Netadó: akkor számoljunk

A kormány elképzelései szerint mintegy 20-28 milliárd forintos bevételre számít az internetadóból, de még a módosításban foglalt plafonnal is ennek akár a többszörösére is rúghat a sarcból származó bevétel. Emiatt a duplájára is nőhet az internet előfizetések ára.

Megroggyanhat a Fidesz a Novák-botránytól? Kitört a belharc a pártban?
Mi lesz az uniós pénzekkel és a magyar gazdasággal?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Lengyel Lászlóval -
vegyen részt és kérdezzen Ön is a Pénzügykutató Zrt. vezetőjétől!

2024. február 28. 15:30

A részvétel ingyenes,
regisztráljon itt!

Alábecsülik az árát - Kép: SXC

A kormány múlt héten bejelentett adótervei közül a legnagyobb felháborodással az internetadót fogadta a lakosság és a szakma. Számításaink szerint nem véletlenül, a tervezet minden előzetes tervvel szemben brutális terhet róna első körben a szolgáltatókra - aminek végül az előfizetők is jócskán megéreznék a hatását.

A múlt héten bejelentett adószabály-módosításokról szóló összefoglalónkat itt olvashatja!

A dolgok jelenlegi állása szerint az internetadó mértéke gigabájtonkénti adatforgalom után 150 forint lesz, amelyhez egy felső korlátot kapcsolnak, lakossági ügyfeleknél 700, vállalati ügyfeleknél 5000 forintban maximalizálva az adó mértékét. Ugyan kedden Tállai András, az NGM államtitkára felvetett egy olyan elképzelést, amely szerint háztartásonként számolnák az adót, ezt nehéz komolyan venni, hiszen háztartásokon belül 4-5 adóköteles előfizetés is él. Reméljük hogy a kormányzat másik ötlete, az alsó korlát pedig eltűnik a süllyesztőben, eszerint ugyanis azután az előfizetés után is fizetni kellene az adót, amelynél nem volt adatforgalom.

Ezzel szemben Németh Szilárd fideszes politikus az ATV műsorában már visszatért az eredeti elképzeléshez, „szerinte” előfizetésenként kell majd számítani az internetadót. A kormány tervei tehát még nem teljesen kiforrottak, az ebből származó bevételt azonban (20 és 28 milliárd forintos becslések jelentek meg eddig a kormányzati kommunikációban) már betervezték a költségvetésbe.

A Piac&Profit utánaszámolt, hogy mekkora terhet jelent valójában a lakosságnak és a vállalkozásoknak a tervezett új adónem és mekkora költségvetési bevétel származhat belőle. Jelentős eltérés mutatkozik a kormányzati tervek és a számításaink eredménye között.

Brutális lesz a sarc

Ma Magyarországon az internet előfizetések száma meghaladja a hatmilliót, egészen pontosan 2013 végén a KSH adatsora szerint 6,4 millióra nőtt. Ennek az adatok alapján háromnegyede lakossági, egynegyede üzleti, tehát 1,6 millió céges előfizetéssel, 4,8 millió lakossági előfizetéssel számolhatunk.

Hogy pontosan mennyi lesz, az ezekre az ügyfelekre jutó adó mennyisége, az függ majd az internetezési szokások megváltozásától, de egy átlagos okostelefon használó havi két gigabájtos adatforgalma után havonta 300 forintot fizet majd, (az okostelefonok száma, idén 3 millió, jövőre 3,4 millió) míg egy lakossági vezetékes internet előfizetésen a forgalmat csak megbecsülni lehet, de várhatóan mindenki eléri majd a 700 forintos plafont. Az egyszerűség kedvéért azonban minden lakossági előfizetőre 2 gigabájtos forgalmat, 300 forintos adóterhet számoltunk. A lakossági ügyfelekre így havonta 1,4 milliárd forintnyi adó jut, ami éves szinten 17,2 milliárd forint bevételt jelent a költségvetésnek.

Össztűz a netadóra
Civil és szakmai szervezetek is tiltakoznak a tervezett internetadó ellen, a fővárosban több tízezren és a vidéki városokban is több ezren vonultak az utcákra kedden este. Ekkora felháborodás még egyetlen Fidesz-intézkedést sem fogadott.
Az üzleti ügyfeleknél 5000 forint a plafon a mostani tervek szerint. Az adatforgalom itt is meghatározó tényező. A mobilinternet előfizetéseknél az adatforgalom 5 gigabájtra becsülhető, a vezetékes internet előfizetéseknél a felső határ a csillagos ég. Itt is átlagot vontunk, havi ezer forintban határozva meg az üzleti előfizetésekből származó adóbevételt (ez 6,6 gigabájt adatforgalommal rendkívül óvatos becslés): eszerint havonta 1,6 milliárd, évente 19,2 milliárd forint terheli majd az üzleti előfizetéseket. Ilyen óvatos becsléssel is 36,4 milliárd forintos bevételre számíthat a költségvetés 2015-ben.

Ez azt jelenti, hogy a tavaly 168 milliárdos bevételt realizáló internetszolgáltatók bevételük több mint 23 százalékát fizethetnék be a költségvetésbe. Számításaink azonban nem pontosak: a magyarországi becsült adatforgalomnak csak töredékét jelentik (mintegy 120 millió gigabájtot) az általunk becsült adatok. A pontos adatforgalmi számok nem ismeretesek, de a BIX (Budapest Internet Exchange) napi adatforgalma alapján becsült évi 600 millió gigabájtos adatforgalom nagyságrendileg eltér az NGM becslésétől, amely 133 millió gigabájtra teszi a teljes magyar adatforgalmat.

Amennyiben tehát a jelenlegi internetezési szokásokkal számolunk, nem kizárt, hogy a teljes adóérték a 100 milliárd forintot is meghaladhatja. Nem nehéz riasztó számokat kihozni: ma 644 ezerre teszik a működő, bejegyzett vállalkozások számát, amelyek 89-90 százaléka rendelkezik legalább egy céges internet előfizetéssel. csak 600 ezer céges előfizetéssel számolva, amelyek mind elérik az 5 ezer forintos plafont, csak az üzleti szférára havi három, éves szinten pedig 36 milliárd forintnyi plusz adóteher jut.

Óriási teher lesz

A legolcsóbb, üzleti internetajánlat havi díja jelenleg 1600 forint körül mozog a piacon, lakossági ügyfelek hasonló 1500-1600 forint körüli havidíjjal számolhatnak. Ha csak családonként egy előfizetést számolunk, akkor plusz hétszáz forint az 140 százalékos drágulást jelent, míg egy 5000 forintos adóval ellátott céges előfizetés ára a négyszeresére-ötszörösére nőhet, ha a szolgáltatók a várakozások szerint az előfizetési díjakba kalkulálják bele az adóterhet. Még a drágább, 15-16 ezer forintos havidíjú céges előfizetések esetén is az ötezer forintos adóteher a teljes előfizetési díj harmadát vinné el. Egyértelmű, hogy ilyen adóterhelést a szolgáltatók nem tudnak majd kigazdálkodni, tehát az előfizetések ára jelentősen, vagy legalábbis az adó mértékével számolva emelkedni fog.

Mivel az adót az adatforgalom után kell fizetnie a szolgáltatónak, így értelemszerűen a maximummal számolnak majd: lakossági előfizetésenként 700, üzleti előfizetésenként 5000 forinttal. Ha egy tíz alkalmazottat foglalkoztató vállalkozó egy előfizetésként vásárol egy vezetékes vonalat és 10+1 mobilinternetes okostelefon előfizetést, minden további nélkül a havi költségei 55 ezer forinttal nőhetnek, éves szinten pedig plusz 660 ezer forinttal ajándékozza meg a költségvetést.

A lakosság is megérzi majd az új adót: egy átlagos, kétgyermekes család öt adóköteles előfizetéssel (négy mobil és egy vezetékes) rendelkezik, havonta tehát 3500, éves szinten pedig 42 ezer forinttal fizethetnek többet ugyanazért a szolgáltatásért.

Több sebből vérzik a netadó
Szinte kizárólag a lakosságot fogja sújtani a netadó, mivel jelentősen emeli a szolgáltatások díját. Így a törvény pont a célját nem éri el, azaz a jelentős bevételeket realizáló vállalkozások tudják majd megkerülni, rontja az ország versenyképességét és a GDP-növekedésnek is betehet.

Véleményvezér

Milliókat költ a kormánymédia Magyar Péter lejáratására

Milliókat költ a kormánymédia Magyar Péter lejáratására 

Még soha nem volt mélységű lejárató kampány indult Magyar Péter ellen.
Mellár Tamás otthagyja a református egyházat

Mellár Tamás otthagyja a református egyházat 

Balog Zoltán személye sok református számára elfogadhatatlan.
Forrong a református egyház a pedofil-ügy miatt

Forrong a református egyház a pedofil-ügy miatt 

Amíg marad a református egyház jelenlegi vezetése, addig lemond lelkipásztori fizetés-kiegészítéséről
Lecsúsztunk az OECD inflációs listáján, már Ausztria is előttünk

Lecsúsztunk az OECD inflációs listáján, már Ausztria is előttünk 

Kiszámíthatóbb gazdaságpolitikára lenne szükség.
Taxis balhé tört ki Romániában

Taxis balhé tört ki Romániában 

Ki lesz az erősebb? A hagyományos taxisok, vagy az utazásmegosztók?
Az euróövezet inflációja a szankciók ellenére nem mutat rossz képet

Az euróövezet inflációja a szankciók ellenére nem mutat rossz képet 

A kormánypropaganda a magyar csúcsinfláció miatt a szankciókat okolta, de a számok világméretű összehasonlításban ezt nem igazolják.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo