A gigabüntetés után újabb bírságot kapott a Wolt

A nemrégiben feltárt fogyasztóvédelmi jogsértések után az illetékes kormányhivatal ellenőrzése a munkavédelem terén is súlyos hiányosságokat talált a Wolt Services Magyarország Kft. több telephelyén. A vizsgálat eredményeként a hatóság több mint 60 millió forint bírságot szabott ki a cégre, és azonnali intézkedésekre kötelezte – jelentette be az MTI-nek kedden megküldött közleményben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A Nemzetgazdasági Minisztérium – munkavédelemért és fogyasztóvédelemért felelős minisztériumként – a jövőben is mindent megtesz a munkavállalók védelme és a fogyasztói jogok érvényesítése érdekében, ezért szigorúan ellenőrzi a jogszabályok betartását és határozottan fellép azok megsértése esetén. A Nemzetgazdasági Minisztérium célja, hogy a munkáltatók betartsák a vonatkozó jogszabályi előírásokat, ezáltal biztonságos és egészséges munkakörnyezetet teremtve munkavállalóik számára – szögezte le az NGM.

(MTI) 

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo