Tekintettel arra, hogy a munka törvénykönyve nem tesz különbséget abban a tekintetben, hogy a munkavállaló mivel tölti a munkaközi szünetét: a munkavállaló főszabály szerint azt tesz a pihenőidejében, amit szeretne. Fontos azonban kiemelni, hogy ez csak a kijelölt munkaközi szünetre irányadó, tehát nem azt jelenti, hogy a munkavállaló jogosult napi több alkalommal is megszakítani a munkavégzést a munkaközi szüneten túlmenően, ez ugyanis a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség megszegését jelenti.

A másik sokszor felmerülő kérdés a munkavállalók körében, hogy kötelesek-e a munkaközi szünetüket a munkavégzés helyén eltölteni, vagy el is hagyhatják azt akár étkezés, akár ügyintézés céljából.  A kérdésre a válasz alapvetően attól függ, hogy a munkaközi szünet része-e a munkaidőnek vagy sem.

A munka törvénykönyvének megfogalmazása szerint ugyanis a munkaközi szünetet a munkavégzés, tehát nem a munkaidő megszakításával kell kiadni. A jogirodalom álláspontja szerint ezzel a megfogalmazással a jogalkotó a munkáltató kezébe adta a döntést, hogy a munkaközi szünet időtartamát beleszámítja-e a munkaidőbe vagy sem. A gyakorlatban mindkét esetre számos példát láthatunk.

Hogy a munkavállaló mivel tölti el a napközbeni pihenőidejét, azért van jelentősége, mert amennyiben a munkaközi szünet a munkaidő részét képezi, a munkáltató jogosult erre az időszakra vonatkozó szabályokat hozni, így adott esetben előírhatja, hogy a munkavállaló a munkaközi szünet időtartama alatt sem hagyhatja el a munkavégzés helyét.