A gazdasági növekedést bálványozza a mai fogyasztói kapitalizmus, miközben annak szükségességét nem tudja indokolni – írja „The Sufficiency Economy” című tanulmányában dr. Samuel Alexander, a Melbourne Sustainable Society Institute kutatója. Ha ezzel nem is tudunk teljes mértékben egyetérteni – a növekedés jelen pillanatban szükséges többek között azért, mert direkt összefüggésben van a munkanélküliség alakulásával –, elismerjük: különböző anyagi, ökológiai és energetikai kényszerek következtében a növekedés korszaka végéhez közeledni látszik. Válság van – vagy afelé tartunk – minden szinten. A gazdasági, szociális, ökológiai, energetikai és politikai válságok egymáshoz kapcsolódása pedig a fogyasztás és termelés állandó növelésére alapuló nyugati társadalom összeomlásához is vezethet. Serge Latouche francia közgazdász álláspontja, hogy ez 2050 környékén bekövetkezik, ha nem változik semmi. A változás csírái talán már látszódnak, de az átmenet nehéz lesz és veszélyekkel teli.
A GDP és a boldogság, az két külön dolog
Az Alexander által „elégséges gazdaságnak” nevezett új gondolkodásmód a többnyire helyi igények helyi erőforrásokkal való kielégítését tűzi ki célul. Véleménye szerint amennyiben az anyagi elégedettség ilyen módon megvalósulna, a további növekedés többé nem lenne prioritás. Ehelyett az emberek több energiát fektethetnének nem anyagias törekvéseik megvalósításába. Hogy ez a változás megtörténjen, kevés pusztán a technológiai fejlődés révén elért hatékonyságnövelés. Hiába gyártunk egyre hatékonyabban, kisebb erőforrás-ráfordítással, ha közben egyre többet állítunk elő, és végül a többlettermelés meghaladja a gyártási módszerek fejlődéséből eredő nyereséget.
A gazdasági, társadalmi, környezeti és demokratikus válságokra válaszul bő egy évtizeddel ezelőtt Franciaországból indult el a mára nemzetközivé váló nemnövekedés mozgalom.
A paradigmaváltónak szánt elképzelés szerint a véges erőforrásokkal rendelkező világban nem lehet a végtelenségig növekedni, ezért szükség van az uralkodó gazdasági-társadalmi felfogások alapvető átgondolására. A nem növekedés olyan alapvetéseket igyekszik megkérdőjelezni, olyan fogalmakat újradefiniálni, mint jólét/jóllét, fejlődés, munka, igazságosság, felelősség, szolidaritás, illetve demokrácia.
A nem növekedés egyszerre kutatási terület, filozófia és életmód, a képviselői által felvázolt átmenet eszközei többek között a helyi termelés, a biogazdálkodás, a szívességbankok, a maximált jövedelem, valamint a reklámok és a „tervezett elavulás” szigorú korlátozása. A kérdések között szerepel, hogy milyen az ember, hogyan ágyazódik be a gazdaság a társadalomba, és hogy a technikai fejlődéssel párhuzamosan hogyan alakul át a munkavállalás. Javaslatok születnek az újraelosztás igazságosabbá tételére (ilyen például a feltétel nélküli alapjövedelem), az ökolokalizmus megteremtésére, a nem növekedéshez szükséges csökkentési mechanizmusok megtervezésére, illetve az újrafelhasználás, újrahasznosítás fejlesztésére.
A nemnövekedés utópia, amely azzal segít közelebb jutni a megvalósításhoz, hogy célokat tűz ki. Könnyebb ugyanis változtatni, ha pontosan látjuk, hová akarunk eljutni. A mozgalom szószólói szerint a gyökeres átalakulás végbemehet alulról szerveződve, demokratikus úton is, de nem kizárt, hogy a paradigmaváltáshoz egy nagy összeomlás szükséges.
Alexander szerint a fogyasztásközpontú életmód nem jó módszer a személyes jóllét eléréséhez – időhiányt, stresszt, kellemetlen versengést, boldogtalanságot és kielégületlenséget okoz. A GDP növekedése ugyanis csak alacsony kiindulás esetén növeli a jóllétet, egy bizonyos szint elérése után a két mutató nem korrelál.
Ki lendít át?
A változásnak sokak szerint önszabályozással a gazdasági szereplők oldaláról kellene kiindulni. Azt várjuk, hogy a cégek társadalmi szerepe és célja megváltozik, hogy vállukra veszik a válságok megoldását, és betöltik az űrt ott, ahol az államok nem tudnak segíteni. A jutalom? Nagyobb befolyásra tesznek szert, ha hajtóerejévé válnak közösségek, országok és globális iparágak változásának. Korábban az ökoszisztéma károsodása vagy egy súlyos társadalmi válság inkább csak a hírnevük esetleges sérülése miatt volt érdekes a vállalatoknak, mostanra viszont kezdik felismerni, létük erősen függ a rendszerek működőképességének fenntartásától.
Egyelőre azok a cégek, amelyek képesek összekapcsolni a társadalmi témákat az üzleti megoldásokkal, különösen innovatívnak, merésznek tűnnek. A valódi változáshoz viszont nem bátor úttörőkre, hanem alternatív gazdasági rendszerre lenne szükség. Többféle, elsősorban részterületekre megoldást kínáló elképzelés született már, és nyert kisebb-nagyobb teret. Az egyik, amelyben úgy tűnik, hogy a cégek komoly potenciált látnak, a körforgásos gazdaság, amely az eddig megszokott lineáris módot – a kibányászott anyagból termék, majd hulladék lesz – váltaná fel úgy, hogy a korábban hulladéknak tartott anyagokra alapanyagként tekint. A területen számos startup alakult, és nagyvállalatok is elkezdtek foglalkozni a témával, egyelőre azonban csak néhány százalékos újrahasznosítási aránnyal büszkélkedhetnek.
Olajos Péter, a Körforgásos Gazdaságért Alapítvány elnökségi tagja szerint lényeg az anyagok szétválasztása. Ha ez kellően megtervezett, és a lebomló és nem lebomló anyagok könnyen elkülöníthetők, az alapanyagok gyakorlatilag korlátlan mértékben újrahasznosíthatók. 2015 végén az Európai Bizottság új jogalkotási csomagot fogadott el, amelynek célja az áttérés serkentése, ám a fogyasztásközpontú társadalom alapvető fenntarthatatlanságára ez a modell nem kínál megoldást.
A másik „versenyző”, amelyre valószínűleg sokan nagy tétben fogadnának, a megosztás gazdasága. A sharing economy olyan, az alternatív rendszerek számára nagyon is kedves hívószavak tömegét olvasztja egybe, mint a vásárlás helyett bérlés, a lokalitás, a termékek jobb kihasználása. A megosztás gazdasága az alternatív gazdasági rendszerek közül kétségtelenül az eddigi legnagyobb karriert befutóként hatalmas világcégeket hozott létre, és mára a legkülönbözőbb területeken ad valós alternatívát a fogyasztói igények kielégítésére. Sőt, a Bostoni Egyetem kutatóinak az Airbnb-t elemző tanulmánya szerint szignifikánsan megváltoztatja a fogyasztói szokásokat is. A meglévő szabályokat jó részben kikerülő, más pályán versenyző cégekkel szemben azonban egyre több kritika fogalmazódik meg. Úgy tűnik, mégsem ők lesznek a világ új urai. Nem csak az Uber magyarországi (és máshol eddig példátlan) ellehetetlenítésére gondolunk, a hazainál innovatívabb gazdaságok torkán is megakadtak a sharing economy cégek. New York államban nemrég lényegében betiltották a szektor másik óriásszereplőjét, az Airbnb-t. Itthon a tiszta verseny védelmével érveltek az ellenzők, Amerikában az elszálló albérletárakkal.
A megosztás gazdaságának gigavállalataival kapcsolatban az is kérdés, hogy valóban fenntarthatóbb alternatívát vagy inkább csak egy új üzleti modellt kínálnak.
– A társadalmi vállalkozások hordozzák annak csíráját, hogy végül a gazdaság megreformálói legyenek – vélik a téma kutatói, dr. Matolay Réka és dr. Pataki György, akik éppen egy évtizede vezetnek társadalmi vállalkozásokról és társadalmi vállalkozásokkal kurzust a Budapesti Corvinus Egyetemen. A társadalmi vállalkozások célja társadalmi problémák megoldása alkotóan, találékonyan, hatékonyan és ténylegesen. A cél elérésének az üzleti profit csupán az eszköze, nem önmagáért való cél. E vállalkozók gyakran rendszerszinten indítanak változásokat: módosítanak piaci szegmenseket, új gyakorlatokat és fogalmakat vezetnek be, amelyek intézményesülnek például jogszabályokban.
A társadalmi vállalkozások az utóbbi időben „hot topic” lett, rengeteg új szereplő jelent meg vállalkozóként, finanszírozóként, az oktatási és a fejlesztői oldalon. Ebben itthon szerepe lehet a társadalmi vállalkozások támogatására kiírt hatmilliárd forintos GINOP-pályázatnak is, de a trend nemzetközi szinten is látható.
– A folyamat hasonlít ahhoz, ahogy a CSR valami furcsából, üzletileg életidegennek tetszőből főáramúvá alakult. Egyszer csak túljutottunk azon az ítéleten – és talán mostanra a társadalmi vállalkozások megítélésében is itt tartunk –, hogy akik felelősségben, társadalmi irányultságban gondolkodnak, azok nem értik az üzlet lényegét – mondja Matolay Réka.
A koncepció felé forduló figyelem örvendetes, de a hirtelen felfutás veszélyeket is rejt.
– Megint csak hasonló dolog történhet, mint a CSR esetében. Azzal, hogy elfogadott, sőt elvárt lett az üzleti világban, és mindenki csinálni szeretné, a társadalmi vállalkozás sekélyes megvalósításait is látjuk. A vállalatok sok esetben nem jó értelemben formálják a saját képükre – teszi hozzá Matolay Réka.
A társadalmi vállalkozások átértelmezése is elkezdődött. Ez látható a TRANSIT-ból (Transformative Social Innovation Theory), amely nemzetközi kutatásban a társadalmi innovációt támogató globális hálózatokat, köztük a társadalmi vállalkozókra specializálódó Ashoka szervezetet vizsgálja. A több mint harmincéves Ashoka – amely Magyarországon a kilencvenes évek elejétől keresi és támogatja a vállalkozóknak e különleges képességű képviselőit – eleinte a nagy léptékű társadalmi problémamegoldást helyezte a kiválasztás középpontjába. Azután egyre fontosabb lett a bevétel üzleti forrása, és csökkent, elveszett a pályázati vagy – a szociális feladat átvállalásából eredő – kormányzati források legitimitása. Azaz a társadalmi vállalkozás az úgynevezett social business irányába tolódik, és ez is hozzájárul az iránta támadt mostani érdeklődéshez. Mindez addig nem gond, ameddig nem azt jelenti, hogy az üzleti mellett háttérbe szorul a társadalmi cél. Ha ugyanis letérünk az eredeti útról, akkor a társadalmi vállalkozás a fenntartható gondolat helyett egyszerűen egy másfajta marketingmodellé válik.
A társadalmi vállalkozások egyre épülő infrastruktúrájában tehát megvan a potenciál arra, hogy valódi alternatívát kínáljanak, a nagyok asztalánál épp csak elhelyezkedő koncepciót azonban még könnyű lehet eltéríteni az eredeti iránytól.
Változást hozók
Az elkötelezettség mindenesetre megvan, és nem csak a „zöld hippik” között. Matolayék – a Civil Licittel és a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) Közhasznú Egyesülettel közös – egyetemi kutatásában fenntarthatósági szakemberek arra jutottak, hogy ideális esetben 2050-re úgynevezett „cuvée” vállalatok alkotják majd a gazdaságot, amelyek az üzleti vállalkozások és a társadalmi szervezetek legjobb jellemzőiből érnek össze, ahogy a remek alapborokból a kiváló cuvée. E vállalkozások körében a társadalmi és ökológiai fenntarthatóság már természetes, és nem kérdés, a cégek közötti verseny alapját, a fogyasztók választását pedig az határozza meg, hogy vásárlásukkal melyik cég által vállalt társadalmi ügyet támogatnák inkább. Utópisztikusnak tűnik? Lehet, de a szakemberek (nem romantikus fantaszták, hanem ma is az üzleti világban dolgozó menedzserek) nemcsak a célt, hanem az oda vezető lépéseket, az átalakulás forgatókönyvét is fel tudták vázolni.
A Corvinus üzleti iskolája tulajdonképpen maga is ilyesmit támogat azzal, hogy egy EU-projekt, az EnRRICH keretében olyan fejlesztést folytat, amelyben az oktatók a diákokhoz – a majdani üzleti döntéshozókhoz – eljuttatott üzeneteik felelősségi, igazságossági, fenntarthatósági vonatkozásait firtatják. Kurzusaikat pedig megnyitják a civil közösségek, a társadalmi vállalkozók előtt: a diákok üzleti tudásukat órai projektek keretében civilek és társadalmi vállalkozások problémáinak megoldásával fejlesztik, és számukra is kamatoztatják.
Az Ashoka megközelítése is változott: a kiválasztott társadalmi vállalkozók támogatása mellett új fókusz, a „mindenki lehet változáshozó” szlogen fogalmazódott meg, és a szervezet komoly erőforrásokat fordít arra, hogy az alapvető „változáshozó készségek” átadását az oktatásba is bevigye. Az általuk azonosított, a változás előidézésére való képességhez szükséges készségek nagy része nem különbözik lényegesen az üzleti iskolákban elvártaktól: újfajta leadership-készségekről, a hierarchia helyett a csoportban működés képességéről, kreativitásról van szó – és még egyvalamiről, ami a mostani üzletből teljes mértékben hiányzik: empátiáról. Talán ez lehet az új gazdaság kulcsszava.
