Médiaiparban dolgozó bűnbandára csaptak le

Csaknem kétmilliárd forint általános forgalmi adót (áfa) nem fizetett be egy médiaiparban tevékenykedő bűnszervezet a Nyugat-Dunántúlon, az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban és drága gépkocsikban halmozták fel - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön. A bűnszervezet öt tagját őrizetbe vették, a Győri Járásbíróság elrendelte a letartóztatásukat.

A bűnügyi akcióval párhuzamosan a NAV Észak-Budapesti Adó- és Vámigazgatósága is intézkedett a motorosboltban, ahol ideiglenes biztosítási intézkedésként készleteket foglaltak le 165 millió forint értékben.

A bűnbanda tagjai közül többeknél kábítószergyanús anyagot is találtak a hatósági intézkedéskor, ezért velük szemben a rendőrség büntetőeljárást indított.

Az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt nyomoznak.

A pénzügyőrök a bűnszervezet öt tagját őrizetbe vették, a Győri Járásbíróság elrendelte letartóztatásukat.

A NAV munkatársai 24 gyanúsítottat hallgattak ki, a bűnszervezet felszámolásán a NAV bűnügyi és bevetési állományából kétszáz pénzügyőr dolgozott.

(MTI) 
 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo