Az ominózus számviteli kérdés
Egy európai uniós irányelv nyomán pár évvel ezelőtt módosult a magyar számviteli törvény arra vonatkozó definíciója, hogy egy anya és leányvállalata relációban mikor és kinek van könyvvizsgálati kötelezettsége. Mivel a számviteli törvénybe átültetett új rendelkezést egyesek homályosnak érezték, ezért állásfoglalást kértek a szakértő számviteli testülettől.
A szakértői testület egy ún. Számviteli Kérdés keretében megjelent válasza sokakat sokkolt. Eszerint ugyanis a számviteli törvény (Szt.) rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy az anyavállalatnak minősülő társaságoknak (azaz azon cégeknek, amelyeknek 50 százalékot meghaladó részesedése van egy másik vállalkozásban) minden esetben könyvvizsgáltatniuk kell beszámolóikat, és egyúttal el vannak attól is zárva, hogy egyszerűsített beszámolót készítsenek. A szabály ily módon való értelmezése egy jelentős társasági kört vonna be a könyvvizsgálati körbe: a főként magyar vagy külföldi társaságok részesedését tartó és egyébként konszolidálásba be nem vont ún. holdingtársaságokat, esetleg még akkor is, ha magának a társaságnak nincs valós operatív tevékenysége vagy komoly eszközállománya.
Nem eszik olyan forrón …
Ha a kérdéses jogszabályszöveget megnézzük, akkor viszont korántsem egyértelmű, hogy a számviteli kérdés mögötti álláspont minden szempontból védhető. Az Szt. kérdéses definíciója szerint: „Konszolidálásba bevont vállalkozások: az anyavállalat, a konszolidálásba bevont leányvállalat, a konszolidálásba bevont közös vezetésű vállalkozás együttesen”. Az értelmezés abból indul ki, hogy az anyavállalat kifejezés előtt nem szerepel a „konszolidálásba bevont” kifejezés, és ezért az anyavállalat akkor is a definíció hatálya alá tartozik, ha egyébként nem konszolidálják.
Hasonló kételyek fogalmazhatók meg az állásfoglalással szemben az adott rendelkezés alapját képező uniós irányelv ismeretében is. Eszerint ugyanis a tagállamoknak csak a középvállalkozások és nagyvállalkozások könyvvizsgálati kötelezettségét kell biztosítaniuk, amivel nem állna összhangban a számviteli törvény olyan rendelkezése, amely a könyvvizsgálati kötelezettségét kiterjesztené bármely anyavállalatra.
Mi a tét?
Korántsem biztos tehát, hogy egy esetleges jogvita esetén a bíróság is osztaná az ominózus számviteli kérdésben megfogalmazott álláspontot. De ha mégis, mik lennének a szankciók?
Ha esetleg a cégbíróság azt tapasztalná, hogy egy anyavállalat nem tesz eleget könyvvizsgálati kötelezettségének, akkor felhívná a vállalkozást a jogszerű működésre; további jogsértés esetén pedig bírságot szabhatna ki. A cégbíróságok gyakorlatát ismerve azonban ez eléggé elméleti kockázat. Másrészt, a beszámolókészítési kötelezettség helytelen teljesítése miatt bírságolási lehetősége van a NAV-nak is – ennek mértéke azonban 500 000 forintban limitált.
Egy olyan helyzetben, amikor egyrészt a számviteli kérdésre adott válasz helytállósága megkérdőjelezhető, másrészt az esetleges szankciók súlya sem elrettentő, bizonyára lesz olyan anyavállalat, amely nem megy bele a könyvvizsgáló megbízásának a hercehurcájába.
Szerző:
Dr. Fischer Ádám, ügyvéd
Jalsovszky Ügyvédi Iroda
