Könnyebbé vált bejelenteni a visszaéléseket

Elfogadta az Országgyűlés, és immár a Magyar Közlönyben is közzétették az úgynevezett Panasztörvényt. A 2023. évi XXV., a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvény a magyar vállalkozások jelentős részére kiterjedően írja elő többek közt azt, hogy miként kell kezelni az ilyen jellegű bejelentéseket és miként kell védeni azok bejelentőit. A KPMG szakértői fontosnak tartják, hogy felhívják a figyelmet a vállalatok életére valóban hatást gyakorló részekre.

Mindezen feltételeket a KPMG szakértői szerint leginkább egy kiszervezett megoldás tudja biztosítani. A munkavállalók számára is így a legegyértelműbb, hogy a rendszer független. Házon belül működtetett visszaélésbejelentő rendszer esetén a szervezeten belüli külön szervezeti egységet kellene létrehozni erre, ami sokkal költségesebb, és nehezebb az anonimitást, a pártatlanságot garantálni. A KPMG erre kidolgozott visszaélésbejelentő rendszere komplett megoldást nyújt egy olyan visszaélés-bejelentő és folyamatkezelő munkafolyamat bevezetésére és működtetésére, amely mindenben megfelel a törvény követelményeinek. Biztosítja a teljes visszaélés-bejelentési folyamat kezelését, és lehetőséget teremt, hogy anonim módon lehessen kommunikálni a bejelentővel. A rendszerben minden bejelentés egyedi esetszámot kap, visszakövethető, ugyanakkor garantált az anonimitása.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo