Minél kisebb a cég, annál nagyobb a munkavállalók szava

A száznál kevesebb főt foglalkoztató cégek nyitottak leginkább az innovatív megoldásokra, és a beosztottakat is sokkal inkább bevonják a döntéshozatalba, derül ki a Profession.hu cégvezetőket megszólaltató kutatásából.

A Profession.hu állásportál felmérése szerint méretükből adódóan a mikrovállalatoknál vannak legjobban bevonva a döntésekbe (65%) a beosztottak, ugyanez az arány a 100-nál több főt foglalkoztató cégeknél jóval alacsonyabb (37%). Megfigyelhető, hogy minél nagyobb egy vállalat, annál kevésbé vonják be a dolgozókat a főbb döntések meghozatalába.

Kép:PP archív

Fontos a szabályozottság

A döntési folyamatok szabályozottsága a legtöbb Magyarországon működő kkv esetében fontos tényező: leginkább a 100 fő feletti cégekre jellemző, hogy a döntéshozatali mechanizmus szabályozott keretek között zajlik (79%), de a kisebb méretű vállalatok többségénél is ezt az elvet figyelhetjük meg. A vállatok kétharmadánál a vezető személye nagy hatással bír a döntés kimenetelére, a személyes tulajdonságok tehát igen sokat számítanak egy-egy elhatározás vagy irányvonal meghozatalakor.

„Minél kisebb egy vállalkozás, annál jellemzőbb, hogy a vezetők bevonják a kollégákat az új dolgozók kiválasztásába is. A kisvállalkozásoknál ugyanis az új munkavállaló vállalati kultúrába való illeszkedése az egyik legfontosabb szempont. Megfigyelhető trend, hogy a nagyvállalatoknál is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a személyiség feltérképezésének a szakmaiság mellett.” – mondta Sámson Dorottya, a Profession.hu munkaerőpiaci szakértője.

A munkatársak bevonásának dicsérete
Miért praktikus bevonni a munkatársakat a döntésekbe? Mik az előnyei és hátrányai? Mihez képest kell bevonni őket? Ha igen, mikor és hogyan? Szakértőnk, Beck György az egyszemélyi döntés hátrányairól és a kollektív döntéshozatal, a bevonás előnyeiről ad tanácsot.
A nagyobb cégek számára fontosabb a tervezhetőség

A vállalatok többsége hajlandó újító megoldásokat alkalmazni, amíg azok hatása kiszámítható a cég számára. Elmondható, hogy a kiszámíthatóság a 100 fő feletti cégek számára kirívóan fontos, 81%-uk szerint ez az egyik legfontosabb döntéshozatali faktor. Az innovatív, kockázatvállaló szemlélet inkább a kisebb méretű – és emiatt rugalmasabban működő – vállalatokra jellemzőbb.

A pénzügyi fegyelem cégmérettől függetlenül fontos a vállalatoknak, a mikrovállalatok azonban itt is némileg eltérnek az átlagtól – 42%-uk állította, hogy a döntéshez igazítják a költségvetést, és nem fordítva. Megalapozott döntések meghozatalához a vállalatok sok időt fektetnek az előzetes információ- és adatgyűjtésbe, ez a döntés meghozatalára fordított idő 39%-át teszi ki, ezt ráfordított időben a döntési opciók kidolgozásának (32%) és az információk értékelésének (18%) folyamata követi.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo