Alábbiakban a főtitkár véleményét közöljük, változtatás nélkül.
A válság kirobbanása óta három év telt el. Nem tudni, hogy a recesszióban éppen hol tartunk. Hogyha az euró-zóna válságát tekintjük, úgy néz ki, még eltart egy darabig. A gazdasági válság nyilván hatással van arra a széles rétegre is, amely az országhoz hasonlóan szintén eladósodott és az érdekükben tett intézkedések nyilván összefüggésben vannak a részükre adott segítség nagyságrendjével.
A Bajnai kormány kezdte el a „tűzoltó" munkálatokat, amely gyakorlatilag érdemi változást nem hozott a bajba jutott hitelesek érdekében. Egyedül a lakosság eladósodottságát megakadályozni hivatott intézkedései maradandóak. Ez gyakorlatilag véget vetett a piaci versenynek, és rákényszerítette a pénzintézeteket, hogy csak valóban azok kapjanak hitelt, akik anyagi helyzetüket tekintve alkalmasak hitelezésre. Ez olyan jól sikerült, hogy gyakorlatilag be is fagyasztotta bankok hitezési tevékenységét, és felére-harmadára csökkent a hitelfelvevők száma. Ez hatással volt egy-két gazdasági húzó-ágazatra, és az építőipar befektetési célú ágazatát „padlóra küldte".
Az új kormány választási ígérete, mely szerint: senki nem kerül az utcára, valószínűleg hozzájárult a kormány kétharmados többségéhez. Kár, hogy egy általános ígéretből gyakorlatilag semmi nem valósult meg. Rövid időn belül kiderült, hogy ez az ígéret bizony jó néhány kivételt tartalmazott, és a végrehajtások és árverezések mind a mai napig töretlen lendülettel folytatódnak. A választások után mindenki arra számított, hogy rövid időn belül markáns törvényalkotási folyamattal megoldódik a hitelesek gondja, és abban az időben erre minden esély meg is volt. Ennek ellenére a kilakoltatási moratórium bejelentése után gyakorlatilag nem történt semmilyen érdemi változás, és még a mai napig sem történt egyetlen olyan lépés sem, amely a hitelesek gondjait érdemben befolyásolta volna.
Nézzük egyenként az intézkedéseket:
Kilakoltatási moratórium
A segítségnyújtási szándék alaposan félresiklott. Hogy lehetséges, hogy senki nem gondolt arra, hogy a bedőlt szerződések továbbra is élik önálló életüket? A kamatok és költségek növekedése miatt, a moratórium részleges feloldásig a tartozások megduplázódtak, és akik beleesnek a kvóta-rendszerbe, azoknak a tartozásaik olyan mértékűek lesznek, hogy elérik az eredetileg felvett hitelek többszörösét. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a moratórium és az elmaradt intézkedések miatt az ügyek nagy tömege vált kezelhetetlenné. Már 2010-ben kimondta egy PSZÁF állásfoglalás, hogy a moratórium néhány ügyfél számára kárt okozhat. Ez a szám a mai nappal már kb. 200-250 ezer ügyet érint. A moratórium egy esetben lett volna hatásos: ha együtt járt volna az ún. „tiszta lappal történő kezdés" megadásával, amely ugyan eredetileg a 7+1 pontos javaslatcsomag részét képezte volna, de kimaradt belőle.
7+1 pontos csomag
Gyakorlatilag felejthető. Azon kívül, hogy néhány elvi problémát tisztázott, mint pl. a közép- árfolyamon történő törlesztés lehetősége, mérhetően nem játszott semmilyen szerepet a válság megoldásában.
5 pontos adósmentő csomag
Inkább csak olyan bejelentéseket tartalmaz, amelynek részleteit később kellett kidolgozni, és a probléma további elodázását hozta magával, de az ügyfelek helyzetére továbbra sem gyakorolt semmilyen hatást. Az árfolyamgát bevezetése, sőt kifejezett kampányolása a „hogyan ártsunk még jobban" kategóriába esik bele.
Végtörlesztés
A másfél év alatt bejelentett egyetlen olyan javaslati pont, amely alkalmas lehetett volna a nagy tömegű probléma-halmaz kezelésére - abban az esetben -, ha ez egy kötelező érvényű hitelcsere programként funkcionált volna. (A devizahiteleseknek legfeljebb 19 százaléka lehet képes végtörleszteni, ez mintegy 150-180 ezer adóst jelent.) Az alkalmazás célja szerint megoszthatta volna a kockázatot és a terheket a bank és az ügyfél között. A végeredmény ennek ellenére a következő lett: egy igazságtalan, diszkriminatív, célt tévesztett és elhamarkodottan bejelentett javaslat, amelyet a kormányzat erővel próbál átvinni. Az árfolyamokra gyakorolt hatása miatt még nagyobb károkat okozott, hasonlóan néhány meggondolatlan politikusi elszóláshoz, amely az egyébként is érzékeny pénzügyi piacot megmozgatta. A kormányzat rohamléptekkel hátrál ki az egész ügyből Matolcsy miniszter úr levele osztrák kollégájának, mely szerint „ne tessék ezt az egészet komolyan venni, mi szolidárisak vagyunk az osztrák bankokkal szemben" illetve a kedvezményezettek körének szűkítése azt a helyzetet idézte elő, hogy elsősorban azoknak nyújt segítséget, akik erre nem szorulnak rá, és zömében befektetési szándékkal, az olcsó hiteleket kihasználva vettek fel hiteleket. Nyilván ez alól is van kivétel. Vélhetően százezer fő alatt fog maradni az igénybevevők száma, de egy hatalmas tömeg csalódottan vette tudomásul, hogy a beígért segítségből ismét, immár harmadszorra sem lett semmi. A legnagyobb hibát a kormányzat ott követte el, hogy elmulasztatta a rendkívül vegyes összetételű segítségre szorulókat kategorizálni és mindegyik részére külön javaslat-csomagot kidolgozni, vagy ezt csak részben teljesítette.
Meg kell fogalmazni, hogy egyáltalán mi lehet segítség a bajba jutottaknak?
Eszközkezelő létrehozása. Legalább kétszázezren várnak rá. A kormány csak ötezer segítségre várón akar segíteni, ez az összlétszámhoz képest semmit sem jelent. Az ócsai lakópark csak a források pazarlását jelenti. Valaki jól jár majd vele. A 20 milliárdos keretből a mostani ingatlan árak mellett, csaknem az összes rászoruló lakhatását biztosítani lehetne. Van épp elég olcsó lakás, amivel szintén lehetne gazdálkodni. Ha összekötnék egy „fecske ház" programmal az állam olcsón megúszná. A magas törlesztési árfolyamok miatt mindenki szenved, de ezt a pénzügyi rendszer ideiglenes bedöntése nélkül megoldani nem lehet. Ennek kivitelezéshez szükség lenne fegyverszünetet kötni az ellenzéki pártokkal, hogy támogassanak egy hasonló elképzelést.
Mi lehetne a megoldás? A legjobb és átfogóbb eredményt törvényes eszközökkel is el lehetne érni, a nélkül, hogy a kormányzat ebbe konkrétan beleavatkozna. A PSZÁF-nek el kell végeznie a banki termékek utólagos törvényességi normakontrollját. Ha erre politikai felhatalmazást is kapna, a feladat elvégezhető lenne. Téves az az álláspont, hogy a banki hiteltermékek minden törvényes előírásnak megfelelnek. Lehet, hogy szorosan vett értelemben igen, de a gyakorlati alkalmazásukban a hitelezési szabályok betartásával az Általános Szerződési Feltételek gyakorlati kivitelezésében minden bank súlyosan vétett. A hitelbírálati rendszer be nem tartása ahhoz vezetett, hogy a piaci versenyben nagy tömegben kaptak azok is hitelt, akik erre nem lettek volna jogosultak. Az e miatt bekövetkező banki károkat mégis csak az ügyfelek viselik, holott a veszteségek jó részét a bankoknak kellene lenyelnie. Ha valakinek úgy adok pénzt, hogy vélhetően nagy százalékban ráfizetésem fog keletkezni, akkor ezekkel a veszteségekkel nekem kell számolni és ez nem hárítható át az ügyfélre. A PSZÁF-nek a vizsgálat elvégzésére minden felhatalmazása meg van; de mégsem fogja megtenni - félve a pénzügyi rendszer bedőlésétől -, amíg erre egyértelműen utasítást és felhatalmazást nem kap.
A PSZÁF-nek ezen kívül a mentalitásán is változtatnia kell, mostani álláspontjuk szerint az ügyfelek felelőssége most nagyobb, mint a bankoké. A felügyelet ugyan már megkezdte a tisztogatásokat, de ez csak a pénzügyi rendszer perifériájára terjed ki, bizonyos pénzügyi szolgáltatókra. Pertársaságok helyett a PSZÁF-nek kellene közérdekű perek sokaságát elindítania, kellő kormányzati felhatalmazással. Sajnos a PSZÁF nem találja helyét és szerepét. Az ügyfelek szempontjából sok esetben úgy tűnik, mintha a Bankszövetség „meghosszabbított keze" lenne. Komoly előrelépés lehetne a bankok ösztönzése saját banki eszközkezelő létrehozására, néhány kedvezmény beiktatásával, a fizetni még valamilyen mértékben tudó és akaró ügyfelek megmenthetőek lennének, sőt még a már bedőlt hitelek több mint fele is újraéleszthetővé válna.
