Kockázatok mellett optimisták a cégek

A vállalkozók bár érzik a gazdasági helyzetben fellépő kockázatokat, saját üzleti kilátásaikat illetően már nem olyan borús kép. Csak valamivel több, mint a megkérdezettek egyharmada gondolja azt, hogy 2023-as árbevétele elmarad a tavalyitól, az idei első negyedévében a vállalkozók négytizede gondolkodik munkatársi felvételben, túlnyomó többségük pedig nem tervez elbocsájtást – derül ki a VSZ és az Egyensúly Intézet által közösen elindított vállalkozói felmérés, a VOSZ Barométer első tanulmányából. A vállalkozási klímát, a cégek várakozásait indikátor-jelleggel bemutató felmérést mostantól negyedévente közlik.

A vállalkozók relatív többsége, 45 százaléka szerint inkább kedvezőek a cégek működésére vonatkozó kilátások a következő negyedévre, 17 százalék szerint nagyon kedvezőek, míg 28 százalék inkább kedvezőtlen és 10 százalék nagyon kedvezőtlen értékelést adott.

A megkérdezett cégvezetők többsége (56 százalék) szerint vállalkozásuk idén el fogja érni a tervezett árbevételt. A minta majdnem negyede (24 százalék) úgy becsüli, hogy 10 százalékkal vagy 10 százalék felett fog elmaradni a cégük árbevétele. Árbevételi növekedésre a megkérdezettek csupán 13 százaléka számít.

A kutatásból kiderül az is, hogy a megkérdezett válaszadók szerint a gazdaság idén stagnálni fog, és csupán 2024-ben jöhet ismét fellendülés.

Vannak kockázatok, de így is optimisták a cégek

Alapvetően inkább optimista vállalkozói hangulatot mért az index, ám a cégvezetők érzik, hogy geopolitikai kockázatokkal néznek szembe, látják a veszélyeket – mondta el Kozák Ákos, a kutatásban résztvevő Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója és társalapítója.

Kozák Ákos (Fotó: VOSZ)
Kozák Ákos (Fotó: VOSZ)

A gazdaság egészét tekintve a legkomolyabb problémaként az inflációt, a kiszámíthatatlan gazdasági környezetet, a magas energiaárakat és a forint instabilitását említették a válaszadók. A megkérdezett vállalkozók a cégek működését érintő közvetlen kockázatok között mindenekelőtt a csökkenő vásárlóerőt és az árnövekedést jelölték meg, de itt is szerepelt a kiszámíthatatlanság és a drága energia szempontja.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo