Vannak lehetőségek az adózásban, ha valaki gondolkozik

A gazdálkodók törvényes lehetősége és alapvető érdeke, hogy legális, a jogszabályoknak megfelelő keretek között a lehető legalacsonyabb mértékű adót fizessék. A cél azonban nem lehet az adóelkerülés, minden lépésnek valós gazdasági tartalommal kell rendelkeznie.

A legális adózási lehetőségek kihasználásával számottevő adóelőnyt érhetnek el a cégek. A hazai kis- és középvállalkozások számára azonban ezek közül sok lényegében ismeretlen. Papp Tibor, az Írisz Office adótanácsadó cég vezérigazgatója szerint nagyon fontos a tevékenységhez, a vállalkozás működéséhez legjobban megfelelő adózási mód kiválasztása, mégis a vállalkozások többsége a társaságot alapító jogászra bízza a feladatot. De szerencsére az adózási forma csak egy időponti adottság, azon változtatni lehet, sőt a versenyképesség vagy versenyelőny érdekében kell is – hívja fel a figyelmet az adótervezési szakember, aki szerint a cégalapítást megelőzően a legfontosabb lépés a döntés-előkészítés, működéskor pedig a folyamatos felülvizsgálat.

Költségcsökkentés NAV-tisztán

A helyes adózási forma kiválasztásakor figyelembe kell venni például, hogy hová (belföld, külföld, EU-n kívül) történik az értékesítés, ki a célközönség, mekkora árbevétel várható. Az átalányadók és a bérköltségek tervezése miatt fontos a költségszint és annak összetétele. Nagyon sok múlik azon is, több lesz-e a szállítói kötelezettségem, mint a vevői kintlévőségem.

Kép: Fotolia

Az adózási módon belül ki kell használni az adócsökkentésre nyitva álló lehetőségeket. Tervezéssel transzparens módon csökkenthető szinte minden adónem. Papp Tibor néhány olyan példát említ, ami nincs benne a köztudatban. Jellemzően adókedvezménnyel jár például az új eszközök beszerzése. A beruházások után fizetendő kamat akár le is írható az adóból. A hosszú futamidő nem előnyös a magas kamat mellett, de ha ez utóbbi nincs?

Van, amikor a szolgáltatás igénybevétele, van, amikor a termék beszerzése kedvezőbb. És ha azt gondolná valaki, ez nem módosítható, akkor gondoljunk bele: az öntőforma gyártatása szolgáltatás, míg az öntőforma vásárlása termék, vagy a raktárbérlet bérleti díj, miközben a raktározási szolgáltatás igénybe vett szolgáltatás. „Millió lehetőség van az adózásban, de gondolkodni kell hozzá! Azt sokan tudják, hogy a tartós bérlet és a nyílt végű operatív lízing esetében levonható a személygépjármű áfája. Azzal már kevesebben számolnak, hogy a vásárlásnál és a zárt végű lízingnél is van mód az áfa levonására” – mutat rá Papp Tibor.

Háromszorosára nő a késedelmi pótlék ha csúszol az adófizetéssel
A jelenlegi 1,8 százalékról 5,9 százalékra ugrik jövőre a késedelmes vagy hiányos adófizetés esetén az adózókra kirótt pótlék mértéke, ezért a vállalkozásoknak célszerű maguknak korrigálni a hibát és nem várni a hatósági megállapításra.
Támogatások igénybevétele

Bár nem adózási feladat, de ha a könyvelő nem menedzseli a dolgot, akkor a támogatások területe kezeletlen marad. „Sajnos pályázatot többnyire nem lehet úgy elnyerni, hogy ez nekem való, biztosan nyerni fogok” – mondja az adószakember.

A támogatás elbírálása jellemzően pontozásos módszerrel történik, és itt van egy ellenérdekeltség: a költségesebb működés bír magasabb pontszámmal. Ha valaki költséghatékonyan működik, általában kisebb lesz a nyerési esélye, míg a magasabb költségszint nem vonzó stratégia, így ezen a területen is tudatosság és tervezés szükséges.

A cél egyértelmű: a legalacsonyabb áron a legjobb pályázati pozíció elérése. Ez már nem az adatrögzítői könyvelés színvonala, de eleve ritka az a cég, amelynek csak adatrögzítésre van szüksége. A pályázatíró pedig abból dolgozik, amit kap. Íme egy példa: ha bértámogatás a cél, akkor a foglalkoztatást kevésbé támogató társasági adóalanyiság a preferált adózási mód, mert a kedvezményes adózású cégek támogatása kedvezőtlenebb (a különbség nagyobb, mint a kedvezményes adózás megtakarítása).

És végül egy újabb „titok”, ezúttal a bank és a faktor témaköréből. Sok cégnek okoz gondot a nem megfelelő finanszírozás, és nem is sejtik, hogy nem azért utasítják el őket, mert rossz a cég, hanem mert csapnivaló a könyvelés.

Már a horgászigazolványhoz is kell az adókártya
2019-től bővül az adóigazolvánnyal intézendő ügyek köre, például már a jövő évi horgászkártya kiváltásához is szükség van az adóazonosító jelet igazoló okmányra. A munkavállalással, ingatlan- vagy gépjármű-adásvétellel kapcsolatos ügyintézés már most sem lehetséges adókártya nélkül a kormányablakban, az ügyvédnél vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatain.
A tudatos tervezést, az előrelátást javasolja a kkv-k számára az OrienTax Adótanácsadó Zrt. igazgatója is. Horváth Detre két olyan területet említ, ahol az adótanácsadó bevonása mindenképpen kifizetődő lehet, mert itt már a szakmájában egyébként profi könyvelő nem tud segíteni.

Részvények munkavállalóknak

A kkv-ra jellemző, hogy nem kezdenek időben felkészülni például egy majdani generációváltásra, a cég vagy egyes üzletágak értékesítésére. Az OrienTax igazgatója szerint, ha a tulajdonos az értékesítés előtt két-három évvel felkeresi az adótanácsadót, akkor a szakember a tervek ismeretében olyan cégstruktúrát tud javasolni, amely amellett, hogy általában adósemlegesen kialakítható, a generációváltáskor, illetve az üzlet vagy egy üzletág értékesítésekor lehetővé teszi a kedvező adókezelést.

A kkv-szektorban a jövedelemadók jelentős mértéket képeznek. Leghangsúlyosabbak a munkabérre rakódó terhek. Ez azért különösen aktuális, mert a mostani munkaerő-piaci helyzetben a munkavállalók egyre többet kérhetnek a munkájukért, miközben egyre inkább szűkül azoknak a kedvező adózású juttatásoknak a köre, amelyeket a munkaadók nyújtani tudnak.

A terhek csökkentésére Horváth Detre jó megoldásként említi a munkavállalói részvényjuttatási programot. Ennek lényege, hogy a tulajdonosok a kulcsmunkavállalók számára (vagy egyes esetekben a teljes dolgozói létszám számára, ami például az IT-szektorban jellemző) ingyenesen vagy jelentős kedvezménnyel részesedést kínálnak a társaságban.

Új lehetőség a TAO-ban a csoportos adóalanyiság
Az Országgyűlés által 2018. november 13-án elfogadott legfrissebb adócsomag értelmében 2019. január 1-től bevezették a csoportos adóalanyiság választásának lehetőségét a társasági adó rendszerébe is.
Ezt követően olcsóbban adhatók a munkavállalók részére extra juttatások. Például 1 millió 800 ezer forint költség mellett akár 1,5 millió forint feletti nettó juttatás adható, szemben a bónuszfizetés egymilliós nettójával. Egy megfelelően kialakított részvényjuttatási program nem korlátozza a meglévő tulajdonosokat jogaik gyakorlásában sem, csak motivációs eszközt ad arra, hogy a munkavállalók mint tulajdonosok, sajátjukként viszonyuljanak a céghez kedvező adózású juttatások mellett.

A műszaki tevékenységet végző kkv-knál Horváth Detre javasolja annak átgondolását, hogy a cég mindennapi tevékenysége (vagy annak legalább egy része) jogosulttá teheti-e a társaságot kutatás-fejlesztési vagy jogdíj típusú adóalap-kedvezményekre. Ebben az esetben a vonatkozó költségek legalább 11 százaléka adóban megtérülhet, de sok esetben ennél jóval magasabb adóelőny is elérhető akár visszamenőlegesen, korábbi adóévekre tekintettel is.

Kimaradó TAO-kedvezmények

A kkv-szektor jellemzően nem él a társasági adókedvezmények közül az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházás, felújítás adókedvezményével sem, amely akár a beruházási/felújítási költségek 30–65 százalékáig is figyelembe vehető. Fontos, hogy a kedvezmény – ellentétben több, hasonló kedvezménnyel – az ország egészében, így Budapesten is érvényes. Az OrienTax tapasztalata szerint kellően flexibilis a jogszabály ahhoz, hogy a fejlesztési tervek jelentős része támogatható legyen. Fontos ugyanakkor tudni, hogy ennél a kedvezménynél már akkor fel kell keresni az adótanácsadót, amikor a felújítási, beruházási tervek megszületnek, mert a megkezdést megelőzően már teljesíteni kell bizonyos feltételeket.

Egy mentsvár maradt a cafeteriában
Amíg az elfogadott őszi adócsomag értelmében a legtöbb cafeteriaelem bérként adózik jövőre, addig a munkáltatók kedvezményesen a dolgozók pihenését és az egészségcélú költéseket támogathatják a SZÉP kártyán és az egészségpénztáron keresztül. Az önkéntes pénztári célzott szolgáltatások céges támogatása továbbra is 40,71 százalékkal adózik, a legújabb kedvezmény pedig, hogy a dolgozóknak 20 százalék szja-visszatérítés jár a megszokott munkáltatói hozzájárulás után.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo