális kormányok időnként megpróbálták ezeket elfedni, hol pénzzel, hol szóval – ígéretekkel, tárgyalási készséggel –, ám hosszabb távra szóló tettekkel nemigen próbálkozott senki; legfeljebb az égető sebek azonnali orvoslásával, vagy ahogyan Torgyán óta mondják, az ilyen vagy olyan bomba hatástalanításával.

Gondolhatja azt a tárca jelenlegi politikai államtitkára, hogy igazságtalan dolog, hogy rajtuk kérik számon azt is, amiről nem ők tehetnek, sőt, esetleg sok mindent tettek is, ami nélkül talán még rosszabb lenne a helyzet. Csakhogy nem lehet azt várni a gazdáktól, hogy annak örüljenek, hogy a helyzet nem rosszabb. Ők amiatt elkeseredettek, hogy a helyzet rossz. És hiába, hogy a szervezők egy része a politikai ellenzékhez áll érzelmileg közelebb, az még nem visz közelebb a megoldáshoz, hogy ezt a kormányzati oldalon regisztrálják. Mert ettől még a helyzet rossz.

Az ugyanis kétségtelen, hogy az utóbbi időben látványosan sűrűsödtek az agrárvilág, az élelmiszer-gazdaság különböző területeiről érkező híradások, amelyek válságra utaltak, még ha „csak” helyi válságra is. De ezek a válságok emberek, családok százait érintették, s nem véletlenül gerjesztettek bizonytalanságot, esetleg félelmet másokban is, akik a mezőgazdaságból élnek.

Hiába mondja a miniszter, hogy az idén – az uniónak köszönhetően – soha nem látott mennyiségű pénz áramlik majd az ágazatba. Az ott dolgozók nagy része jobb esetben nem érti, érzi, hogy ez hogyan történik majd, rosszabb esetben nem hiszi el, hogy így történik. Azt viszont a tárca képviselőinek kellene elhinniük, hogy a többség ugyancsak nem tudja, hogyan jut el hozzá a pénz; s ez bizony a kormányzat felelőssége. Számosan tudják viszont, hogy hozzájuk nem jut pénz, mert nem juthat, mivel azt a területet, ahol ők dolgoznak, az unió nem támogatja.

Lehet, hogy az ágazat irányítói sok mindent tettek azért, hogy az agrárnépesség tisztában legyen helyzetével és lehetőségeivel. De nem helyes azt hinniük, hogy ha valakik e népességből azt mondják, hogy ők nincsenek tisztában mindezekkel, akkor azok a kormány politikai ellenlábasai. Még akkor sem, ha esetleg valóban bizonyos ellenlábasok ösztönözték őket arra, hogy az utakra vonuljanak. Különösen akkor nem jó dolog politikát kiáltani, ha a demonstrálók egy része maga is hangsúlyozza, hogy a megmozdulás politikamentes. Persze hogy nem az, de lehet, hogy a demonstrálók azok; csak megélni szeretnének, megérteni és túlélni az elkerülhetetlen változásokat.

S ha mégis mindez tömény politika volna? Sajnos, akkor is nehéz helyzetben van az agrárium. S attól nem lesz jobb, ha még töményebbé teszik az agrárkérdésben már amúgy is túlsúlyos politikát.

Ön mit gondol, igazuk van a tüntetőknek?