Hogyan készüljünk fel a munkaügyi ellenőrzésre?

Munkaügyi ellenőrzést bármikor, bármelyik ágazatban tevékenykedő cég kaphat, a mikrovállalkozásoktól kezdve egészen a nagyvállalatokig. A HRPortál összefoglalta, mit és hogyan ellenőriz ilyenkor a munkaügyi felügyelő hivatal.

2018 második félévében a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási, halászati ágazatban, továbbá az élelmiszer- és italgyártásban dolgozó cégeket vizsgálja majd kiemelten az illetékes munkaügyi hatóság. A munkaügyi ellenőrzés olyasmikre vonatkozik, mint a munkaerő-kölcsönzés szabályossága, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával, a munkaidővel, pihenőidővel, szabadságolással és a munkabérrel kapcsolatos szabályok – írja a HRPortál.

A munkaügyi felügyelő hivatalból vagy kérelemből folytathat le munkaügyi ellenőrzést a munkáltatónál bármikor, előzetes bejelentés nélkül is. Ellenőrzést csak az arra jogosító arcképes igazolvány birtokában végezhet, amelyet kérés nélkül is be kell mutatnia a munkáltatónak. A felügyelő nemcsak a munkaügyi dokumentumok megtekintésére jogosult, de azokról másolatot is készíthet, sőt a helyszíni ellenőrzés során a tényállás tisztázása szempontjából fontos iratokat és más tárgyi bizonyítékokat végzéssel lefoglalhatja.

A vendéglátóhelyek negyede megbukott a NAV vizsgáján
Egy héten keresztül tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési akciója a főváros nagy forgalmú szórakoztató negyedeiben, vendéglátóhelyein, vásárcsarnokaiban. Minden negyedik ellenőrzött vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a hivatal munkatársai.
Legyen kéznél a munkaszerződés, elszámolások és igazolások

Az ellenőrzéshez a munkáltatónak rendelkezésre kell bocsátania mindazokat az iratokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a munkavégzés milyen jogviszony alapján történik, vagyis a hatóság minden olyan iratba betekinthet, amelyből a foglalkoztatására vonatkozóan adat nyerhető, vagy más rendelkezésre álló adat valódisága igazolható. A felügyelő leggyakrabban a munkaszerződéseket, a munkáltató által adott egyéb tájékoztatókat, az  egyszerűsített foglalkoztatás keretében dolgozók nyilvántartását, a munkaviszony bejelentéséről és kijelentéséről szóló igazolásokat ellenőrzi. Mindezek mellett beletekinthet a kölcsönzött munkavállalók nyilvántartásába, a munkaerő-kölcsönzésre irányuló megállapodásokba, a munkabérek és egyéb díjazások nyilvántartásába, a munkabér elszámolásról készített bérjegyzékekbe.

A felügyelő ellenőrizheti a munkaviszony megszüntetése, megszűnése esetén kiadott igazolásokat, a munkabér elszámolásokat, a menetlevelet, építési napoló, cégkivonatot és társasági szerződést is. A hatóság a helyszíni ellenőrzésről, annak során tett megállapításokról, a lefoglalásról és az ügyfél által tett nyilatkozatról jegyzőkönyvet készít, melyben tételesen felsorolja a lefoglalt iratokat és a tárgyi bizonyítékokat.

A szabálytalanságok miatt a munkaügyi felügyelő élhet figyelemfelhívással, de akár meg is tilthatja a további foglalkoztatást, vagy minősítheti a foglalkoztató és a részére munkát végző személy közötti jogviszonyt, így például a megbízási szerződést akár átminősítheti munkaviszonnyá annak minden egyéb (pl. adó) vonzatával együtt. Szabálysértés esetén munkaügyi bírságot is kiszabhat, melynek összege 30 ezer forinttól 20 millió forintig terjedhet az elkövetett jogsértés arányában.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo