Eric Ballbach szerint badarság lenne abszolút kizárni egy atomháború lehetőségét Észak-Korea miatt. „Hiszen két olyan ember között zajlik egyre durvuló hangvételben a szócsata, akik a világ legkevésbé kiszámítható politikusainak számítanak. Nyilvánvaló, hogy Kim Dzsongun diktátor és Donald Trump amerikai elnök életveszélyes pókerjátékot űznek. A nukleáris háborús eszkalálódásnak azonban objektíve mégis csak rendkívül csekély az esélye, legalábbis az Egyesült Államok nincs abban a helyzetben, hogy megelőző csapást tudjon mérni Észak-Koreára.
Az amerikaiaknak – mint ahogy az oroszoknak, kínaiaknak, dél-koreaiaknak, japánoknak – fogalmuk sincs, hol tárolja Észak-Korea a nukleáris és nem nukleáris fegyvertárát. Egy, a Koreai-félszigeten vívott háború azonnal rendkívüli piaci, tőzsdei és reális gazdasági visszaesést okozna a világ legdinamikusabban fejlődő, a világgazdaságot leginkább éltető térségében. Egyébként maga Amerika is a legsúlyosabb károkat elszenvedők közé tartozna. A világgazdasági összeomlás szinte elkerülhetetlen lenne” – mondja a szakértő.
Észak-Korea külkereskedelmének mintegy nyolcvan százaléka bonyolódik le Kínával, illetve Kína közvetítése révén. Rendkívüli ütemben fejlődik az utóbbi időben az észak-koreaiak gazdasági aktivitása, viszonylagos integrációja – Kínán és Oroszországon keresztül – a világgazdaságba. Az idei év első negyedévében az egy évvel korábbi szinthez képest majdnem negyven százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalma Kínával! Kína profitál Észak-Koreából gazdasági-kereskedelmi és politikai téren egyaránt. Nem érdeke, hogy a rezsim összeomoljon Phenjanban.
„Kína kiegyensúlyozott gazdasági fejlődését alaposan megzavarná, ha változna a status quo a Koreai-félszigeten. Kína retteg attól, hogy észak-koreaiak hirtelen milliós nagyságrendben indulnak meg a kínai határ felé, hogy ott leljenek menedékre, és ott akarjanak végleg letelepedni. Ráadásul, ha a phenjani rezsim – bármilyen okból – megbukik, abból nagy valószínűséggel a két Korea újraegyesítése következne, mégpedig az amerikaiak irányításával. Ez azt hozná magával, hogy megnövelnék a térségben állomásozó amerikai csapatok létszámát, nagy részüket Dél-Koreából Északra, egészen a kínai határig vezényelnék. Hogy amerikai katonákat és fegyvereket telepítsenek a kínai határokra? Ezt Peking nem tűrné…” – teszi hozzá Ballbach.
A nemzetközi szankciók eredménytelenek elsősorban Kína magatartása, Kína ellenérdekeltsége okán. A kínaiak a nemzetközi szankciókat figyelmen kívül hagyva a gyakorlatban megvásárolják és továbbértékesítik vagy maguk használják fel az Észak-Koreából származó vasércet és az ország többi alapvető exportcikkét, mindenekelőtt a halat, egyéb halászati termékeket, a tengeri gyümölcsféléket. A pénzügyi, banki elszigetelést célzó büntető intézkedéseket ugyancsak ki tudják játszani az észak-koreaiak Kína és Irán, esetleg az oroszok közvetítésével.
„Az észak-koreai diktátor legfőbb célja, hogy fennmaradjon a rendszere és ezáltal személyes uralma. Belülről biztonságban érezheti magát: rendkívül működőképesen és hatékonyan építette ki ezt a diktatúrát az apja és a nagyapja. Azt viszont Kadhafi líbiai diktátor sorsa alapján tanulta meg Kim Dzsongun, hogy az ilyesfajta rendszerekkel a Nyugat előbb-utóbb végez abban az esetben, ha a diktátorokat és rendszerüket katonailag sebezhetőnek találják, így a globalizált világban a tömegpusztító fegyverek birtoklása az egyedüli életbiztosíték a diktátorok, személyhez kötődő diktatúrák számára” – mondja az interjú végén az Észak-Korea szakértő.
Forrás: Alapblog.hu
