A megsemmisített rendelkezés alapján az építési vállalkozót a megrendelő tulajdonát képező, a szerződés szerinti munkák végzésére szolgáló ingatlanon - díjkövetelése erejéig - jelzálogjog illette meg, amely a szerződéskötés puszta ténye és a vállalkozó kérelme alapján a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével jött létre. A Ptk. kimondta, hogy ettől a rendelkezéstől a felek még közös akarattal sem térhetnek el, tehát nem volt lehetőség arra sem, hogy a felek megállapodjanak, hogy a vállalkozót nem illeti meg a zálogjog. Amennyiben a megrendelő a vállalkozó díját kiegyenlítette, a vállalkozó a rendelkezésnek megfelelően köteles volt a jelzálogjog törléséhez hozzájárulni.
Aránytalan korlátozás
A rendelkezés azonban ebben a formában a tulajdonhoz való jogot aránytalanul korlátozta: többek között nem differenciált sem az építési beruházások jellege, sem annak értékhatára tekintetében (pl. kis értékű beruházás esetén a vállalkozó nagy értékű ingatlanra is bejegyeztethetett jelzálogjogot), továbbá nem volt tekintettel azon esetekre sem, amikor a megrendelő a vállalkozói díj megfizetését jogszerűen tagadta meg (pl. ha a vállalkozó hibásan teljesített).
A megsemmisített rendelkezés alapján már bejegyzett zálogjogok vélhetően továbbra is érvényes biztosítéknak minősülnek, azonban kérdéses, hogy egy már korábban megkötött építési szerződés alapján ezt követően lehet-e a megsemmisített rendelkezésre hivatkozva jelzálogjogot bejegyeztetni az ingatlan-nyilvántartásba, illetve, hogy a Földhivatalhoz már benyújtott, de még be nem jegyzett kérelmeknek mi lesz a sorsuk. E kérdés tisztázása a Földhivatal, illetve a bíróságok feladata lesz a későbbiekben.
