Lesz élet az új földtörvény után is

Május elsején lép életbe az új földtörvény, amely szerint csak földművesek vásárolhatnak termőföldet. A korlátozások következtében felpörgött a termőföldpiac, de szakértők szerint a törvény életbe lépése után is jó lehetőségek állnak a gazdálkodók előtt.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Jó lehetőség az árak stabilizálódása és az NHP a termelőknek – Kép: SXC

Azoknak, akik megfelelnek az új földforgalmi törvény rendelkezéseinek, érdemes a május 1-jét követő időszakra halasztaniuk vételi ügyleteiket. A termőföld adásvételére vonatkozó előírások szigorodásának hatására ugyanis a termőföldárak – az elmúlt három év 20-30 százalékos emelkedését követően – várhatóan stabilizálódni fognak. A MNB Növekedési Hitelprogramja (NHP) második szakaszában pedig az őstermelők és családi gazdálkodók a piacinál kedvezőbb feltételek mellett szerezhetnek hitelt termőföldvásárlásra is – hangsúlyozták az OTP Bank szakértői. (A földforgalmi szabályozás is változott.)

Nem egészen két hónap múlva jár le a külföldiek termőföld-vásárlási moratóriuma Magyarországon, s lépnek hatályba ezzel összefüggésben az új földforgalmi törvény tulajdonszerzési szabályai. A legfontosabb rendelkezések közé tartozik, hogy május 1-jét követően 1 hektárnál nagyobb termőföldet csak azok a – földművesnek minősülő - magyar vagy európai uniós állampolgárságú természetes személyek vásárolhatnak, akiknek mezőgazdasági vagy erdészeti képzettségük van, vagy legalább három éve mező- vagy erdőgazdasági tevékenységet folytatnak Magyarországon, vagy legalább 25 százalékban a tulajdonukban álló, itt bejegyzett mezőgazdasági termelőszervezet tagjai. Szintén befolyásolja a piaci viszonyokat, hogy a határidő lejárta után a termőföld eladásakor az elővásárlási jog első helyen az államot illeti. Ezt követi a sorban a földet legalább három éve használó szomszéd vagy helyben lakó földműves és a helyben lakót követően az, akinek a lakhelye, illetve üzemközpontja olyan településen van, amely a vételi ügyletnek helyet adó település határától legfeljebb 20 kilométerre fekszik. A téma részletes hátterét itt olvashatja!

Földet vettél volna? Nem fogsz!
Az alkotmányozáson kívül kevés törvénytervezetet kísért annyi indulat, mint a földtörvényt, ami nem is csoda, hiszen a jogszabály gyakorlatilag kizárja a magyar állampolgárok túlnyomó részét a földvásárlók köréből.
Felpörgött a földpiac

Az újonnan életbe lépő korlátozások miatt sokan előrehozták vásárlásaikat, amelynek következtében erős keresleti piac alakult ki a termőföld-adásvétel területén. „Ezt igazolja, hogy a regionális termőföldárak hiába emelkedtek 20-30 százalékkal az elmúlt három évben, a termőföld-vásárlási ügyletek száma folyamatosan szaporodott” – emelte ki a tapasztalatokat banki oldalról Szabó István igazgató.

Ezzel szemben a pénzintézet szakemberei szerint mindazoknak, akik eleget tudnak tenni az új földforgalmi törvény tulajdonszerzési rendelkezéseinek, érdemes a május 1-jét követő időszakra ütemezni vásárlásaikat. „A magyarországi termőföldárak az elmúlt időszak dinamikus emelkedése ellenére még mindig jelentősen elmaradnak az európai uniós átlagtól. A potenciális vásárlói kör leszűkülése következtében pedig a piaci árdinamika várhatóan mérséklődni fog. Ezt a termőföldárak stabilizálódásában lehet majd tetten érni” – hangsúlyozta az OTP Bank Agrár Ügyfélkapcsolati Főosztályának vezetője. Ezzel párhuzamosan a szakember szerint a lokális piaci különbségek várhatóan felerősödnek. Földvásárlási szándék esetén célszerű lesz tehát az eddiginél is jobban feltérképezni a helyi viszonyokat.

Így készüljünk hitelt felvenni, hogy meg is kapjuk
Minden vállalkozó felkapta a fejét az MNB 2,5%-os hitelének a hallatán, mégis nagyon kevesen tudták megszerezni ezt a forrást. A Piac & Profit szakértője segít, hogyan készüljünk, hogy nagyobb eséllyel lehessen sikeres a kérelem.
Az NHP jó finanszírozási lehetőség

Finanszírozási oldalon új lehetőséget jelent, hogy az MNB Növekedési Hitelprogramja (NHP) második szakaszában január 1-je óta az őstermelők és családi gazdálkodók termőföld vásárlására is igényelhetnek hitelt. Az NHP 2 kedvezményes hitelkonstrukciói idén egész évben nyitva állnak a vállalkozások előtt. Ez jobb tervezhetőséget és felhasználhatóságot biztosít az érintetteknek. A program részeként a közvetítő pénzintézetek által kínált 2,5 százalékos hitelkamat pedig a piacinál kedvezőbb feltételeket biztosít a földvásárlást fontolgató őstermelők és családi gazdálkodók számára. (A hitelprogram forrásaihoz most új feltételekkel, egyszerűbben juthatnak hozzá a vállalkozások!)

„A megvásárolni szándékozott föld, és a legmegfelelőbb finanszírozási konstrukció kiválasztása során viszont érdemes minden eddiginél körültekintőbben tájékozódni a pontos feltételekről. Így például a hitelszerződések megkötése szempontjából fontos, hogy az ügyletek átlagos átfutási ideje 90–120 napról akár 160–180 napra is nőhet az új szabályozás következtében” – hívta fel a figyelmet Szabó István.

Továbbra is elemzi az Európai Bizottság a magyar földtörvényt

Az Európai Bizottság továbbra is elemzi a magyar földtörvényt, és még nem jutott el a következtetések levonásáig – közölte Michel Barnier belső piaci EU-biztos hivatala. A Kurier című osztrák napilap keddi internetes cikke szerint Andrä Rupprechter osztrák mezőgazdasági miniszterhez intézett levelében Barnier azt írta, attól lehet tartani, hogy a magyar földtörvény uniós jogot sérthet, ezért az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény „megteszi a szükséges lépéseket". Michael Spindelegger osztrák pénzügyminiszter az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva az osztrák álláspont megerősítéseként értékelte „egy kötelezettségszegési eljárás esetleges megindítását".

Ezért kellene a magyar föld a nyugati befektetőknek
A régióban vezetjük a földárak tekintetében a listát, ám ha nyugatra tekintünk, ott brutális különbségek mutatkoznak a hektáronkénti ár tekintetében. Nem véletlen, hogy a nyugati szomszédok szívesen vennék a magyar birtokokat, jó befektetés ez.
Az új magyar földtörvény értelmében ugyanis a haszonbérleti szerződések, amelyeknél a külföldi gazdák előre kifizették a bérleti díjat, a zsebszerződésekhez hasonlóan érvénytelenek, és 2014. májusig meg kell szüntetni őket. Andrä Rupprechter osztrák agrárminiszter szerint a törvénymódosítás gondot okoz, ugyanis 2001-ig a haszonélvezeti szerződések legálisak voltak Magyarországon, a haszonélvezeti jogot a telekkönyvbe is bejegyezték.

Barnier hivatala azonban – Chantal Hughes szóvivő nevében – szerdán az MTI érdeklődésére azt válaszolta, hogy továbbra is a magyar jogszabály elemzéséről szóló korábbi közlésük van érvényben. Barnier biztos említett levele is ezt tartalmazza, és azt „nem lenne helyes az osztrák álláspont megerősítéseként értelmezni" – közölte a hivatal.

A magyar földtörvény a magyar érdekeket védi, és kiállja az uniós próbát – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, hangsúlyozva, hogy az Európai Bizottság sem csalhatatlan. A miniszter szerint egy osztrák gazda is spekulál akkor, ha otthon nem boldogul, egy másik országban – ez esetben Magyarországon – próbál szerencsét, és a magyar törvényeket próbál „kijátszani". Fazekas Sándor kiemelte: „a magyar föld magyar ügy, és nem fogjuk engedni, hogy törvénytelen ügyletekkel jusson valaki földhöz". A miniszter szerint pontosan tisztázni kellene, hogy a Ausztriának mi a problémája a földtörvénnyel: eddig a haszonélvezetet kifogásolták, most pedig a haszonbérleti szerződéseket.

 

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo