Cégek tízezreinek kell színt vallaniuk

Több tízezer, egyes becslések szerint akár 80-120 ezer vállalkozást is érinthet az az idén januártól életbe lépett szabály, amely a belföldi ügyletekről ír elő adatszolgáltatást, a kétmillió forint áfatartalom feletti kibocsátott számlákról minden cégnek jelentést kell készítenie.

Figyelni kell a vállalkozásoknak - Kép: SXC

A beszerzéseknél pedig az ilyen befogadott számlák mellett azokról a partnerekről is adatot kell szolgáltatni, amelyektől az adott időszakban több mint 2 millió forint áfatartalmú árut szerzett be vagy szolgáltatást vett igénybe a vállalkozás – írta a Napi Gazdaság kedden. Az adatokat a NAV-nak kell továbbítani, amely minden ügyletről két irányból kap jelentést: egyrészt a beszerzői, másrészt az eladói oldalról – és ahol eltérést tapasztal, ott érdemes körülnézni. Az adatok a kockázatelemzésekben lesznek hasznosak, plusz adalékot jelentenek majd az ellenőrzendő társaságok kiválasztásában – közölte a Magyar Távirati iroda. (Érdemes tudni, hogy a magyar cégek az áfával trükköznek a legtöbbet.)

Az első tapasztalatok alapján az adatszolgáltatás legnagyobb nehézségét az jelenti, hogy összeghatárhoz kötött. Ha nem lenne ilyen határ, akkor egy egyszerű szoftverfejlesztéssel meg lehetne oldani az adatok kigyűjtését a számviteli rendszerekből – mondta a lapnak Ágoston Péter, az RSM DTM partnere, aki szerint a nehézség nem is az eladói oldalon van, hanem a beszerzőin, hiszen itt az értékhatár feletti számlák mellett az egyes partnereket is figyelni és jelenteni kell.

A tételes áfabevallás lényege: az adózóknak 2013. január 1-től áfabevallásukban kötelesek lesznek nyilatkozni a 2 millió forintot meghaladó értékű, belföldi , egyenes adózású, termékértékesítéssel és szolgáltatásnyújtással, illetőleg termékbeszerzéssel és szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos számláik adatairól. Ennek megfelelően az áfabevallásban tételesen fel kell tüntetni:

  1. a partner adószámát,
  2. a számla sorszámát,
  3. a számlában feltüntetett adóalapot és áthárított áfát,
  4. a számla teljesítési időpontját, ennek hiányában pedig kibocsátási dátumát.
A szabályozás részletei itt olvashatók!
Számviteli vezetők figyelem: fel kell készíteni az ügyviteli szoftvereket!
Az átállásig hátralévő három hónap meglehetősen rövid idő arra, hogy az ügyviteli szoftvereket felkészítsük a várható változásokra. Az adatszolgáltatási kötelezettség ugyanis már a közepes méretű társaságok esetében akár több száz, bizonyos esetekben több ezer tranzakciót ölelhet fel. Jelentős adatmennyiségnél pedig a manuális adatbevitelre később nem lesz idő, ha pedig hibát tartalmaz az adóbevallás, 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal lehet számolni. Ezzel együtt bízunk abban, hogy az adatszolgáltatás kezdeti szakaszában a NAV méltányosan jár majd el. A tételes adatszolgáltatás kapcsán már rendelkezésre áll az adatformátummal kapcsolatos információ, amely tartalmazza az adóügyi és a közös azonosítók tervezetét is. Az ügyviteli szoftvereket használóknak mindenképpen meg kell győződniük arról, hogy a szükséges fejlesztések elindultak, vagy – saját szoftver használata esetén – a fejlesztések mihamarabb megkezdődnek.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo