Éled Budapest, újabb jel, hogy vége a home office-nak

A Covid-járvány után ismét fellendülő idegenforgalomnak, a sporteseményeknek, koncerteknek, az újra kinyitó szórakozóhelyeknek, a home office visszaszorulásának és a vidéki terjeszkedésnek köszönhetően látványosan megugró, több területen új rekordot jelentő teljesítménnyel zárta az elmúlt évet a Főtaxi. 

A társaságnak dolgozó sofőrök által teljesített fuvarok száma az egyharmadával növekedett 2022-ben az egy évvel korábbihoz képest, a flotta autói pedig így összesen közel 36 millió kilométert tettek meg.  

„E növekedésben kulcsszerepet játszott a Budapest Airporttal, a Sziget Fesztivállal és a Formula-1 Magyar Nagydíjjal megvalósított sikeres együttműködés, de ott voltak a főtaxis autók az összes népszerű fővárosi koncert- és partihelyszínen is. A megnövekedett forgalmat mintegy 1500 taxi szolgálta ki – ezen belül a közel félezer kocsit számláló környezetkímélő flottából 170 tisztán elektromos meghajtású autó” – kommentálta a tavalyi eredményeket Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.

Egymillió utas Ferihegyről, lecsengőben a home office

A járványidőszak lecsengésével újra visszatértek a turisták és megint népszerű desztinációvá vált Budapest, így tavaly a főtaxis flotta teljes futásteljesítményének közel egyharmada kapcsolódott a reptéri forgalomhoz. A ferihegyi fuvarok száma több mint a kétszeresére ugrott 2021-hez képest, a repülőtérről szállított utasok száma pedig tavaly meghaladta az egymillió főt.

Rekordokkal zárta az elmúlt évet a Főtaxi (Fotó: Főtaxi)
Rekordokkal zárta az elmúlt évet a Főtaxi (Fotó: Főtaxi)

Tavaly közel minden 10. utazást a céges partnerek megrendelései alapján teljesített a Főtaxi. A vállalati fuvarok száma új rekordot döntve felülmúlta a 2019-es csúcsot is, 2021-hez viszonyítva pedig 33 százalékos bővülés következett be.

„Ezt a növekedést a tapasztalataink szerint alapvetően az magyarázza, hogy számottevően csökkent a vállalatoknál a home office-ban tölthető napok száma, az irodai munkavégzés mellett pedig gyakoribbá váltak a személyes találkozók is” – mondta Reich Ádám.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo