Teltházzal mennek a céges rendezvények

2018-ban 20 százalék felett nőtt a céges rendezvények piaca, a legmarkánsabb bővülést a csapatépítők adták – derült ki egy friss elemzésből. Konferenciahelyszínekben Budapest vitte a prímet, míg a csapatépítők esetében Siófok, Balatonfüred és Tata került a top 3-ba.

Nagyot ment tavaly a konferencia és csapatépítő tréningek piaca. Friss adatok szerint a konferenciák területén 20, míg a céges csapatépítők esetében 25 százalékos volt a bővülés. „Tulajdonképpen iparágtól és cégmérettől függetlenül minden szegmensben komoly növekedést mértünk. Míg nehezebb időkben a céges rendezvények száma jóval alacsonyabb és általában minden esemény nagyon előre tervezett, úgy a tavalyi évben kialakult a last minute konferenciázás jelensége: viszonylag nagy, akár 300-400 fős rendezvények szerveződtek »hirtelen felindulásból«, teltházzal, ismertetett egy új trendet Dusza Hajnalka, a KonferenciaHotelek.hu marketingvezetője.

Kép: Pixabay

A konferenciahelyszínek tekintetében továbbra is a főváros dominál, Budapesten óriási a kereslet, amit a jelenlegi infrastruktúra már nem igazán tud kielégíteni. „A fővárosban nagyjából minden helyszíntípusból több is eladható lenne, de leginkább a jó minőségű, igényes 3 csillagos, illetve alsó kategóriás 4 csillagos, nagy befogadó képességgel, számos konferencia teremmel rendelkező új szállodák enyhítenék a hiányt” – tette hozzá Dusza Hajnalka.

A szakember szerint ezzel szemben a vidéki piaci jól ellátott, bár az agglomerációban is jól jönnének további, 150 fő

Csapatépítés 2019: elkerülhető a süketek párbeszéde?
Csapatban kellene jól együttműködniük a különböző generáció eltérő kultúrát képviselő munkatársaknak a cégben. De hogyan, amikor már az Y-osok sem értik meg a Z-generáció szavát?
befogadására képes 4-5 csillagos hotelek. A legnépszerűbb konferenciahelyszínek top 5-ös listájára egyébként Budapest után csak vízparti települések fértek fel, a fővárost sorrendben Siófok, Balatonfüred, Visegrád, illetve Velence követte. A klasszikus konferenciákkal szemben a céges csapatépítőket ugyanakkor már előszeretettel szervezik vidékre a vállalatok, a főváros nem is szerepel a top 10-es listában, melynek dobogós helyeit Siófok, Balatonfüred és Tata bérelte ki tavaly.

4-5 éve a csapatépítők még leginkább tavasszal és ősszel szerveződtek, az elmúlt években azonban eltűnni látszik ez a ciklikusság. 2018-ban február, április, június, augusztus és szeptember volt erősebb. Mindez nyilván annak is köszönhető, hogya vállalatok a csapatépítők szervezésében látják a munkaerőmegtartás egyik fontos eszközét, így ma már iparágtól és cégmérettől függetlenül mindenhol jellemző az évi legalább egy elvonulás.

Programok tekintetében két irány figyelhető meg. Az alacsonyabb költségkerettel futó csapatépítők esetében jellemző a közös főzés, míg a másik irányt a külsős trénercég által szervezett aktív programok – pl. hajózás, quadozás – jellemzik.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo