Kockázatok mellett optimisták a cégek

A vállalkozók bár érzik a gazdasági helyzetben fellépő kockázatokat, saját üzleti kilátásaikat illetően már nem olyan borús kép. Csak valamivel több, mint a megkérdezettek egyharmada gondolja azt, hogy 2023-as árbevétele elmarad a tavalyitól, az idei első negyedévében a vállalkozók négytizede gondolkodik munkatársi felvételben, túlnyomó többségük pedig nem tervez elbocsájtást – derül ki a VSZ és az Egyensúly Intézet által közösen elindított vállalkozói felmérés, a VOSZ Barométer első tanulmányából. A vállalkozási klímát, a cégek várakozásait indikátor-jelleggel bemutató felmérést mostantól negyedévente közlik.

Elbocsátásokra nem kell számítani

A vállalkozók több mint fele, 56 százaléka nem tervezi új munkaerő felvételét. Ebben nagy meglepetés nincs Kozák Ákos szerint, viszont megnyugtató, hogy a cégek döntő többsége, csaknem 90 százaléka elbocsátást sem tervez. „Az elmúlt időszak, a járvány ideje megtanította a vállalkozókat arra, hogy drága elbocsátani egy munkatársat, és nem biztos, hogy lehet valakit találni a helyére. Ezért tíz vállalkozásból kilenc megtartaná a kollégáit.”

A cégek anyagi tartalékaira is kitért a felmérés. „A kis- és középvállalkozások alacsony tőkeellátottsága is lehet annak a hátterében, hogy csupán a cégek 18 százaléka mondta azt, hogy egy évre elegendő megtakarítása van. Ez azt is jelenti, hogy túlnyomó többségük egy évnél rövidebb időre elegendő tartalékkal rendelkezik, egytizedük pedig egyáltalán nem tud ilyesmit felmutatni. Vagyis, ha baj van, a legtöbb vállalkozás nem tud sokáig fennmaradni” – hívta fel a figyelmet az Egyensúly Intézet igazgatója.

Negyedévente közlik a vállalkozók véleményét

Az állandóvá váló bizonytalan gazdasági környezethez alkalmazkodva a VOSZ – vállalkozói tagságának igényeire reagálva - úgy döntött, hogy a jövőben a szakértői-elemzői munkában még nagyobb szerepet biztosít az érdekeltek véleményének felmérésére, elemzésére, majd visszacsatolására, melyet felhasznál érdekképviseleti munkájában is, ezért útjára indította a negyedévente publikálandó felmérést.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo