Könnyebbé vált bejelenteni a visszaéléseket

Elfogadta az Országgyűlés, és immár a Magyar Közlönyben is közzétették az úgynevezett Panasztörvényt. A 2023. évi XXV., a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvény a magyar vállalkozások jelentős részére kiterjedően írja elő többek közt azt, hogy miként kell kezelni az ilyen jellegű bejelentéseket és miként kell védeni azok bejelentőit. A KPMG szakértői fontosnak tartják, hogy felhívják a figyelmet a vállalatok életére valóban hatást gyakorló részekre.

A jogszabály két fontos ponton megkülönbözteti a kis- és középvállalatokat a nagyvállalatoktól. A kkv-knál, fő szabály szerint, 2023. december 17. a bevezetés határideje, a többi szervezetre a törvény kihirdetésétől számított 60. nap, azaz 2023. július 24. A másik fontos különbség, hogy a kkv-k közösen is üzemeltethetnek belső visszaélésbejelentő rendszert, a többieknek azonban saját erre szolgáló bejelentő felületre, saját eljárási szabályzatra, saját szervezeti egységre vagy kiszervezett megbízottra (külső szervezetre vagy bejelentővédelmi ügyvédre) van szüksége.

Fontos különbség továbbá, hogy ha a cég nem kkv, akkor abban az esetben is szükség van saját bejelentési rendszer létrehozására, ha az anyavállalatnak van csoportszintű bejelentő rendszere. A kkv-knál (50-249 fővel működő cégek) ezzel szemben van lehetőség közös rendszer üzemeltetésére, de itt is figyelemmel kell lenni a különböző országok eltérő nemzeti szabályaira a működtetés során (kisebb eltérések lehetnek, mert az Irányelv megenged eltérést a minimumszabályokon felül.).

A bejelentőt védő intézménynek részét képezi továbbá a bejelentővédelmi ügyvéd megbízása, aki a teljes visszaélésbejelentési folyamatot kezelheti oly módon, hogy a bejelentést a megbízójához továbbítja, de a bejelentő azonosítását lehetővé tevő adatok tekintetében titoktartásra köteles.

Ugyancsak lényegi elem a bejelentő anonimitásának biztosítása. A bejelentő anonim módon (személyazonosságának felfedése nélkül) is tehet bejelentést, aminek jelentősége, hogy védelmet jelent a bejelentők számára, hiszen a bejelentők személyazonosságát nem fedhetik fel, így   megtorlás sem érheti őket. Ha a bejelentőt később esetlegesen mégis azonosítják, és emiatt megtorlás érné, az ún. bejelentővédelmi intézkedések az anonim bejelentőt is megilletik, ha jogszerű bejelentést tett.



Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo