Magyar zebrák jelenhetnek meg külföldön

A Pearl Enterprises Kft. idén a tavalyihoz hasonlóan 100 új okoszebrát helyez működésbe, ezzel 400-ra emelkedik a járókelők és az autósok biztonságát javító gyalogosátkelőhelyek száma Magyarországon. A rendszer magyarországi kifejlesztője a hazai után a környező országok piacait is megcélozta.

A kiépítés költsége bruttó 4-4,8 millió forint körül van, de ez akár csökkenthető a beszállítók kiváltásával. Szűcs Alfréd elmondta, hogy a vállalatnál zajló fejlesztések egyik célja, hogy a technológiához szükséges minden eszközt és szoftveres megoldást teljes egészében házon belülről biztosítsanak.

A Pearl Enterprises közlekedésbiztonsági divíziója új tevékenységekkel és termékekkel is bővítette portfólióját, mint a vasúti járműjelző rendszer, aminek tesztelése jelenleg is zajlik – ismertette.

Elmondta, a társaság évente az árbevétel mintegy 5 százalékát fordítja fejlesztésre, céljuk, hogy folyamatos innovációval mindig a legkorszerűbb rendszereket használják.

Az okos gyalogosátkelő megvalósítása pályázati pénzek és támogatások nélkül saját forrásból történt.

Elmondta, hogy jövőre is folytatódik a Generali Biztonságért Alapítvánnyal az együttműködés, a megállapodás értelmében a biztosító évente 20 millió forinttal támogatja a településeket okoszebrák telepítésében.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Pearl Enterprises Kft. árbevétele 2024-ben 3,804 milliárd forintra emelkedett az előző évi 2,711 milliárdról. Az adózott eredmény ugyanebben az időszakban 569,984 millió forintról 607,090 millió forintra nőtt.

(MTI)

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo